Parolin bíboros: Segítsük az iraki keresztények hazatérését!

2017. október 20., péntek | 9:52

„Dicséretre méltó kezdeményezés, amire feltétlenül szükség van, és amit támogatok és ajánlok nemcsak a keresztényeknek, hanem minden jóakaratú embernek” – fogalmaz Pietro Parolin bíboros államtitkár abban a levelében, melyet a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) vezetőségének üléséhez címzett.


Pietro Parolin támogatásáról biztosítja a Ninivei-fennsík településeinek újjáépítési tervét, hogy ezáltal járuljanak hozzá az elmúlt évek során az Iszlám Állam által elüldözött keresztények Irakba való visszatéréséhez.

A bíboros államtitkár levelében beszámol arról is, hogy Ferenc pápa figyelemmel kíséri és szívén viseli a közel-keleti keresztények helyzetét, és kifejezésre juttatta a Szükséget Szenvedő Egyház nemes és elkötelezett terve iránti megbecsülését. Az úgynevezett „Marshall-tervről” Louis Raphaël Sako káld pátriárka is beszámolt a Szentatyának. Parolin bíboros hangsúlyozza, hogy a Szentszék elkötelezi magát mindazok megsegítésére, akiket a háború sújtott. Meggyőződésük ugyanis, hogy csak összefogással tudjuk megteremteni iraki testvéreink számára az áhított békét – fogalmaz a Szükséget Szenvedő Egyház vezetőségének üléséhez címzett levelében Pietro Parolin bíboros államtitkár.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kitekintő
Vezető híreink – olvasta már?
kovacs-zoltan-mariologus-gyumolcsolto-boldogasszony-unneperol-86418-20190324235153
Kovács Zoltán mariológus Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéről

Az alábbiakban Kovács Zoltán plébános, mariológus írását tesszük közzé Urunk születésének hírüladása, magyar népi nevén Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéről.

05:00
ferenc-papa-isten-turelmes-es-lehetoseget-ad-valtozasra
Ferenc pápa: Isten türelmes, és lehetőséget ad a változásra

Március 24-én a Szentatya Jézusnak az Isten irgalmasságáról és a megtérés szükségességéről szóló példázatáról elmélkedett a déli Angelus elimádkozásakor. Beszédének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

2019. március 24., vasárnap
Útravaló – 2019. március 25., Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony)

Útravaló – 2019. március 25., Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony)

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle