Meggyilkoltak egy papot Salvadorban

Kitekintő – 2019. május 21., kedd | 12:46

Május 18-án hajnalban egy bűnbanda tagjai meggyilkolták a 38 éves Cecilio Pérez plébánost Salvadorban. A Magyarország egynegyedét kitevő területű latin-amerikai ország a világ egyik leginkább erőszak sújtotta állama.

Cecilio Pérez a Salvador nyugati részén található Juayua település San José la Majada templomának plébánosa volt. A hívek egy csoportja pénteken megállapodott vele, hogy szombaton hajnalban összegyűlnek imádkozni, de amikor a plébániára értek, a pap nem nyitott ajtót. Sikerült bejutniuk az épületbe, ahol holtan találták az atyát, mellette egy cédulával: „Nem fizette meg a kvótát”. A gyilkosságot a Salvadorban aktívan jelen lévő egyik ismert bűnbanda, a Mara Salvatrucha (MS-13) tagjai követték el, akik zsarolni próbálták a plébánost, ám ő ellenállt a kísérletnek.

A plébániát felkereste Costantino Barrera, Sonsonate püspöke, aki azt kérte a hívektől, hogy imádkozzanak Cecilio atyáért és minden papért. A főpásztor elismeréssel szólt a meggyilkolt plébánosról, mondván, hogy jó munkát végzett és az emberek jó véleménnyel voltak róla. Ez a gyilkosság az erőszak újabb megnyilvánulása, hasonlít a múlt évben történt esethez, amikor nagycsütörtökön meggyilkolták Walter Vasquez atyát Lolotiquében. A nyomozás eddig nem tisztázta a bűntény elkövetőinek kilétét – tájékoztat a SIR olasz katolikus hírügynökség.

A salvadori kormány is elítélte a gyilkosságot, és részvétét fejezte ki a pap családjának, valamint az ország katolikus közösségének. Az ország vezetői közleményben kijelentették, hogy utasítást adtak a biztonsági szerveknek erőfeszítéseik megduplázására a felelősök elfogása érdekében.

Salvador egyike a világ azon országainak, ahol legelterjedtebb az erőszak. Minden százezer lakosra 103 gyilkosság jut, amelyeket többnyire két ismert bűnbanda, az MS-13 és a Barrio 18 tagjai követnek el. Ezek a bűnszervezetek nem a drogkereskedelemből, hanem a legszegényebb rétegek zsarolásából szerzik bevételeiket. Ellenük küzdött Cecilio Pérez plébános. A június elsején hivatalba lépő új salvadori elnök, Nayib Bukele egyik legfontosabb célkitűzése a bűnözés elleni küzdelem.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria