L'Osservatore Romano: mennyire bírálható a II. Vatikáni Zsinat?

December 25-én lesz az ötvenedik évfordulója a zsinat összehívásának. A szerző feltüntetése nélküli cikk ennek kapcsán íródott. Az amerikai Catholic World Report ugyanakkor tudni véli, hogy a szerző  Federico Ocariz, az Opus Dei vikáriusa, aki tagja annak a bizottságnak, amely a zsinatot és az azt követő liturgikus reformot elutasító X. Szent Piusz Papi Testvériséggel (FSSPX) tárgyal két éve a lefevbrista püspökök 1988-as engedély nélküli szentelése miatt beállt szakadás megszüntetése érdekében. 

Nemrég kiszivárgott, hogy a Vatikán szeretné, ha az FSSPX aláírna egy „doktrinális preambulumot”. Ennek tartalma ismeretlen, ám Bernard Fellay, az FSSPX vezetője egy novemberi állásfoglalásban elutasította az aláírást, és arra kérte a Vatikánt, hogy pár ponton módosítsa a dokumentumot, ami így elfogadható lenne a szervezet számára. A L’Osservatore Romano cikke az FSSPX zsinattal kapcsolatos állításaira reagál, habár nem említi sem a tárgyalásokat, sem az FSSPX-et. 

A cikk leszögezi: a doktrína és a hit tartalmának tanítása minden lelkipásztori munka inherens része. Ráadásul a zsinat dokumentumai számos szigorúan doktrínális kijelentést is tesznek, például az egyházról vagy éppen az isteni kinyilatkoztatásról. A zsinat valóban nem fogalmazott meg dogmát, de az, hogy az egybegyűlt püspökök nem tettek semmit közzé úgy, hogy direkt hivatkoztak volna a tévedhetetlenségre, még nem jelenti, hogy a zsinat elutasítható. A tanítóhivatal minden autentikus megnyilatkozása az apostoli utódlás miatt az „igazság karizmájával” beszélő pásztorok szava, ami magán viseli „Krisztus tekintélyét” és a „Szentlélek fényében” született. Ugyanakkor a zsinat dokumentumainak állításai más-más „doktrínális értéket” képviselnek, így nem ugyanazon mértékben kell elfogadni őket. Ezután a cikk ezeket az „elfogadási szinteket” tárgyalja (például más mértékben kell elfogadni a speciális történelmi, társadalmi helyzetre való reagálásokat). 

A szerző leszögezi az egyház és a tanítóhivatal egységét minden időn át, minthogy a tanítóhivatal az isteni kinyilatkoztatás hiteles magyarázója a Szentírás és a hagyomány által. Így aztán a tanítóhivatal lényegi jellemzője a folyamatosság és a konzisztencia. Ez viszont nem a fejlődés hiányát jelenti. Amennyiben a zsinati dokumentumok „újat” tanítanak az egyházról, vallásszabadságról, püspöki tisztségről, annyiben ezek nem a korábbi tanítással ellentétesként értelmezendők, hanem úgy, hogy a tanítóhivatal korábbi tanítása és a zsinati dokumentumok megvilágítják egymást. Nem csak a zsinati megnyilatkozások értelmezendők a korábbi megnyilatkozások fényében, hanem a korábbi megnyilatkozások is a zsinatiakéban. Mindez semmi újat nem jelent az egyház történetében. Például a niceai zsinat számos kijelentésének értelmezését is későbbi zsinatok tisztázták. A korábbi és a zsinati dokumentumok nem ellentétesek, hanem kiegészítik egymást. Ezt jelenti a XVI. Benedek pápa által hangoztatott „kontinuitás hermeneutikája” (folyamatossági értelmezés), szemben a törés elméletével. 

Ebből a szempontból a zsinat „újításai” egyszerűen a korábbi tanítással nem ellentétes új szempontok hangsúlyozását jelentik. Emellett a zsinat autentikus értelmezésére az egyházi magisztérium  hivatott. Ezzel együtt a zsinati dokumentumok egyes kérdéses szakaszai különféle értelmezése számára marad „legitim teológiai szabadság”.

Az eredeti cikk itt olvasható teljes terjedelmében, hat nyelven (olaszul, angolul, spanyolul, franciául, portugálul és németül). 

Magyar Kurír (szg)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!