Pál József Csaba a máriaradnai bazilikában adott hálát püspökké szenteléséért

Külhoni – 2018. augusztus 8., szerda | 15:00

Az új temesvári megyéspüspök, Pál József Csaba augusztus 7-én az Arad megyei máriaradnai bazilikában bemutatta első főpásztori szentmiséjét.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A püspök bevezetőjében rámutatott: amikor egy gyermek életében valami történik, mindig édesanyjához szalad. Ő is ezt teszi most. Égi édesanyjához, a máriaradnai Boldogságos Szűzhöz sietett, hogy hálát adjon és köszönetet mondjon, vele örüljön püspökké szentelése után. Általában egy anya, az anyai szeretet az, amely a családot összetartja. Ezt az összetartó erőt kérte a főpásztor Istentől, ehhez kérte a Szűzanya közbenjárását és pártfogását.

Szentbeszéde elején kifejezte örömét, hogy együtt mutathatja be a szentmisét az 1981-ben, Jakab Antal erdélyi püspök által felszentelt, 37 éve papi szolgálatot teljesítő évfolyamtársaival, és e jeles napon tarthatják Máriaradnán az évfolyam-találkozójukat.

A hálaadó szentmisében Jézus vízen járásának történetét (Mt 14,22–33) olvasták fel. Az új püspök prédikációjában rámutatott: életutunk során sokszor eltávolodunk a „parttól”, a helyes úttól, megtapasztaljuk a külső és belső vihart, ellenszélbe kerülünk, de nehézségeink közepette mindig megjelenik Jézus, és segítségét ajánlja. Sokszor megijedünk a váratlan események, fordulatok miatt. Ő is megijedt, amikor megtudta, hogy püspök lesz, de Jézus szólt: „Ne félj!” Fontos, hogy ne a hullámokat lássuk az életünkben, hanem a felettük álló Jézusra tekintsünk, és higgyünk benne.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Sipos Enikő

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria