Nők számára tartottak lelkinapot Nagybecskereken

2017. március 2. csütörtök 12:10

Ohoiledwarin Ellias verbita szerzetes tartott lelkinapot nők számára a nagybecskereki Nepomuki Szent János-székesegyház plébániáján február 25-én. A program témája az egyházmegye tematikus Mária-évéhez kapcsolódott: „Mária és az édesanyák (nők) Isten megváltó művében”.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ohoiledwarin Ellias elmélkedése középpontjában Mária igenje állt. Párhuzamba állította a Szűzanya életének fontosabb állomásait és a mai kor édesanyáinak helyzetét. Szülőhazája, Indonézia lakóinak anyákhoz való viszonyáról is beszélt. A résztvevők kiscsoportos foglalkozás alatt oszthatták meg egymással a témával kapcsolatos tapasztalataikat.

Koncz M. Julianna nővér, a Boldogasszony Iskolanővérek Nagybecskereki Leánykollégiuma vezetője tanúságtételét is meghallgathatták a jelenlévők. Vetítéssel egybekötött előadásában több jelentős és számára különleges Szűz Mária-ábrázolást bemutatott.

A lelkinap szentmisével zárult, amit Ohoiledwarin Ellias mutatott be Gyuris László székesegyházi plébánossal és Masa Tamás segédlelkésszel együtt. A hívek közösen mondták el a felajánlási imát, majd Szűz Mária szobra elé helyezték kéréseiket.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kishírek
Vezető híreink - olvasta már?
szent-laszlo-gyermekszemmel-katolikus-ovodasok-es-iskolasok-alkotasaibol-nyilt-kiallitas-gyorben
Szent László gyermekszemmel – Katolikus óvodások és iskolások alkotásaiból nyílt kiállítás Győrben

A katolikus óvodák, iskolák számára a Szent László-év alkalmából meghirdetett rajz-, tárgyalkotó és fotópályázatok díjnyertes alkotásaiból, valamint a szakképző intézmények diákjai által készített mestermunkákból nyílt kiállítás május 26-án Győrben, az Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárban.

21:27
zarandoklaton-vettek-reszt-pecsi-egyhazmegye-papjai-mariagyudon
Máriagyűdre zarándokoltak a Pécsi Egyházmegye papjai

A Pécsi Egyházmegye papjai zarándoklaton vettek részt május 23-án, kedden Máriagyűdön. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök előadása a papi identitás megerősítéséről szólt.

19:25