Mégsem látogat Romániába Ferenc pápa?

2018. május 15. kedd 11:44

Viorica Dăncilă román miniszterelnök szerint a jövő év elején Romániába látogat Ferenc pápa. A kormányfő az Antena 3 hírtelevíziónak május 11-én adott nyilatkozatát a bukaresti római katolikus érsekség szóvivője az egyik közösségi portálon még aznap helyesbítette.

A római látogatáson tartózkodó Viorica Dăncilăt május 11-én fogadta magánkihallgatáson Ferenc pápa. A találkozó részleteiről a román kormányfő elmondta: „Meghívtam a pápát Romániába, és azt válaszolta, hogy a jövő év elején eljön.” 

Tamás József, a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke a Maszol.ro portálnak viszont azt mondta, hogy semmilyen tájékoztatást nem kaptak egy esetleges pápalátogatásról, és úgy vélekedett, hogy nem teljesültek a pápa romániai látogatásának a feltételei.

„Nem szívesen vennénk, ha addig, amíg Romániában nem rendeződnek a dolgaink, a Szentatya az országba látogatna. A korábbi problémáinkhoz most még a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügye is hozzáadódik” – mondta el a segédpüspök. Tamás József emlékeztetett az érsekség tavaly megfogalmazott álláspontjára, miszerint „ahol az alapvető emberi jogok sérülnek, ahol a hívek nem gyakorolhatják az alkotmány biztosította kisebbségi és felekezeti jogaikat, ott nem beszélhetünk a pápalátogatás lehetőségének biztosításáról”. 

Péntek este Francisc Dobos, a bukaresti római katolikus érsekség szóvivője az egyik közösségi portálon közölte: Miguel Maury Buendía bukaresti nuncius kérésére kívánja pontosítani a sajtóban megjelenteket. 

„Amikor rögzítik Ferenc pápa romániai látogatását, ennek bejelentését egyidőben teszi meg Vatikán állam és a román elnöki hivatal. A Szentszék mai közleménye nem tesz említést jövőbeni romániai látogatásról” – áll a szóvivő üzenetében, amelyet az Agerpres román hírügynökség idézett.

Forrás: MTI

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kitekintő
Vezető híreink - olvasta már?
egyhazi-szemelyeket-tuntettek-ki-nemzeti-unnepunk-alkalmabol-89515
Egyházi személyeket tüntettek ki nemzeti ünnepünk alkalmából

Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára Budapesten a Pesti Vigadóban augusztus 17-én, pénteken, az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából.

2018. augusztus 17. péntek
a-vilagban-elo-karmelita-kozosseg-tagjainak-fogadalomtetele-nyiregyhazan
A világban élő kármelita közösség tagjai tettek ígéretet Nyíregyházán

Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban a Nagyboldogasszonyról nevezett Világban Élő Kármelita Közösség (VÉK) öt tagja végleges ígéretet tett a Sarutlan Kármeliták Világi Rendjére, hárman pedig elkezdték a felkészülési időt.

2018. augusztus 17. péntek