Liturgikusének-versenyt rendezett a pécsi Szent Mór Iskolaközpont

2018. április 19. csütörtök 10:52

Április 12-én harmadik alkalommal rendezte meg a pécsi Szent Mór Iskolaközpont a Musica Sacra Egyházzenei Énekversenyt, amelynek célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a gyerekekkel a színvonalas liturgikus éneklést.

A verseny résztvevői 155 dallam közül választhattak. Külön kérés volt, hogy minden megjelölt kategóriából szerepeljenek dallamok a választott darabok között, így a felkészülés során a gyerekek ismerkedjenek meg az introitusokkal, communiókkal, a himnuszok, szekvenciák és válaszos zsoltárok világával, valamint a hagyományos verses népénekek legértékesebb darabjaival egyaránt.

A nevezési lapon minimum négy megtanult dallamot kellett feltüntetni, melyek közül tetszés szerint lehetett énekelni a verseny folyamán a közönség és a háromtagú szakmai zsűri, Kovács Szilárd orgonaművész, egyházmegyei zeneigazgató; Stauróczky Balázs karmester és Tumpekné Kuti Ágnes énekművész előtt.

A versenyen tizenkét tanár vezetésével több mint kétszáz tanuló vett részt. A hagyományokhoz híven diavetítés vezette be az eseményt, amely a verseny jelképéről adott tájékoztatást. Idén e jelkép, az Orgonáló Szent Cecília festmény eredetijéről is szó esett, amely egy barokk orgonakarzat éke a székelyföldi Gelence középkori műemlék templomában.

Az ajándék hűtőmágnesekre a Cecília-alak mellett a hárfázó Dávid király képe is fölkerült: a zsoltárok írója és megszólaltatója az ószövetségi, Szent Cecília pedig az újszövetségi szent zenét jelképezi.

A Szent Mór Iskolaközpont a 19. század végén Dulánszky Nándor püspök által megalapított székesegyházi énekiskola jogutódja, közösségét ez is kötelezi a szent zene tiszteletére és minőségi megszólaltatására.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
kibontakozo-kegyelem-interju-mohos-gabor-kinevezett-puspokkel
Kibontakozó kegyelem – Interjú Mohos Gábor kinevezett püspökkel

Ferenc pápa 2018. október 4-én Mohos Gábor pápai káplánt iliturgi címzetes püspökké, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki. A Pápai Magyar Intézet (PMI) rektorát római hivatalában kérdeztük.

2018. október 21. vasárnap
ferenc-papa-ne-az-elso-helyekert-konyokoljunk-hanem-szolgalatot-valasszuk
Ferenc pápa: Ne az első helyekért könyököljünk, hanem a szolgálatot válasszuk!

Október 21-én a Szentatya a vasárnapi evangéliumról elmélkedett a déli Úrangyala ima elmondása előtt, utána pedig a missziós világnap kapcsán a fiatalok bevonásának fontosságára hívta fel a figyelmet.

2018. október 21. vasárnap