Megáldották a nagykárolyi Kalazanci Szent József-templomot

Külhoni – 2016. augusztus 27., szombat | 11:58

A szellemi és tárgyi értékek megóvásáról és továbbadásáról szólt a külsőleg megújult Kalazanci Szent József templom búcsúja. Az augusztus 25-i szentmise elején Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök megáldotta a templomot.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ünnepelt Nagykároly augusztus 25-én, amikor az esti búcsúmise keretében megáldották a külső felújításon átesett Kalazanci Szent József-templomot. Az az irgalmasság kapuján átlépő emberek zsúfolásig megtöltötték a templomot.

A bevonulás után Schönberger Jenő püspök köszöntötte a híveket és vendégeket, kimagasló eseménynek nevezve a templom külső felújítását követő szentelést – ezt Kalazanci Szent József közbenjárásának is tulajdonította. Ilyés Csaba esperes ismertette a felújítás részleteit, a megyéspüspök pedig háláját fejezte ki mindenkinek, aki segítséget nyújtott, Isten áldását kérte rájuk, értük ajánlotta a szentmisét. Ezután indult el megszentelni a templomot. Végighaladt az emberek között, kilépett a kapun és szenteltvizet hintett a falakra.

„A templom mindig a benne ünneplő közösségnek, minden egyes személynek is a jelképe” – mondta prédikációjában Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, akit arra emlékezve kértek fel szónoknak, hogy  a nagykárolyi temploma egykor a piaristák egyik központja volt. „Amikor egy megújult templomba érkezünk, öröm tölt el bennünket, erőt és reményt ad arra, hogy mi magunk is meg tudunk újulni, a mi életünk is meg tud szépülni” – vallotta.

Labancz Zsolt ezután a gyermekekre irányította a figyelmet. A piarista generális egyik leveléből idézve elmondta, általuk érkezik el Isten országa, a gyermekek visznek közel az Úrhoz. „Ma úgy ünneplünk itt együtt, hogy Kalazanci Szent Józsefre, a névadóra tekintünk és azt keressük, hogy az ő személye hol, hogyan hív meg, hogy megújítsuk az életünket. Amikor egy gyermekre tekintünk, azt érezzük meg, hogy van jövőnk és reményünk. Áldott az a közösség és áldott az az ország, ahol vannak gyermekek. Kalazanci Szent József a figyelmének a középpontjába állította a gyermekeket és megáldotta őket. Aligha van emberhez méltóbb cél, mint úgy élni, hogy új életet tudjunk a világba segíteni. De azt látjuk, hogy ma mintha sokan megijednének ettől. Ahhoz, hogy a fiatalok tudjanak gyermeket vállalni, azt hiszem arra van szükség, hogy összefogjunk, hogy erősítsük egymást. Nem egyéneken múlik ez, hanem közösségeken.”

A jövő milyensége a gyermekek nevelésén, oktatásán múlik, hangsúlyozta a tartományfőnök. „Amikor Kalazanci Szent József iskolát hozott létre, mindig a gyermekre figyelt. Tudta, hogy az iskola prófétai kell, hogy legyen, meg kell álmodnia, hogy milyen az a jövő, amit szolgálni szeretne. Azt a jövőt kell majd most elkezdeni megvalósítani. Nevelési szükséghelyzet van ma is, és ez arra hív mindannyiunkat, hogy megvizsgáljuk, mi ad értelmet, tartalmat, tartást a mi életünknek. Ha azt szeretnénk, hogy a következő nemzedékek hasonló értékeket kövessenek, mint amit mi fontosnak tartunk, akkor meg kell tanulnunk ezeket vonzóan, hitelesen élni – úgy, hogy az kedvet ébresszen a mai fiatalokban és gyerekekben. Akkor majd átalakítják a világot!” – hangoztatta Labancz Zsolt.

A Kalazanci Szent József-templom Magyarország Kormánya pénzadományaként, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával újult meg. A szentmisén jelen volt Grezsa István magyarországi kormánybiztos és Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár – ők az áldozás után szóltak az ünneplő tömeghez, kifejezve elkötelezettségüket a határon túli magyar egyházi és civil közösségek segítésében, megtartásában. Végül a teljes búcsú elnyeréséért szükséges imákat mondták el a jelenlevők együtt, majd az áldás után elhangzottak a himnuszok.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria