Megújul a budapesti jezsuita templom orgonája

Kultúra – 2019. január 9., szerda | 17:16

A budapesti Jézus Szíve jezsuita templomban január 13-án éjszaka szólal meg utoljára teljes felújítása előtt az orgona. A rendhagyó programban lesz némafilmvetítés és jazzkoncert is, valamint sípok örökbefogadásával is támogatható a felújítás.

Az este fél 10-kor kezdődő orgonabúcsúztató négy részből áll. A fiatal felnőttek körében népszerű „Jezsuita Nyolcas” mise után Horváth Márton Levente orgonaművész-zeneszerző szakrális műveiből hallhatunk válogatást a komponista és Seleljo Erzsébet szaxofonművész előadásában. Az európai egyházzenében gyökerező, de kortárs darabok hallgatásához Horváth Árpád SJ templomigazgató kínál majd spirituális szempontokat. A második rész főszereplője Martin Sturm sokszoros versenygyőztes fiatal német orgonista, aki ezúttal a legendás Mélies-némafilmre, Az utazás a Holdban című negyedórás alkotásra improvizál majd. A vásznon a film előtt és után a karzaton játszó művészeket lehet követni közeli élőképen. Őt követi a felújítás során szakértőként is közreműködő Szabó Balázs orgonaművész, jezsuita öregdiák, aki Johann Sebastian Bach-műveket szólaltat meg, illetve hangzó illusztrációk segítségével röviden bemutatja az orgonát és a tervezett munkálatokat.

Késő éjszaka a 4 Méter Duó, azaz Premecz Mátyás Hammond-orgonista és Badics Márk dobos Kováts Gergő szaxofonossal kiegészülve ad akusztikus jazzkoncertet, és a szokatlan hangzásokkal, tempókkal és ritmusokkal még egyszer utoljára jól megdolgoztatnak minden sípot. Az est záróakkordjaként éjfélkor egy utolsó hálaadó ének után Burik Gábor kántor jelképesen lekapcsolja a hangszert, melyet másnap alkatrészeire bontanak és elszállítanak. Fűtött padokról, pokrócokról, forró italról, farsangi fánkról és félrevonulós-beszélgetős helyszínekről a szervezők gondoskodnak, akik a kötetlen hangulatú, különleges estére különösen hívják a fiatal felnőtteket, de azokat is, akikhez a megszokott templomi orgonaszó nem áll közel.

A Jézus Szíve-templom első orgonáját 1894-ben építették, ám már az 1909-es templomszentelésre átalakították, s ebben a formájában a temesvári Wegenstein-gyár egyik mesterműve lett. Az orgonát 1954 és 2013 között további hat alkalommal építették át, a rózsaablakot eltakarva hátrébb helyezték és kibővítették, szinte minden részegységét kicserélték, regisztereinek hangzását megváltoztatták. A számtalan, egyre kevésbé alapos és igényes átalakítás következtében a hangszer állapota jelentősen leromlott: elektronikája elöregedett, többször módosított hangzásképe nem tükröz művészi koncepciót.

A felújítás bő másfél évnyi előkészület után, január közepén lép látványos szakaszába. A korábbi években a Zeneakadémia és a Hold utcai református templom orgonáján is dolgozó Aeris Orgona Kft. január 14-én kezdi meg a felújítási és bővítési munkálatokat. A tervek szerint nyárra elkészül az új – digitálisan is megszólaltatható – szentély-játszóasztal, s egy év múlva visszakerülhet helyére a kívül-belül megújult, s stílushűen, de a mai kor színvonalán és kimagasló minőségben bővített Wegenstein-orgona.

Az orgonabúcsúztató éjszaka az utolsó lehetőség, ha valaki szeretné örökbe fogadni az elbontandó orgonasípok egyikét. A szervezők az orgonafelújítás minden támogatóját megajándékozzák az elbontandó sípok egyikével. Az adományok mértékétől függően ajánlanak fel kisebb vagy nagyobb, vagy akár több sípot emlékül.

A szervezők kérik, hogy aki sípot szeretne örökbe fogadni, borítékba helyezve dobja be adományát az orgonaperselybe, a borítékra pedig írja rá postacímét és e-mailes vagy telefonos elérhetőségét. Az adománynak megfelelő örökbefogadási szándékról oklevelet készítenek. Az emléklapokat 2019. január 13-án, az orgonabúcsúztató éjszaka keretében adják át.

A sípok csak a hangszer szétszerelését követően lesznek hozzáférhetők, az örökbe adást a felújítási projekt következő állomása alkalmából, előreláthatóan 2019 nyarán, a szentély-játszóasztal átadásakor rendezik meg ünnepélyes keretek között. A síp-örökbefogadók névsorát közzéteszik a templom honlapján, illetve a karzati feljárónál elhelyezendő hálatáblán.

Az éjszakába nyúló programon a részvétel ingyenes, de a szervezők köszönettel fogadnak adományokat a templom egyházzenei élete, illetve az orgonafelújítás javára.

Forrás és fotó: Jezsuiták.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria