Patsch Ferenc: Jézus a testvérünkké lett

Ahogy növekszik a fény az adventi koszorún, úgy gyarapszik a világosság az ünnepre készülődő keresztények szívében. A gyerekek az égő gyertyák láttán ösztönösen megérzik, hogy valami nagyszerű dolog van készülőben. Játék ez, annak minden komolyságával. A koszorú fénylő, szaporodó lángnyelvei mintha Krisztus szavait sugároznák: „Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat” (Mt 5,16). Lila miseruhában jön ki a pap, mintha a gyóntatószékben hallott bűnöket gyászolná. A sajátjait is. És akkor megszólalnak az adventi énekek. Az „Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő” kezdetű annak eljövetelét sürgeti, akire „sóvárogva vár” a világ; korán reggel pedig annyi méltósággal zeng a templomokban, hogy „Ébredj, ember, mély álmodból!”. Ám az emberi szívek mélyén ilyenkor már készülődnek, bontogatják a szárnyukat a karácsonyi dalok is: a „Fel nagy örömre”, és a „Mennyből az angyal”. Hirdetik, hogy a bűnöktől való szabadulás már a küszöbön áll. Az olvasmányok ilyenkor felidézik a „puszta” képét, amely mindig a megkísértetés, de az Istennel való találkozás helye is a Szentírásban. Ilyen pusztaság az is, ahol a Keresztelő beszél: „Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mk 1,3b). Valójában biztatás ez a keresztényeknek: vegyétek a bátorságot, hogy átvonuljatok saját életetek személyes sivatagain! Aki ugyanis elvállalja az élettel szükségképpen együtt járó szenvedéseket, annak e „tüzes kohóban” megtisztulva, önmagából kiüresedve rányílik a szeme Isten vele kapcsolatos, személyre szabott tervére. Ezekben a kegyelmi helyzetekben olykor felfénylik: nem az a feladat, hogy helyet találjunk Isten számára a mi életünkben, hanem – éppen fordítva – nekünk kell az ő életébe belesimulnunk.

A világ persze nem sokat ért ebből. A meghosszabbított nyitva tartással üzemelő bevásárlóközpontok, a „plázák”, posztmodern korunk katedrálisai, fásult nyereségvággyal néznek az „ünnepek” elébe. Itt bezzeg nyoma sincs játékosságnak. Hiszen még a játékosztályok áruit is unottan dobják félre néhány nap múltán a gyerekek, a drága játékoknak nincs „lelkük”, nem lehet velük sokáig játszani. A karikatúra-vallás pénzistenének bemutatott áldozatok hatékonyságáról pedig a fogyasztói kultúra valódi áldozatai, az eladónők és a vásárlók fáradt tekintete árulkodik. A keresztények féltett titka, karácsony azonban olyan hatalmas, hogy még üzletemberek sem tudják lejáratni. Az angyalok köszöntése, amint akkor, úgy ma sem egyedül a „katolikusoknak” vagy a „protestánsoknak” szól, hanem minden jóakaratú embernek. „Dicsőség mennyben az Istennek / Békesség földön az embernek” – a karácsonyi dallamon elemi erővel szólal meg a Szentírás parafrázisa, amely a legmélyebb emberi igényt fejezi ki. Az Ünnepen, amelyre sokan hivatalosak (Lk 14,16b), s ez a Biblia nyelvén annyit jelent, hogy mindenki.

(A teljes írás: Vigilia, 2004. december, 885–890.)

Forrás: Vigilia Szerkesztőség/Facebook

Fotó: Pexels.com

Magyar Kurír