Óvodát vett át Martonvásáron a Székesfehérvári Egyházmegye

2017. szeptember 13. szerda 17:00

Szeptember 12-én ünnepség keretében vette át a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásába Spányi Antal megyéspüspök a martonvásári Szent László Regionális Tagóvodát.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményen részt vett a város polgármestere, valamint azok a szülők is, akiknek összefogásával a keresztény szellemiségű óvoda létrejöhetett. A főpásztort és az ünnepségen megjelenteket Martonvásár plébánosa, Kovács Zoltán püspöki biztos köszöntötte. Személyes hangú beszédében elmondta, hogy egykori óvodája egész életre szóló, meghatározó gyermekkori élménye maradt, és azt szeretné, ha a martonvásári óvodások is hálával és szeretettel gondolnának vissza felnőttkorukban életüknek erre a nagyon fontos korszakára.


Az intézmény vezetője, Jakabné Pátkai Júlia is köszönetét fejezte ki a megyéspüspöknek: az intézmény dolgozói az egyházi fenntartással biztosítva látják, hogy az óvoda a jövőben is az evangélium szellemét, a szeretet légkörét sugározza a hívő és kereső családok számára. Az intézményvezető szerint fontos, hogy az óvoda a keresztény értékek közvetítésével őrizze a hagyományokat, erősítse a gyermekekben a magyarságtudatot, valamint vállalja a Krisztustól kapott parancsot, a misszionálást is.


Az átadóünnepségen Spányi Antal megköszönte a város vezetésének nyitottságát és a szülők buzgóságát, ami biztosította, hogy a keresztény szellemiségű óvoda eddig is működhetett. A főpásztor azt kívánta, az óvodapedagógusok mindig következetes módon nevelhessenek a kereszténység kétezer éves hagyománya szellemében.

A foglalkozások, a hitoktatás mind azt a célt szolgálják, hogy a szülőkkel is megismertessék az Egyházat. A keresztény nevelés azonban nemcsak hitoktatást jelent, a nevelők életpéldájukkal, hitük gyakorlásával olyan keresztény légkört tudnak teremteni, amelyből a gyermekek hite is megerősödhet – fogalmazott a püspök.

Az 1999-ben alapított intézmény 2007-ig az Óvoda Gyermekeinkért Alapítvány fenntartásában működött, keresztény szellemiségben, majd további működése érdekében a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulásához csatlakozott.


A Szent László-óvodát választó szülők többnyire hitüket gyakorló, valamint hitüket kereső házaspárok, akik gyermekeik számára katolikus nevelést szeretnének biztosítani.

Spányi Antal végül megáldotta az óvodát, a gyermekeket, és mindazokat, akik az intézményben dolgoznak. Az óvodásoknak ajándékkal kedveskedett, majd a foglalkoztatótermekben meglátogatta őket, hogy elbeszélgessen velük.

A Szent László Regionális Tagóvoda ötven férőhelyes, kétcsoportos, szép természeti környezetben fekvő, családias intézmény. A gyermekek Martonvásárról és a vonzáskörzetébe tartozó településekről járnak ide. Az óvodában hat fő teljes állásban és egy munkatárs napi hat órában dolgozik.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Somogyi Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-hol-nincs-elso-es-nincs-utolso-vendeg
„Hol nincs első és nincs utolsó vendég”

Évközi 25. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 10,28–33)

16:00
segito-es-arto-felelmeinkrol-szabadegyetemi-eloadas-sapientia-foiskolan2
Segítő és ártó félelmeinkről – Szabadegyetemi előadás a Sapientia Főiskolán

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családteológiai Intézetének (CSI) őszi szabadegyetemi előadását „Segítő és ártó félelmeink” címmel szeptember 21-én tartották meg az intézet vezető munkatársai: Papp Miklós, Somogyiné Petik Krisztina és Elekes Szende.

2017. szeptember 22. péntek