Lambert Zoltán aranymiséjét ünnepelték a városmajori templomban

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az aranymise elején hálát adtak a Jóisten meghívó kegyelméért, az ötven éve pappá szentelt plébános 47 esztendős szolgálatáért a városmajori közösségben. Lambert Zoltán megköszönte a hívek szeretetét, segítőkészségét, és hangsúlyozta: ezért is hálát adnak a szentmisében.

A homíliában Csépányi Gábor, a templom káplánja utalt a példabeszédbeli magra, amely kicsírázik, szárba szökken, maga sem tudja hogyan; de eltelnek az évek, és azt látja: olyan növénnyé lett, melynek árnyékában sokan elférnek. Körülnézve a templomban, sokan vannak, akiket Zoltán atya keresztelt meg, nála voltak elsőáldozók, bérmálkozók, ő eskette őket.

A mag csöndesen növekszik – folytatta a szónok –, az Isten kegyelme is észrevétlenül dolgozik az életünkben, mi pedig néha rácsodálkozunk, mi minden ment végbe. Az Isten és a természet világa együttesen hoz termést.

A pap Isten kegyelmét hivatott idehozni a földre, és egyre többen vannak, akik általa jutottak különböző kegyelmekhez. Kit is, mit is ünneplünk? – tette fel a kérdést Csépányi Gábor. – Krisztust, aki velünk maradt az Eucharisztiában; és ez szorosan kötődik a papság szentségéhez, ami nélkül nincs Eucharisztia sem.

Isten ezenkívül meghívott embereket, akik hűségesen tudják őt szolgálni; ahogy egy aranymise, úgy egy ezüst- vagy aranylakodalom sem magánügy, mert a hűségre mutat rá, s ezáltal Istenre. Egy aranymiséből egyaránt erőt merítenek a családok és a paptársak, hiszen látnak valakit, aki megmutatja, hogy az az „igen” nem csak egy átmeneti érzés nyomán született meg, tudatos akarat és egy egész élet van mögötte.

„Megkötöm magamat Isten kötelével” – szokták énekelni a táborokban. Zoltán atyában ma azt az embert ünnepeljük, aki igent mond, és abban ki is tart – mondta a szónok. – Egy úrnapi körmeneten szólította meg őt először az Úr, akkor gondolt először a papi hivatásra, majd a pannonhalmi gimnáziumban tovább erősödött benne elhivatottsága.

Mindannyian önmagunkhoz képest növekszünk, az Isten erejéből, Isten láthatatlan kegyelmével – az Úr csak az „igen”-t várja… És sokan, sok mindent köszönhetnek annak az igennek, amit Zoltán atya kimondott.

A szentmise végén imádságban köszönte meg az aranymisés a Jóistennek a számtalan kegyelmet, melyet az elmúlt ötven évben kapott, a városmajori plébánián töltött 47 évben a hívek és paptársak szeretetét, segítségét; hogy papi hivatásában mindig megtalálta lelke békéjét. Megköszönte az ünnepi szentmisét a résztvevőknek, a szolgálattevőknek, az énekkaroknak, majd a liturgia végén elénekelték a Te Deumot.

Fotó: Lambert Attila

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír