Marini érsek: a II. Vatikáni Zsinat reformjai nem mögöttünk, hanem előttünk vannak

Az Egyesült Államok egyházmegyéiből érkezett papok, szerzetesnők és a katolikus szertartások terén felelősséget vállaló világiak szokásos éves találkozójukra jöttek össze október 7. és 12 között. Az idei alkalom fő célja az volt, hogy megemlékezzenek a II. Vatikáni Zsinat egyik legismertebb dokumentuma, a Sacrosanctum Concilium 50. évfordulójáról. 

Az egyhetes konferencia résztvevői megismerhették a dokumentum teológiai alapelveit, és átgondolhatták, milyen helyet foglal el a mai világban. Az 1963. december 4-én kiadott Sacrosanctum Concilium a szertartások átfogó megújulását rendelte el, hogy a hívek számára világosabban érzékelhető legyen, hogy maguk is részesei a szentmisének és más szertartásoknak. 

Marini érsek elmondta: 1965 szeptemberében, alig néhány hónappal a zsinat vége előtt érkezett Rómába. A püspökök és a teológusok 1962-ben kezdték meg első, három hónapos üléssorozatukat. A megbeszélések során az egyházi élet számos vonatkozásáról tárgyaltak, a vallásközi kapcsolatoktól a világiak liturgiába történő bevonásáig, a társadalmi kommunikációtól az Egyház és a modern világ kapcsolatáig.  

„Ötven év elmúltával nagy nosztalgiával tekintek vissza a zsinatra, és nagyon szeretném még teljesebben megérteni és újra megtapasztalni a zsinat szellemét” – mondta Marini érsek.

A Liturgikus konstitúció valójában további reformok és lehetséges jövőbeli változtatások mátrixa. Nem elég, ha az írásos dokumentumra úgy tekintünk, mint az egyházi szertartások reformjának pontos leírására – mondta Marini érsek.
 
A dokumentum kiadása „olyan esemény volt, ami mindmáig meghatározza egyházi életünket; olyannyira, hogy ha a zsinat nem lett volna, az Egyházban ma nagyon kevés dolog lenne úgy, ahogy van.”

Marini, Boldog II. János Pál egykori liturgikus szertartásmestere hozzátette: a II. Vatikáni Zsinat nem statikus dokumentumokat adott a világnak. A folyamatosan változó kultúrában a liturgikus megújulás nem teljes, amíg nem újítja meg a hívő közösségeket. „A zsinat nem mögöttünk van, hanem még mindig előttünk jár” – fogalmazott.

A találkozón, amelyet a szövetség mellett az USA püspöki konferenciájának liturgikus bizottsága is támogatott, részt vett Gregory Aymond New Orleans-i érsek, a bizottság elnöke, valamint Samuel Aquila denveri érsek. Előadást tartott Dianne Bergant nővér, szentírástudós, a Chicagói Katolikus Teológiai Unió neves Ószövetség-professzora is.

Az előadók egybehangzóan úgy beszéltek a II. Vatikáni Zsinatról, mint ami csak a kezdetét jelenti a liturgia és az egész Egyház megújulásának. Dianne nővér szerint az Egyház hagyományait a kortárs kultúra tartja életben. Mint mondta, az Egyház úgy kapcsolódhat be legjobban Jézus történetébe, ha Ferenc pápa vezetését követi, aki kitárta karját a szenvedők, a szegények, és a peremre szorultak felé. Jézus senkit sem tekintett „kívülállónak” – tette hozzá.

Aquila érsek beszédében a beavatás szentségeit az élet és a remény forrásainak nevezte, és hangsúlyozta, hogy vissza kell térni az Egyház szentségi életének alapjaihoz. Az érsek, aki a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia sorrendjének visszaállítását szorgalmazók egyik legfőbb képviselője, rámutatott, hogy a II. Vatikáni Zsinat is a szentségek szertartásrendjének revízióját javasolta, az 1983-as kánonjogi törvény pedig arra szólít fel, hogy a latin rítusú katolikusok bérmálása a kellő értelmi érettség elérésekor kerüljün sor, hacsak valamely püspöki konferencia másként nem dönt. A keresztséget a bérmálásnak kell követnie, utána következhet az Eucharisztia, „a szentségek koronája” - mondta Aquila. „A keresztség és a bérmálás vezet el az Eucharisztiához. Így próbáljuk az Eucharisztiát életünk középpontjává tenni” – idézi az érseket a Catholic Herald.

Magyar Kurír

(mk)