Ő is katolikus volt: Russell Kirk, a neokonzervativizmus alapítója

Russell Kirk 1918-ban született a michigany Plymouthban, s 1994-ben hunyt el. Az egyetem elvégzése és a második világháborús katonai szolgálat után alma materében, a Michigani Állami Egyetemen kezdett tanítani, ám ahogy a hangsúlyt egyre inkább a diákok számára és a technikai tudásra helyezték, ezzel együtt pedig háttérbe szorították a „szabad művészeteket” (amit a középkorban septem artes liberalesnek, a hét szabad művészetnek neveztek), 1959-ben lemondott professzori állásáról. Ezután rengeteget publikált lapokban, folyóiratokban, amivel egyre inkább befolyásolta az amerikai gondolkodást. Emellett két folyóirat alapításában is kulcsszerepet játszott: segítségével jött létre 1955-ben a National Interest és 1957-ben a Modern Age.

Kirk 1963-ban katolizált (viszont más konvertitákkal ellentétben hitéről nem sokat beszélt és írt), és ugyanebben az évben házasodott meg: Annette Courtemanche-t vette feleségül, akivel az idők folyamán négy gyermeket neveltek fel. A család egyetemi hallgatók által gyakran látogatott mecostai otthona, Piety Hill a konzervatív gondolkodás továbbadásának egyik fontos helye lett – a házaspár szíves vendéglátásáról is híressé vált, így rengeteg politikai gondolkodó, irodalmi figura fordult meg ott, és sok vándor, hajléktalan, csavargó és menekült kapott ott menedéket.

Russell Kirkről egyébként tudnivaló, hogy nem volt hajlandó autót vezetni, mivel a találmányt „mechanikus jakobinus” szerkentyűnek vélte, és a televíziót sem szívlelte. Az is érdekes, hogy nem mindig szavazott a Republikánus Pártra, ami az Egyesült Államokban „a” jobboldali párt: amikor sem a Demokrata párti Roosevelt, sem ellenfele, Thomas Dewey nem volt szimpatikus a számára, a jelentéktelen szocialista jelöltre, Norman Thomasra voksolt.

Ami miatt Kirk Irving Kristol (1920-2009) és William F. Buckley mellett az amerikai konzervativizmus megújítójának, vagy ahogy később elnevezték őket, „ifjú konzervatívnak”, „neokonzervatívnak” számít, az 1953-as könyve, a The Conservative Mind. A kötet, amelynek teljes címe: The Conservative Mind: From Burke to Santayana, igazából Kirk doktori disszertációjának könyvváltozata. Ennek alapján is világos, hogy a szerző a konzervativizmus hagyományelvű ágához tartozik, amelynek egyik első teoretikusa a francia forradalmat elutasító angol whig, Edmund Burke volt.

Kirk hat fontos konzervatív alapértéket írt le könyvében: a hit egy transzcendens rendben, aminek alapja a hagyomány, az isteni kinyilatkoztatás és a természettörvény; érzék az emberi lét misztériuma és sokfélesége iránt; a meggyőződés, hogy egy társadalomban szükség van rendekre és osztályokra, amelyek kifejezik a természetes különbségeket (azaz az egyenlőtlenség jó dolog); a meggyőződés, hogy a magántulajdon és a szabadság kéz a kézben járnak (viszont nem találta abszolút értéknek a magántulajdont); a hit a szokásban, a konvenciókban és a kötelességekben; annak elismerése, hogy az innovációnak összhangban kell lennie a  létező hagyománnyal és szokásokkal, ami magában foglalja a prudencia, avagy okosság és körültekintés politikai erényét. Kirknek meggyőződése volt, hogy a nyugati civilizáció és a kereszténység elválaszthatatlan egymástól, s mivel minden civilizáció alapja egy vallás, amint a hit hanyatlani kezd, a civilizáció is hanyatlásnak indul. Kirk egyébiránt úgy látta: a politikai problémák lényegüket tekintve, mélyen igazából vallási problémák.

Kirköt és társait baloldali ellenfeleik gyorsan kikiáltották „neokonzervatívnak”, amivel kapcsolatban Russell Kirk egy 1988-as beszédében kifejtette: ők tudták, hogy abban, amit vallanak és tanulmányoznak, semmi új nincs, az egyszerűen csak a konzervativizmus. Ebben a beszédében egyébként Kirk erősen kritizálta a nyolcvanas évek végének neokonzervatívjait, ugyanis úgy látta, azok ideológiát csináltak meggyőződésükből. Irving Kristol szerint ugyanis csak úgy lehet szembeszállni más ideológiákkal, például a marxizmussal, ha ideológiát állítunk velük szembe.

Kirk szerint viszont az ideológia valláspótlék, ami beszűkíti a gondolkodást, és ellehetetleníti a „lehetséges művészetét”. Kirk szerint a neokonok ideológiája a (történetesen úgyszintén ismert katolikus, az általunk is ismertetett konzervatív-kapitalista-katolikus Crisis Magazine-t megalapító) Michael Novak által „demokratikus kapitalizmusnak” nevezett dolog, amit mindenhol el akarnak terjeszteni, hogy a világot biztonságosabbá tegyék, ez azonban szerinte utópia. (A hagyományelvű és az ideológiájá „érlelt” konzervativizmus elméletéről, kapcsolatáról egyébként nemrég jelent meg Mándi Tibor könyve, az Ideológia és hagyomány.) Így tulajdonképpen mondhatjuk, hogy Russell Kirk sokkal inkább tartozik eszmeileg a neokonokat és a Republikánus Párt establishmentjét gyakran kritizáló paleokonzervatívok közé (elő is fordult, hogy kiállt a paleokonok vezető egyénisége, a tradicionalista katolikus Patrick J. Buchanan mellett).

Nem mintha Kirk nem lett volna „kapitalista”, hiszen a lokális kezdeményezésekre, a gazdasági szabadságra és a minél kisebb állami beavatkozásra helyezte a hangsúlyt, amikor pedig a gazdaság került szóba (habár a The Conservative Mindban egy árva mondat sem szól a gazdaságról), a világháború utáni német gazdasági csoda svájci születésű atyját, Wilhelm Röpkét ajánlotta hallgatói figyelmébe. Röpke Konrad Adenuaer nyugat-német kereszténydemokrata kancellár és gazdasági minisztere, Ludwig Erhard tanácsadója volt, valamint az ordoliberálisnak nevezett gazdaságelméleti iskola alapítója. Részint nevéhez fűződik a német „szociális piacgazdaság”, habár a klasszikus liberális gazdasági gondolkodónak nevezhető Ludwig von Mises tanítványa volt, de őnála több teret engedett az államnak a gazdaságban. Emiatt egyébként össze is veszett Friedrich von Hayekkal, aki az osztrák közgazdasági iskola másik ismert alakja. Röpke ugyanakkor a disztribucionalizmus, és a decentralizáció híve is volt, s elutasította a keynesiánus gazdaságpolitikát, elképzelései összessége pedig sokak szerint harmóniában van a katolikus társadalmi tanítással. (A mai világban Röpke bízvást erősen kapitalista gondolkodónak számítana.)

Kirk elvetette azt az elméletet, miszerint az önzés jó dolog (bár mint tudjuk, az önzés nem azonos az önérdekkövetéssel). Kirk a konzervatív hagyományhoz illően úgy gondolta, hogy az embereknek különféle hivatása van, ezért a társadalmi, gazdasági és képzésbeli különbségeket nem szabad megpróbálni eltörölni, azaz az egyenlőség megvalósíthatatlan a földön. Így a kormányok azon törekvését sem támogatta, hogy a gazdagok tulajdonából kell javítani a szegények helyzetén.

A Touchstone Magazine azt írja Kirk megtéréséről, hogy sok más konvertitához hasonlóan lassú folyamat volt, amiben fontos szerepet játszott a sztoicizmus. Ugyancsak szignifikáns lehetett az, hogy az egyetem szerepével kapcsolatos nézetei szinte pontról pontra megegyeztek Henry Newman bíboroséival, ami az azóta boldoggá avatott angol főpap a Kirk által nagybecsült Az egyetem eszméje című értekezésében fejtett ki. Ugyancsak segítségére lehetett a katolicizmusra való rátalálásban az anglo-katolicizmus egyik alapítójá életművének, Edmund Burke-nek a tanulmányozása. Saját bevallása szerint Kirk intellektuális szempontból már az ötvenes években katolikus volt, 1963-ban pedig, megtérésekor egyszerűen felfedezte, hogy ő már katolikus. A rendszeresen imádkozó gondolkodó 1994-ben, halála napjának reggelén hallotta a hírt, hogy II. János Pál elesett, és eltörte a csípőjét. Mielőtt lehunyta szemét, arra kérte családját, hogy imádkozzanak érte.

Kapcsolódó:
Ő is katolikus: Tom Araya metálzenész
Jack Kerouac

SzG/Magyar Kurír