Megszűnés fenyegeti a marosvásárhelyi Római Katolikus Líceumot

2017. január 11. szerda 09:55

A Krónika című erdélyi magyar lap szerint a megszűnés küszöbére került a marosvásárhelyi katolikus gimnázium, az önkormányzat ugyanis nem döntött arról, hogy felveszi az iskolahálózatba, a tanintézet pedig igazgatójának eltiltása miatt nem tudja benyújtani a 2017/18-as tanévi beiskolázási tervét.

 
A Krónika a Civilek a Katolikus Iskoláért elnevezésű szülői kezdeményező csoportot idézte, mely arra hívta fel az illetékesek figyelmét, hogy szerdán lejár a határidő, ameddig a tanintézetek benyújthatják beiskolázási tervüket a tanfelügyelőségnek.

„Nagyon reméljük, hogy iskolánk (...) igazgató, illetve felhatalmazott személy hiányában is le tudja adni az iratcsomót, és azt el is fogadja a tanfelügyelőség. Enélkül nem indulhatnak új osztályok gyerekeink iskolájában, ez fontos feltétele az iskola gördülékeny és fenntartható működésének. Kérjük, hogy a szülők és a pedagógusok figyeljenek a határidőre és arra, hogy a beiskolázási tervezet kerüljön elfogadásra” – hívták fel a figyelmet a civilek.

A szülők szerint amennyiben ez nem történik meg, „újabb lépéssel kerülünk közelebb a katolikus iskola megszűnéséhez”.

Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint patthelyzet alakult ki, mert az első lépést az önkormányzatnak kellene megtennie. „Ha az önkormányzat nem szavazza meg, hogy az iskolahálózatban helyet kap a katolikus gimnázium, akkor már nincs miért beszélnünk a beiskolázási tervről, hisz onnan nincs továbblépés” – mutatott rá Illés Ildikó. A polgármester nem hívta össze a marosvásárhelyi önkormányzat decemberi rendes ülését, amelyen dönthettek volna az iskola ügyéről. A tanfelügyelőség eredetileg január 4-ére kért beiskolázási javaslatokat az iskoláktól, majd 11-éig hosszabbította meg a határidőt.

Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ştefan Someşan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen 2016 november elején indított eljárást a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA), mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a marosvásárhelyi katolikus gimnázium működéséhez, hogy tudták, valójában nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA Ştefan Someşant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítja, és mindkettejüket eltiltotta hivatásuk gyakorlásától.

Az igazgató elleni eljárás már a múlt év végén ellehetetlenítette az iskola működését, aláírási joggal rendelkező vezető híján ugyanis a tanintézet nem adhatta ki a tanárok fizetését, nem fizethette ki a közüzemi számláit. Decemberben a DNA egy alkalommal lehetővé tette, hogy az igazgató négy órára bemenjen az iskolába, és aláírja az intézmény működését biztosító iratokat.

Forrás: MTI

Fotó: Krónika.ro

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
lezarult-brenner-janos-emlekev
Lezárult a Brenner János-emlékév – A boldoggá avatásra készül a Szombathelyi Egyházmegye

Vesperessál és ünnepi szentmisével ért véget december 15–16-án a Brenner János-emlékév a Szombathelyi Egyházmegyében. Az ünnep azonban folytatódik: jövőre május 1-jén Szombathelyen boldoggá avatják a hatvan évvel ezelőtt vértanú halált halt lelkipásztort.

16:40
miert-nem-mondta-meg-keresztelo-janos
Miért nem mondta meg Keresztelő János?

Advent 3. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 1,6–8; 19–28)

16:00