Társasozz, ismerkedj! – Közösségszervezés a Panágia önkéntese szemével

Nézőpont – 2018. február 25., vasárnap | 16:00

A budapesti görögkatolikus Panágia Központ alig több mint két éves múltra tekinthet vissza, de jelentős közösségszervező erőt mutathat már fel a fővárosi keresztény berkeken belül. A szolgálatot és a TÁRSas Játék Est elnevezésű programot Maronics Ilona Anna önkéntes mutatja be.

Belépünk. Otthonos hangulat fogad egy nagyobb teremben: kanapé a sarokban, tonettszékek és asztalok kedves, vidám terítőkkel, bárszekrény, amelyben sokféle teakülönlegesség sorakozik, és két nem túl nagy, de jelzésértékű görög ikon, amely a hely jellegét és hovatartozását demonstrálja. Nem túlzott méretű, de látható, kitüntetett helyen állnak. Tovább haladva konyhát és vizesblokkot találunk, majd egy közösségi termet, amely csalogat a közös élményekre.

Lassan két éve látogatom rendszeresen a helyet. Először az „Önismereti kortyoló” vonzott ide, később önkéntes lettem. Sok jó élményben van részünk, sok kellemes ember lel helyet itt, és ez az, ami engem is bevonzott. Nekem abban segített ez a közösség, hogy megnyíljak, amiben mindig is gyenge voltam. Sose gondoltam volna, hogy valaha a cserkészet után egy új, összetartó közösséghez fogok majd tartozni.

De lássuk, mi is vonz ennyire! A teológia, a kultúra, a pszichológia és a népi kultúra érdekel. Ezek mind olyan területek, amik itt helyet kapnak. A Panágia rendezvényein megjelennek teológusok, pszichológusok, és itt vagyok én is, aki mint önkéntes, néptáncot tanítok.

Hol is? Több mint egy éve rendezzük meg a TÁRSas Játék Est nevű eseményt. A közös önkéntesmegbeszéléseken szóba került az a kérdés, hogy itt, Budapesten kevés nyitott hely van, ahol keresztényként ismerkedni lehet. Sok szervezet létezik, ahol a már összeszokott társaság együtt van, de sokszor az a tapasztalat, hogy nehéz bevonódni egy kialakult közösségbe. Nálunk más a helyzet. A Panágia mottója is ezt sugallja. Sok idegen ember, akik nem ismerik egymást, levesznek egy társasjátékot a polcról, leülnek egy asztal köré, és együtt játszanak. Hogy miért jó ez? – tehetjük fel a kérdést. Azért, mert a környezet biztonságos. A Panágia elkötelezett keresztény jellege az, ami biztonságot nyújt.

A társasjátékozás közben megismerjük a másikat, nem kell rögtön konfrontálódni, hanem a játék segíti a hozzánk látogatókat, hogy megnyíljanak, és annak befejeztével máris kialakul valamiféle kép a játszótársról. Az estet ebben a nyitott hangulatú, de ugyanakkor biztonságos keretek között megvalósuló atmoszférában lehet tölteni. Emellett más izgalmas programok is vannak. Minden alkalommal egy olyan filmmel készülünk, ami nem a felületes témák kategóriájába tartozik. Ezek általában alkalomhoz illő mozik, vagy olyan témák, melyek gondolkodásra késztetnek és empátiára sarkallnak. És itt van az én önkéntes segítségem is! Tizenkét évvel ezelőtt kezdtem el a népzenével és néptánccal foglalkozni. Ehhez elvégeztem egy táncoktatói tanfolyamot, és meghívásra szívesen oktatok moldvai táncokat. A TÁRSas Játék Esten a táncban partneremmel, Gáborral másfél-két órás táncoktatást tartunk, ami ugyancsak népszerű az estet látogatók körében. A zene jó hangulatot ad és a sok ülés közben felpezsdít. Az esten működik egy kis büféasztal, amelyen frissítőt és ropogtatnivalót kínálunk.

Saját tapasztalataim azt mutatják, hogy érdemes ilyen rendezvényeknek helyet adni. Elveszi az élét a „nagybetűs”, már-már kötelező ismerkedésnek, de finom és nyugodt körülmények között mégis feltárul előttem a másik igazi arca. A Panágia csapatával reméljük, hogy egy olyan közeget tudunk megteremteni, ahol egyre többen érzik jól magukat és igazi barátokra lelnek.

A TÁRSas Játék Est következő alkalma március 2-án, pénteken lesz Budapesten, a XIV. kerületi Ida utcában. További részleteket az esemény Facebook-oldalán találnak.

Forrás: Maronics Ilona Anna/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria