Mit jelent a gazdasági válság a bádogvárosokból nézve?

Lapierre tizennégy humanitárius központot működtet a harmadik világban, amelyekhez a gazdasági válság súlyosbodásával egyre kevesebb adomány érkezik. Azt mondja: aki korábban ezer eurót adományozott, most csak százat ad, vagyis tizedére csökkent a segítség. A 2012-es évre több millió eurót kell megszereznie a kórházak, a tébécés betegek, a leprás gyerekek, az iskolák, az ivóvizet biztosító kutak finanszírozására. Az interjúban megvallja: nyomasztó gondok ezek számára.

Nagyon fontosnak tartja, hogy az adományok kezelésénél drasztikus szabályok érvényesüljenek. A pénz megrontja az embert. Soha egyetlen rúpiát sem szabad elvenni a szegényeknek szánt összegből. Mindig személyesen bizonyosodik meg arról, pontosan milyen célra használják az általa alapított  intézmények az adományokat. Vallja, hogy olykor még  a vallásosság és az erkölcsi tudatosság sem elég ahhoz, hogy ne verjen gyökeret a korrupció.

Indiának két arca van, a szegények mellett mellett ott vannak az új milliomosok, és ott van a hatalmas informatikai fejlődés. A milliomosok nem mutatnak nagy hajlandóságot arra, hogy észrevegyék a körülöttük gyűrűző nyomort. A hindu vallás is hirdeti az irgalmasságot, azonban ők is – mint mondja – szelektív vakságban szenvednek: egy gazdag indiai nem akar tudni arról, hogy 800 millió honfitársa éhesen fekszik le aludni.

Franciaországból is sokan keresik meg, amikor a médiában beszél tevékenységéről, segítséget kér az indiai szegények számára: megdöbbentő azonban, hogy az utóbbi időben a legtöbben nem adakozni akarnak, hanem maguk is segítséget kérnek. Szívesen segítene, ám tudja: egy franciaországi illegális bevándorló gyermeke bizonyosan nem hal meg azért, mert nem kap egészségügyi szolgáltatást, Indiában viszont senki nem biztosítja a gyerekek ellátását, ha ők nem teszik.

A nyugati embereknek inkább azt akarja üzenni: legyenek figyelmesek, és legyenek tudatában annak, hogy hatalmuk van arra, hogy megváltoztassanak dolgokat.

India és Kína feltörekvő nemzetek, óriási gazdasági növekedést mutatnak. Lapierre szerint ennek sok pozitív következménye van, India az utóbbi ötven évben rengeteget változott, de még mindig van 100 millió gyerek, aki nem járhat iskolába, 200 millió embernek nem jut ivóvíz… Ugyanakkor 900 millió indiainak van mobiltelefonja, és ez az egyszerű eszköz megváltoztatta a szegények életét: megkérdezhetik például, mennyibe kerül a rizs a városban, ily módon elejét vehetik annak, hogy a kereskedők kizsákmányolják őket.

A nyugati világ gyakran azzal a feltétellel nyújt segítséget rajta keresztül a harmadik világ számára, hogy cserébe azt kéri: igyekezzen megakadályozni a nyugatra vándorlást. Lapierre pedig azon igyekszik, hogy segítsen megtalálni az embereknek azokat az eszközöket, amelyek biztosíthatják számukra a túlélést az otthonukban. Itt találkozik a két elképzelés. Vallja, hogy India és Afrika olyan területek, amelyekben nagy gazdagság rejtőzik, nincs szükségük arra, hogy Európába vándoroljanak. Ha az embereknek lehetőségük nyílik méltó módon élni, megnyílik a fejlődés útja.

Magyar Kurír

(tzs)