Megáldották a kibővült érdi Marianum iskolát

2018. december 5., szerda | 15:38

Ünnepi szentmise keretében áldotta meg Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök az érdi Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium új és felújított épületszárnyát december 1-jén.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Alig több mint egy év alatt készült el az új gimnáziumi épület, így szeptemberben közel ötezer négyzetméteres oktatási térben kezdhették meg a többcélú intézményben 448 általános iskolás és gimnazista diák katolikus szellemű nevelését és oktatását.

A szentmise kezdetén Hajdu Ferenc helynök, püspöki biztos köszöntötte a főpásztort és a megjelent közéleti vezetőket, és köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az építkezéshez, valamint a kollégáinak, a szülőknek, a diákoknak. Az új egyházi év kezdetén arra az új kezdetre kérte a püspök áldását, „ami nem téglából és betonból épül, hanem a gyermekek lelkében”.

Spányi Antal megyéspüspök megáldotta az iskolaépületet, hogy alkalmas eszköze legyen a tudás és a keresztény értékek átadásának. Isten bőséges áldását kérte mindazokra, akik oda járnak, és kérte az intézmény névadóját, a Szűzanyát, hogy minden pillanatban járjon közbe az iskoláért. A főpásztor beszédében az adventi időszak lényegét emelte ki, amikor a keresztény embert elcsendesedésre hívja az Egyház, hogy várja az Úr érkezését: „Csak a lélek és szív csendjében tudjuk megtapasztalni, felismerni és átélni az örömet, hogy a betlehemi jászolban síró kisgyermek valóban az Isten Fia. A názáreti ács, a megfeszített Jézus valóban a Megváltó, aki új életet hozott a földre.” A püspök végül köszönetet mondott mindazoknak, akik áldozatot hoztak az iskoláért. Kérte a diákokat, helyesen éljenek a lehetőséggel, amit kaptak, és felelősséggel gondolkodjanak, tanuljanak, becsülettel álljanak helyt az év minden napján. Ne feledjék, hogy nemcsak a szülők, a hozzátartozók, a tanárok, hanem Isten szeretete veszi körül őket, amelyre válaszolniuk kell: „Vigyétek haza azt az egyházias lelkületet, amit itt kaptok, beszéljetek másoknak is arról, amit a hittanórán tanultok! Isten áldása kísérje minden lépéseteket, tanúságtevő életeteket!”

A szentmise után a marianumos diákok műsora következett, majd Takácsné Tóth Noémi iskolaigazgató az intézmény múltjáról, évtizedek megújító munkájáról beszélt az ünneplő közösségnek, és köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a munkálatokban. Elmondta, hogy 29 évvel ezelőtt az érd-újvárosi plébániaközösség, élén Hajdu Ferenc atyával egy igencsak rossz állapotban lévő épület kezelői jogát kapta meg. Akkor mintegy hatszáz négyzetméternyi épület állt rendelkezésre, melyet teljesen fel kellett újítani. Hosszú évek kitartó, kemény munkája kellett ahhoz, hogy a kezdeti, 74 tanulót befogadó, kissé romos épületből közel 450 diáknak otthont adó többcélú intézmény váljon. Ma már a Marianum nem kicsiny iskola, hanem egyre növekszik, egyre erősödik, a múlt erejéből, a régen itt dolgozó pedagógusok és vezetők tapasztalatából és hűségéből, az új, fiatal pedagógusgeneráció energiájából, és mindenekelőtt a Boldogságos Szűzanya szeretetéből táplálkozva.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a szentmisét követő ünnepségen arról beszélt, hogy a pedagógusok és szülők fontos feladata, hogy a mozgás örömét átadják a gyerekeknek.


Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott azt emelte ki: bár hetven éve annak, hogy 1948-ban az akkori szocialista hatalom megszüntette az egyházi iskolákat, most mégis egy katolikus iskolát és annak megújulását ünnepelhetjük.

Aradszki András országgyűlési képviselő elmondta, az iskola az elmúlt huszonöt évben olyan mértékadó intézménnyé vált Érden, amit nem lehet megkerülni, és ami a város és a környező települések lakosságát szolgálja.

Bács István alpolgármester az együttműködés fontosságát hangsúlyozta, a város, a fenntartó egyházmegye és Hajdu Ferenc plébános között. Ezért nyitottak meg nemrég egy katolikus családi napközit, hogy új, a Katolikus Egyház által fenntartott óvoda jöhessen létre Érden.

Fehér Edina a szülők képviseletében megköszönte, hogy az intézmény 18 éves korukig befogadja gyermekeiket, ahol a keresztény értékrendet hitelesen közvetítik számukra. Megköszönte a megyésüspöknek és mindazoknak is, akik a háttérből ezt lehetővé teszik a hívő családoknak.


A Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában működik. 2017–18-ban lezajlott a régi szárny teljes körű energetikai korszerűsítése: kicserélték a tetőt, a nyílászárókat és az elektromos hálózatot, megújult az udvar, és a tantermeket átépítették az igényeknek megfelelően. A munkálatokkal párhuzamosan felépült egy új szárny, amely gimnáziumként működik három szinten, 1664 négyzetméter területen, 550 négyzetméteres tornacsarnokkal, 140 férőhelyes ebédlővel, négy gimnáziumi tanteremmel, külső kézilabdapályával.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Fehér János

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-az-abortusz-soha-nem-az-valasz-amelyet-nok-es-csaladok-keresnek
Ferenc pápa: Az abortusz soha nem az a válasz, amelyet a nők és a családok keresnek!

Május 25-én a Szentatya a „Yes to Life” konferencia résztvevőit fogadta. „A törékeny élet drága ajándékának gondozása” című konferenciát a Világiak, Család és Élet Kongregációja szervezte. A magyar sajtóban leegyszerűsítve jelent meg a pápa beszéde, amit most teljes terjedelmében olvashatnak.

09:55
-miert-csak-szakallas-embereket-latni-templomi-kepeken-derus-egyuttlet2-gyori-szeretetnapon
„Miért csak szakállas embereket látni a templomi képeken?” – Derűs együttlét a győri Szeretetnapon

Május 25-én ismét szeretetnapot rendeztek Győrben, amelynek minden bevétele Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványát illeti. Nagyszalontai sportközpontra gyűjtenek.

2019. május 26., vasárnap
Útravaló – 2019. május 27.

Útravaló – 2019. május 27.

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Seregély István nyugalmazott egri érsek útravalóit olvashatják.

Korábbiak »

Mai evangélium – 2019. május 27.

Mai evangélium – 2019. május 27.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 15,26–16,4a

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle