Ott Istenre tekintve élnek – Beszélgetés Kocsis Fülöp metropolitával szíriai útjáról

2017. július 9. vasárnap 19:59

Nemrég Libanonban és Szíriában járt Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita. Az utazás körülményeiről, céljáról és a kint szerzett tapasztalatokról kérdeztük a főpásztort.

Március óta tízmillió forintot gyűjtöttek össze a Görögkatolikus Egyház tagjai a szíriai település, Al-Dmeine lakói számára. A hívek, a szeretetszolgálat és a Hajdúdorogi Főegyházmegye adományát Kocsis Fülöp metropolita személyesen vitte el; a június 8-án kezdődő öt napos utat kísérő csodákról, az élményeiről a debreceni Metropolitai Hivatalban mesélt.

– Hol járt pontosan és milyen célból?

– Az eredeti szándékom csupán az volt, hogy elvigyem a Görögkatolikus Egyház pénzadományát és két napelemmel működtethető számítógépet a szíriai al-Dmeine al-Sarqijébe. Erre a falura úgy találtunk, hogy Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet munkatársa ismert egy itt élő családot, rajtuk keresztül pedig fel tudtuk venni a kapcsolatot a település vezetőivel. Az út előkészítése során többen is figyelmeztettek, hogy a közelmúltban történt bombázások miatt ezen a környéken fölerősödött a katonai tevékenység, ezért nem biztonságos ide utazni. Mivel szíriai vízumot is nehéz szerezni, szomorú szívvel mondtam le arról, hogy személyesen vihessem el a helyszínre az adományt. Ezért úgy döntöttünk, hogy Bejrútban találkozom a település képviselőivel. Így is lett, érkezésem után néhány órával sikerült átadnom az adományt.

– A történet azonban itt nem ért véget…

– Valóban. Mivel a visszarepülésemig volt néhány napom, fölkerestem néhány helyi egyházi vezetőt, köztük a szír ortodox, a szír katolikus, a melkita és a maronita egyház magas rangú képviselőit. II. Ignác Efrém szír ortodox pátriárka már előzetesen jelezte, hogy átvinne engem Damaszkuszba. Miután tudomására jutott, hogy nincs vízumom, hamar intézkedett, így sikerült végül Damaszkuszba, onnan Homszba, majd Al-Dmeine faluba is eljutnom.

– Kikkel találkozott és milyen benyomásokat szerzett?

– A helyiek nagyon meghatódtak, csodálkozva fogadták, hogy egy vadidegen országból valaki felkeresi őket, érdeklődik irántuk, segíteni szeretne rajtuk. Láthattam azt a romba döntött templomot is, melynek építésére szántuk az adományt. Ez a közösség egyébként melkita görögkatolikus.

Zale városában a helyi püspök rendkívül szerteágazó módon segíti a menekülteket, lakásokat épít a számukra. Itt találkoztam néhány családdal, akik elmesélték megpróbáltatásaikat. Al-Dmeinében pedig megtudtam, hogy öt évvel ezelőtt két embert elraboltak az iszlám szélsőségesek. Az emberrablók már azért is pénzt követeltek, hogy életjelet adjanak az áldozatokról. A pénzt meg is kapták több alkalommal is, de mindmáig semmilyen visszajelzés nem érkezett.

Szörnyű volt tapasztalni a pusztítást. Mindenütt, így Homszban is szétlőtt házakat láttam. Itt, a püspöki palotában rendezte be al-Nuszra Front a főhadiszállását; nagy betűkkel kiírták, hogy e helyen megalapították az új kalifátust. Az altemplomban volt a hadikórházuk. Miután elmentek, sok útlevelet is találtak, amiből kiderült, a harcosok nagy része külföldi. Fölmerül a kérdés, hogy kik ezek és miből fizették őket?

– Ezek szerint ez háborús övezet…

– Nagyon heves harcok folytak ezen a területen. Többször is betörtek a faluba a szélsőséges katonák, nagyon sok mindent leromboltak.

– Milyen a helyzete az itt élő keresztényeknek?

– Úgy érzik az itt élők, hogy nem foglalkozik velük senki: sem Európa, sem az egyházi vezetők. A segélyek ide nem jutnak el, azokat inkább a nagy táborokba viszik. Ráadásul az itt élő keresztények nem is akarnak elmenni. Az egyik férfi elmondta, hogy ő már ki is vándorolt Kanadába, háza és állása is volt, mégis visszajött. A Nyugatnak kétség kívül nagy a vonzása, de ezt a helyi egyházi vezetők megpróbálják ellensúlyozni. Ezért szeretne Jean-Abdo Arbach homszi melkita püspök létrehozni egy kateketikai központot, ezzel is erősítve a keresztény identitást.

– Mi lehet annak az oka, hogy ennyire ragaszkodnak a szülőföldhöz?

– Szerintem a rendkívül erős keresztény hit áll mögötte, mely az egész gondolkodásukat meghatározza. Ennek része az otthon, az ősök, a szülőföld szeretete is.

– Van ellentét a hétköznapi muszlim és a keresztény emberek között?

– Itt nincs, békében élt a két vallás mindaddig, amíg meg nem jelentek az iszlám szélsőségesek. Az is világos, hogy ezt a konfliktust a nagyhatalmak generálták, a belső feszültségek nem voltak akkorák Szíriában, hogy az háborúhoz vezetett volna.

– Mit várnak a helyiek tőlünk, európaiaktól?

– Egyrészt azt, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba, vagyis beszéljünk arról, mi is folyik itt. Azt sem tartják jónak, hogy Nyugat-Európában tárt karokkal fogadják a menekülteket, ugyanakkor azokkal, akik nem mennek el – elsősorban a keresztényekről beszélek, hiszen őket nem is látják szívesen – egyáltalán nem foglalkozik senki. Azért is örültek a mi látogatásunknak, mert végre érezhették, hogy valaki velük is törődik.

– Sokszor beszélünk arról, hogy helyben kellene segíteni? Mennyi esélyt lát erre?

– Az újjáépítés csak akkor kezdődhet igazán, ha teljesen biztonságos egy terület. De minden kis segítség számít. Az út során találkoztam Szijjártó Péter külügyminiszterrel, aki tájékoztatott arról a sokrétű tevékenységről, mellyel a magyar kormány igyekszik segíteni.

– Milyen tanulságai lehetnek egy ilyen útnak?

– Hinnünk kell abban, hogy Isten megsegít bennünket. Úgy érzem, ez az egész út tele volt csodákkal. Sok emberel találkozhattam, visszafelé jövet még I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ortodox pátriárkával is. De a szíriai keresztények hitéből is sokat meríthettem. Itthon valaki megkérdezte, hogy van-e ezekben az emberekben gyűlölet. Bátran mondhatom, hogy nyoma sincs ennek. Abban a meggyőződésemben is megerősödtem, hogy a hit közösségi erő is, nem csak személyes istenkapcsolat. Nagyon sok a hivatás ezen a háború sújtotta területen, azért, mert megfelelő a közeg. Mindenkinek természetes, hogy az Istenre tekintve él. Különös erővel tapasztaltam ezt Szent Charbel sírjánál, cellájánál, melyet nagyon sokan, köztük számtalan fiatal zarándok keres fel. Ha azt szeretnénk, hogy Magyarországon is ébredjenek hivatások, akkor a hit közegét kell megteremtenünk. Meg kell erősítenünk egymást a hitben: a családokat, a plébániai közösségeket.

Fotó: Lambert Attila; Hajdúdorogi Metropólia

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2017. július 9-i számában jelent meg.

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-misen-belepunk-golgota-esemenyeibe-es-nem-szinieloadasra-megyunk
Ferenc pápa: A misén belépünk a Golgota eseményeibe, és nem színielőadásra megyünk!

A Szentatya november 22-én folytatta katekéziseit a szentmiséről. A mise emlékezet jellegéről elmélkedett, a szentmise ugyanis Krisztus húsvéti misztériumának emlékezete.

17:03
mar-kilencezren-egyutt-teged-is-var-krisztus-kiraly
Már kilencezren együtt – Téged is vár Krisztus Király!

Szerte a Kárpát-medencéből már több mint kilencezren jelentkeztek a november 25-i szentségimádásra, melyet Krisztus Király főünnepének előestéjén 17 és 18 óra között tartanak. A cél, hogy húszezren együtt dicsőítsük Krisztust.

19:18