Megemlékezést tartottak a pákozdi Don-kanyar Emlékkápolnánál

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A megemlékezésen körülbelül kétszázan fejezték ki tiszteletüket a Don-kanyarban elhunyt 130 ezer magyar katona emléke előtt. Beszédet mondott Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára; Bobory Zoltán székesfehérvári költő, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség tiszteletbeli és ügyvezető elnöke. A katonahősökért Spányi Antal székesfehérvári püspök, Szász Zoltán székesfehérvári református lelkész és Bencze András székesfehérvári evangélikus lelkész imádkoztak.

A hagyományokhoz híven idén is a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a 457. Számú Cserkészcsapat és a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely szervezte meg az eseményt.

Bobory Zoltán beszédében megemlékezett a harctereken életüket vesztett katonák és a magukra maradt családtagok szenvedéseiről. Azokról is szólt, akik súlyos testi sérülésekkel, sebekkel a lelkükben érkeztek haza a „doni pokolból”. „A velünk élő katonák arra emlékeztetnek bennünket, hogy legyen béke a szívünkben. Legyen mindig béke a lelkünkben. A költő szavaival élve: olyan dal szóljon bennünk, hogy a mások énekét is szépnek halljuk. Becsüljük meg a békességet, hogy a kis földdarabon, ahol élünk, most nincs háború. Mondjunk mindezért hálát Istennek.”

A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb tragédiájának eseményeit Vargha Tamás államtitkár idézte fel beszédében: „Kétszázezer magyar katonára emlékezünk, akik a Don partján szálltak szembe a Vörös Hadsereggel. 1943 rendkívül hideg telén a két magyar hadsereg elégtelen ruházattal és felszereléssel, nem elegendő élelmiszerrel, közel kétszáz kilométer hosszú arcvonalon vette fel a harcot. A két magyar hadsereg katonái közül a százezret is meghaladta az elesett, megsebesült, beteg, eltűnt vagy hadifogságba esett emberek száma.” Majd az államtitkár méltatta azokat, akik életük árán is biztosították a lehetőséget bajtársaik hazajutásához: „A nemzeti tragédiában, az öldöklés, az embertelenség napjaiban is megtermettek az önzetlenség és a kitartás, az elszántság el nem felejthető emberi, katonai példái. Hősök voltak a parancsot teljesítő katonák, akik életre szóló testi-lelki sérülést szenvedtek, vagy a legtöbbet, az életüket adták hazájuk védelmében.”

Spányi Antal megyéspüspök az emlékezőkhöz szólva elmondta: „Kötelességünket teljesítjük, amikor itt vagyunk, fejet hajtunk a küldetésüket önfeláldozó módon, hősiesen teljesítő katonák emléke előtt. Keresnünk kell, mi lehetett a lelkükben, milyen eszmék hevítették szívüket, milyen gondolatok adtak nekik erőt nap nap után, a reménytelenségben is, a kilátástalanságban is, hogy helytálljanak, katonához méltó módon parancsot teljesítsenek, küldetést hajtsanak végre. Nem kell találgatnunk, ha ezeket a fogalmakat próbáljuk tetten érni, hiszen a tábori posta hazahozta érzelmeiket, gondolataikat, és ezekből világosan kirajzolódik, fontos volt számukra és erőt adott nekik: a haza szeretete, a nemzet iránti kötelesség, a hit, a család szeretete, a hűség, a bajtársiasság, a hősies férfiasság. Mindez nem adott lehetőséget, hogy az életüket mentsék, de adott erőt, hogy emberként küzdjenek, és ha kell, hősként haljanak.

Nekünk, utódoknak emlékeznünk úgy kell, hogy tanuljuk meg tőlük ugyanezeket a fogalmakat, zárjuk a szívünkbe, őrizzük őket. Ezek adjanak erőt, jelöljék ki számunkra az utat, mutassák meg nekünk, hogyan és mit kell tennünk. Sokan kétségbe vonják ezeket az eszméket, elveket, idejét múltnak próbálják beállítani. Aki hallgat rájuk, a perc emberévé válik, a történelem játékszerévé, olyan emberré, akit nehéz becsülni. Amikor fejet hajtunk a hősök emléke előtt, fogadjuk be az ő eszméiket, ami lelkesítette őket, és erőt adott hősi helytállásukban. Így kérjük Istentől, a történelem Urától, akihez bizalommal fordulunk, hogy a II. világháború Don-kanyarban elesett hőseiért és áldozataiért mondott imáinkat hallgassa meg. Jussanak el az örök hazába, az örök béke országába.”

Ezt követően Szász Zoltán református lelkész felolvasta a 90. zsoltárt. Bencze András evangélikus lelkész elmélkedésében arra hívta fel a figyelmet: nem azt kell kérdeznünk, hol volt Isten a borzalmas téli háborúban, az egymás ellen harcoló teremtményei között, hanem kérnünk kell Istent, akinek lábnyoma mindig ott van a történelem útjain, legyen mindig velünk. Ő mutasson utat vezetőinknek, tartsa elénk törvényét, hogy ne kerüljünk le soha az Ő ösvényeiről.

A megemlékezésen Rácz-Szabó Zoltán zászlós, egy doni túlélő unokája mondta el Kovács Sándor Confiteor című versét. A koszorúzás előtt Papp-Makláry Éva székesfehérvári író-költő, képzőművész adta elő Sinka István Ének a Don hőseiért című versét.

Az ünnepségen részt vett Smohay Ferenc magyar királyi zászlós, tartalékos főhadnagy, doni veterán.  Az ismeretlen katona sírjánál tisztelegtek a katonahősök családtagjai és leszármazottjai, valamint állami és katonai vezetők, a honvédséget támogató civil szervezetek és hagyományőrzők.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Berta Gábor

Magyar Kurír