Majnek Antal az ukrajnai helyzetről az ad limina látogatás alkalmából

Külhoni – 2015. február 22., vasárnap | 19:00

Az ukrán főpásztorok ad limina látogatásán Rómában részt vett Majnek Antal OFM, a kárpátaljai munkácsi egyházmegye főpásztora. A Vatikáni Rádió 19 éves püspöki szolgálatának ad limina látogatásairól, az ukrajnai válsághelyzetről és a munkácsi egyházmegye helyzetéről kérdezte.

Az ukrán görögkatolikus egyház főpásztorai és az ukrajnai latin rítusú püspöki konferencia tagjai február 16. és 21. között ad limina látogatáson vettek részt a Vatikánban. Ferenc pápa február 20-án, pénteken fogadta őket. A latin rítusú püspökök között jelen volt Majnek Antal ferences püspök, a kárpátaljai munkácsi egyházmegye főpásztora, aki az ad limina látogatásról nyilatkozott a Vatikáni Rádió magyar műsorának. A Vértesaljai László SJ főszerkesztővel folytatott beszélgetésből készítettünk összefoglalót.

Majnek Antal elmondta, 19 évvel ezelőtt szentelte őt püspökké Rómában II. János Pál pápa. Azóta harmadik alkalommal vehetett részt ad limina látogatáson az Örök Városban. Felidézte személyes találkozásait a 19 év három pápájával: a személyes beszélgetésre is alkalmat adó találkozást II. János Pál és XVI. Benedek pápával. Ez utóbbival kapcsolatban kiemelte: meglepte a tudós ember egyszerűsége, kedvessége. „Olyan volt a beszélgetésünk, mint mikor a jóságos apa beszélget a fiával” – emlékezett vissza Majnek Antal.

A főpásztor mostani látogatásról elmondta, felkerestek minden kongregációt, ahol mindenki rákérdezett országuk nehéz helyzetére, s ők is tehettek fel kérdéseket. Majnek Antal beszámolt arról, hogy Ferenc pápa együtt is fogadta az Ukrajnából érkezett főpásztorokat, valamint külön-külön is a görög- és latin rítusú püspököket. Üzenetében azonban mindannyiunkat megszólítja, és ez az üzenet jelzi Ferenc pápa egész küldetését. Kifejezi együttérzését, amiről hetente biztosítja őket a katolikus egyházfő.

Az ország szociális helyzetét bemutatva az infláció felszökéséről, az árak kétszeresére-háromszorosára emelkedéséről, a korrupció továbbra is élő valóságáról beszélt Majnek Antal. A püspök Ferenc pápa üzenetéből a Szentatya velük vállalt szolidaritását emelte ki. Elmondta, a pápa utalni tudott a legkényesebb kérdésekre is.

Szép evangéliumi feladatot jelölt ki nekünk – mondta Majnek Antal. – Felhívta a figyelmet a felelősségünkre, a szolidaritásra a szenvedőkkel, nélkülözőkkel, és nyitottságot kért tőlünk a hatalom emberei, a vezetők felé.

A görög- és latin rítusú főpásztorok kapcsolatáról a kárpátaljai püspök elmondta: nehéz és fájdalmas, hogy a múlt megterheli a két különböző rítusú egyház életét. „Ferenc pápa feladta nekünk a leckét. Kéri, hogy keressük a kapcsolatot egymással, és találjunk ennek új formákat.” 

A munkácsi egyházmegye életéről beszámolva legsúlyosabb gondként a fiatalok fokozott elköltözését említette Majnek Antal. „A fiatalok 80-90%-a már elhagyta Ukrajnát. Részben tanulni mennek el, és kevesen jönnek vissza. Most még súlyosabbá vált a helyzet, mert a sorozások miatt még többen elmennek. Míg korábban az ifjúsági találkozókra 300-400 fiatal összejött, ma örülünk, ha százan együtt vannak.”

A munkácsi főpásztor szeretettel emlékezett meg a lelkipásztori szolgálat öregjeiről: „Mindegyikük elhunyt már, lágereket megjárt, buzgóságukkal, hűséges, kitartó szolgálatukkal ma példaképek számunkra.”

A máról szólva elmondta: 20 egyházmegyés pap van a munkácsi egyházmegyében, 18 kisegítő szerzetes és missziós, valamint 9 kispap, közülük 3 magyar, 6 ukrán – nekik szintén meg kell tanulniuk magyarul. 

Majnek Antal azt kérte, imádsággal és böjttel támogassuk őket. „A lelkek, szívek mozgásában kezdődnek a háborúk. Megsértettségek, bosszúállások, utálkozások, gyűlölködések – ezekből alakul ki a verekedést, majd háborút szító ellentét. Ha nem történik meg az emberek között a kiengesztelődés, akkor következhet be a háború. A mostani feszültség a felszín, de megvannak az előzmények. Ezért kértem, hogy teremtsünk békét a szívünkben és itt, egymás között. Ezzel járulhatunk hozzá az országban a szemben álló felek kibéküléséhez is” – mondta a munkácsi püspök.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Munkácsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria