Napi sajtószemle

A Népszabadság (3.o.) A maffia ártatlan áldozataiért imádkozott Ferenc pápa címmel közöl fényképes beszámolót, amint a Szentatya őt ünneplő hívőktől körülvéve távozik arról a tegnapi szertartásról, amelyen az olasz szervezett alvilág által meggyilkolt ártatlanokért imádkozott. A Szent VII. Gergely pápáról elnevezett római templomban a maffia csaknem 900 áldozatának nevét olvasták fel hozzátartozóik.

Az ujszo.com Ferenc pápa a maffiózóknak: "Térjetek meg! Még van rá időtök, hogy ne végezzétek a pokolban!"címmel tudósít a szertartásról, kiemelve, hogy a Szentatya beszédében egyenesen a maffiaszervezetek tagjaihoz fordult: „Arra kérlek benneteket, változtassatok életeteken, térjetek meg!... Térden állva kérlek erre titeket!” A pápa hozzátette: a maffia tagjai nem lehetnek boldogok, mivel az általuk szerzett hatalmat és pénzt vér szennyezi be, és ezeket a bűnözők egyike sem viheti magával a túlvilágra. „Térjetek meg! Még van rá időtök, hogy ne végezzétek a pokolban!” – hangoztatta Ferenc pápa, aki II. János Pál egykori szavait ismételte meg. A lengyel pápa 1993 májusában a szicíliai Agrigentóban tett látogatása során megtérésre szólította fel a maffiát, az egyházból való kiközösítéssel fenyegetve meg tagjait, egy évvel Giovanni Falcone szicíliai maffiaellenes ügyész és Pietro Borsellino bíró meggyilkolása után. Ferenc pápa, amikor megáldotta a maffia áldozatainak a családtagjait, azt a papi stólát vette a vállára, amelyet Don Peppe Diana, a nápolyi Casal del Principe papja viselt, akit 1994-ben gyilkolt meg a camorra bűnszervezete. A hírportál emlékeztet rá: a maffia áldozatairól való pénteki megemlékezést Luigi Ciotti atya, a Libera olaszországi maffiaellenes mozgalom vezetője szervezte. Ciotti atya is beszédet tartott, hangsúlyozva, hogy a bűnszervezetek „túl sok embert fosztottak meg méltóságától és életétől”. Kijelentette: az egyház nem mindig fordított megfelelő figyelmet a maffia problémájára. „Túl sok hallgatás, óvatosság” kísérte a maffia halottait, akik között Ciotti atya a maffia által megölt 80 gyermekre is emlékeztetett. Megjegyezte, a maffia nem csak fegyverrel tud gyilkolni. Halált oszt például az a mérgező hulladék is, amellyel a maffia kereskedik.

A Magyar Nemzetben („… a magyaroknak nagy szívük van” 16.o.) Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke nyilatkozik, aki elmondta: „Valójában minden kitüntetés arról szól, hogy a világ, s mi emberek is, sokkal jobbak vagyunk gyalog járó vágyainknál… Ha valaki valamit tesz, mindig számíthat irigyekre. Ha az ember naponta úgy végzi dolgát, hogy nem valamiért teszi a jót, hanem azért, hogy a jó megvalósuljon, akkor a gáncsoskodások sem tudják elvenni a kedvét, mivel ezek fölött áll.” Kozma Imre atya leszögezte: „A szolidaritás értékrend kérdése, csak ki mondja meg, mit jelent a felelősség? Miért, s kinek tartozunk számadással egymásért? A szolidaritás alapélmény, s alapigény. Sajnos a túlhajló individualizmus bekavar. A mi nagy magyar szívünk el-eltévelyeg, de a nagy bajban a legönzetlenebb nemzetek közé tartozunk.”

A szekelyhon.ro A vállalkozók lelkére beszélt Böjte Csaba című tudósítása szerint a Romániai Magyar Közgazdász Társaság vállalkozókat hívott össze csütörtök este Székelyudvarhelyen arra a jótékonysági rendezvényre, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes életbölcsességeit, tanulságos és megfontolandó gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. A csíkszeredai Role együttessel közösen sikerült kizökkenteniük egy kis időre a hallgatóságot a hétköznapokból, az adományokból közel háromezer lej gyűlt össze, amelyet az atya által vezetett Szent Ferenc Alapítványnak adtak át.
A rendezvényt Tankó László közgazdász nyitotta meg, kiemelve: a felgyorsult élet, az ellentmondások és az értékrend felborulása sokakat késztet arra az elmélkedésre, hogy vajon melyik a jó irány. „Csaba testvér olyan értéket teremtett, amelyből mindannyian merítkezhetünk, és arra kértük, azokra a kérdésekre próbáljon választ adni nekünk, amely mindannyiunkat foglalkoztat és mindannyian keressük rá a választ. Azt tapasztaljuk, hogy nagy a munkanélküliség, mégis nehezen találunk megfelelő munkaerőt, mindannyian ráfogjuk valamire kudarcainkat nap mint nap, szenvedünk a szegénységtől, a krízistől, a környezetünktől.” Mint mindig, Böjte Csaba atya ezúttal is a legnagyobb természetességgel beszélt olyan hétköznapi, ám igen fontos dolgokról, amely boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá teheti életünket. Számos bibliai, és saját életében megtörtént esettel támasztotta alá: az utunkba gördülő akadályok, nehézségek nem minden esetben jelentenek rosszat. Sőt, szükségünk van a küzdelemre, a feladatokkal való megbirkózásra, hiszen ezáltal erősödünk meg. „A súlyemelő kezéből nem veszem ki a súlyt, mert akkor sosem lesz bajnok belőle. A kollégáinkat is meg kell tudnunk győzni arról, hogy nem mindig a pénz a legfontosabb, hanem a feladat, amit el kell végeznünk, amit jó elvégezni. Mária is panaszkodhatott volna, hogy nincs ahol megszülje a gyereket, nincs hideg víz, meleg víz, nem megy semerre. De akkor nem lenne ma a mennyek királynő asszonya.” Csaba testvér leszögezte: minden ember értékes, Isten selejtet nem teremt. Tehát ahhoz, hogy az alkalmazott jól teljesítsen munkahelyén, fel kell szabadítani őket a szeretetre, a jóságra és az alkotómunkára. Minden helyzetben kerülni kell a hangoskodást, az erőszakot, a durvaságot, hiszen “még senkit sem szidtak jobbá”, s csakis a másikra való odafigyeléssel lehet kihozni a legjobbat az adott emberből. Azaz mindenkinek szüksége van sikerélményre.

A Nők Lapjában (A könnyek gyöngye 58-59.o.) Alfréd atya, kamilliánus rendi szerzetes nyilatkozik, aki egy kicsi székely faluban, Csíkszentdomokoson született, Márton Áron gyulafehérvári püspök szülőhelyén. Hat hónapra jött a világra, s hamarosan kiderült, komoly baj van a mozgásfejlődésével, Little-kórt állapítottak meg nála az orvosok. Felidézte: „Egy alkalommal megszámoltam, huszonegyszer volt a lábam ágyékig gipszben. Minden századra jut egy… Ma már tudom, Isten fájdalmas érintései voltak ezek. Egy rendfenntartó székely faluban még erősen él az ószövetségi nép felfogása, hogy Isten a betegséggel a vétkest vagy annak leszármazottait bünteti. Az egyik hivatásom, hogy ezt a gondolkodást megváltoztassam. Én azt hiszem, Isten nem büntet, éppen hogy ajándékot szeretne adni. Csak tudni kell kicsomagolni. Akinek ez nem megy, az csak a fájdalmat éli át. A szüleim nagyszerűsége, hogy elfogadtak, mellém álltak, mindent időben és jót tettek.” Alfréd atya már kamaszként pap szeretett volna lenni, de nagy csalódás volt számára, amikor egy érsek közölte vele, mozgássérülten nem veszik fel a papnevelő intézetbe. „Nem sokkal később hallottam Csaba testvér mondatát, hogy Isten nem teremt selejtet… Elmentem hozzá, meggyóntam, és elkezdtem felfelé építkezni.” Családalapításra gondolt, de két év múlva találkozott egy kamilliánus atyával, és tőle megtudta, hogy náluk nem akadály, ha valaki mozgássérült. Alfréd atya huszonegy évesen lépett be a rendbe, a tavaly szeptember 1-jétől Bécse XIII. kerületében kórházlelkész, a kórházlelkészség vezetője. Az interjúban emlékeztetett rá: „Teréz anya fogalmazott úgy, hogy csak ceruza az Úr kezében, A betegség mellett én is egyre inkább azt érzem, csak közvetítek. Az erő nem az enyém, én csak átadom. Van, aki nem kéri, hogy beszéljek vele, meg is mondja, hogy nem hisz Istenben, papot sem akar látni. Olyan viszont még egy sem volt, aki arra a kérdésre, megengedi-e, hogy imádkozzam érte, nemet mondott volna. A találkozások nem egyformák és vannak kudarcok. Újra és újra meg kell tanulnom elengedni egy beteget, elfogadni, hogy csak ennyit tehettem érte, nem többet. Vannak, akik csodát várnak tőlem. Jön a tisztelendő úr, majd segít…! Szent Kamill minden betegben a szenvedő Krisztust látta, őt etette, őt ápolta mindenkiben. Ez szép gondolat… Olaszországban egy betegtől, akit fürdetni mentem, akkora pofont kaptam, hogy a földre estem. Nehéz volt könnyű egy agresszív, demens emberben Jézust látni… Ezt az embert aztán haláláig elkísértük, nem sokkal előtte visszanyerte a tudatát, és megköszönte, amit tettünk érte.” Egyszer egy fiú azt kérdezte Alfréd atyától: atya, honnan lehet azt tudni, hogy a helyemen vagyok? Ő így válaszolt: „Onnan, ha már elég könnyet ejtettél érte. Legyen az szerzetesközösség vagy a barátnőd. A könnyek gyöngye hozzátartozik az élethez.”

Magyar Kurír