Paul Murray OP: Bizalommal imádkozni

Aquinói Tamás számára egyértelmű volt, hogy ezt az imát maga Isten tanította nekünk. Mivel Jézus a szentháromságos Isten második személye, imája „nem más, mint azok a kérések, amelyekre a mennyei Atya válaszolni szeretne”. Tamás szerint a Miatyánk éppen ezért különleges és egyben a legtökéletesebb imádság.

A középkori egyháztanítónál a bizalom a kulcsszó. Vallja, hogy az imádkozó számára szükséges dolgok között legelső a bizalom. Ezért „a mi Urunk, amikor imádkozni tanított minket, megmutatta azokat a dolgokat, amelyek felébresztik bennünk a bizalmat, mint például az apák szeretetreméltó kedvessége”, amit a „Mi atyánk” megszólítás is magában rejt. A „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” megszólítás magában foglalja, hogy Isten Atyaként „mindenekelőtt a lehető legodaadóbban gondoskodik minden gyermekéről. Gyermekei pedig, fiai és lányai szabad férfiak és nők, nem pedig a szükségszerűség kényszerének alávetett rabszolgák.” Paul Murray szerint „Bízni Isten szeretetében, valamint abban, hogy Isten szeretné hallani a mi imánkat és válaszolni is akar rá, mindez rendkívüli jelentőséggel bír Tamás számára.”

Rámutatva az Úr imájában az „Aki a mennyekben vagy” rövid mondat jelentőségére, Tamás kifejti, hogy ez a néhány szó „Isten végtelen mennyei hatalmára hívja fel a figyelmünket, és ezáltal felébreszti a reményt az iránt, akihez imádkozunk”. Számára az Úr imájának „szíve” egyértelműen a remény, ami sok tekintetben a Miatyánk megértésének a kulcsa. Ahogy azt megfogalmazza: „A mi Megváltónk… az által, hogy olyan imádságot adott nekünk, amely egyértelműen Istenhez emeli reményünket, magára az élő reményre vezetett el minket.”

A „Szenteltessék meg a Te neved” első pillantásra különösnek tűnhet, ezért Tamás azt mondja, vizsgáljuk meg alaposan ezt a kérést. Ha Isten neve mindig szent, miként kérhetjük, hogy legyen megszentelve? Az egyháztanító válasza, hogy „ez egy könyörgés, hogy Isten nevét minden ember szentnek tekintse, mert Isten dicsőségének közénk való kiáradásához ez is hozzátartozik”. Minden korban élnek szentek, akik kifejezik Isten szentségét az emberek felé, mi viszont, „akik naponta elesünk, naponta imádkozunk azért, hogy bűneinket lemoshassuk a megszentelődés szüntelen folyamatában”.

A „Jöjjön el a Te országod” kéréssel kapcsolatban Tamás rámutat: ezzel azt kérjük, hogy „Isten, ne pedig a bűn uralkodjék bennünk… Ha azt kéred, hogy Isten uralkodjék benned, akkor Krisztus fog uralkodni benned, aki a legszelídebb volt”.

A Miatyánk harmadik kérését, „Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”, Tamás összekapcsolja a Szentlélek egyik ajándékával, a tudás ajándékával. A Szentlélek ugyanis azt tanítja a tudás adománya által, hogy „ne a saját akaratunkat, hanem Isten akaratát tegyük”. Isten akarata a mi megszentelődésünk. Az örök élet eléréséhez két dologra van szükség, Isten kegyelmére és az emberi akaratra.

A negyedik kérést – „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” – többféleképpen értelmezhetjük: egyrészt úgy, hogy az élet alapvető szükségleteire, vagy ahogy Tamás mondja, a „testi kenyérre” irányul. Másrészt viszont úgy is, hogy a szentségi kenyérért és azért a kenyérért imádkozunk, amely maga Isten igéje.

Az „És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” kéréssel kapcsolatban Tamás megállapítja, hogy csak a szentek rendelkeznek az alázatos és a reményteli lelkülettel. Ezzel szemben vannak, akik abban a hamis tudatban élnek, hogy az ember képes saját erejéből elkerülni a bűnbeesést. Ez azonban tévedés, a bűnök elkerüléséhez szükségünk van Isten kegyelmére. Ha viszont vétkezünk, remélnünk kell, hogy Isten, ha megbánjuk és bevalljuk bűneinket, megbocsát nekünk. Bocsánatot azonban csak akkor nyerünk, ha mi magunk is megtanulunk megbocsátani. „Felháborító lenne irgalomért könyörögni Istenhez, de nem irgalmazni embertársamnak” – írja Tamás.

Az „És ne vígy minket a kísértésbe” kérést elemezve Paul Murray kiemeli, hogy Tamás hangoztatta: Isten senkit sem kísért meg, hiszen írva van: „Istent nem lehet rosszra csábítani, és ő sem csábít senkit rosszra” (Jak 1,13). Tamás az Újszövetségre hivatkozik, hogy három dolog kísérthet meg minket: „a test, az ördög és a világ”. Az ember pedig „akkor nyeri el a koronát, ha legyőzi a kísértést”. Nem azt kérjük Istentől, hogy soha többé ne érjen minket kísértés, ami Tamás szerint „… hasznos. A kísértés által az ember megismeri önmagát és mások is megismerik.” Csak ebben az értelemben mondhatjuk, hogy Isten megkísért bennünket.

Az utolsó kérést illetően – „De szabadíts meg a gonosztól” – Tamás minden nehézségre és nyomorúságra gondol, amit elszenvedünk életünk során. Határozott igen a válasza arra a kérdésre, hogy Isten válaszolni fog-e erre a kérésünkre. Isten megszabadítja az embert a rossztól és a szenvedéstől, nem úgy, hogy közvetlenül megment ezektől, hanem „úgy, hogy javunkra fordítja azokat… ez a legnagyobb bölcsesség jele, mivel a bölcsek feladata a rosszat jóra fordítani, és ez történik a türelem által, amelyet a szorongásokban tanúsítunk”.

A Miatyánk az Ámen szóval végződik. E szóval, mondja Tamás, „bizalommal hisszük, hogy elnyerjük, amivel imádkozunk”. A Miatyánk alázatos kérő imádság, de Tamás felhívja a figyelmünket, hogy az Úr imája által „egyben közvetlen és meghitt beszélgetésbe léphetünk Istennel… úgy beszélhetünk Istennel, ahogyan az ember a barátjával beszél”.

A kötetet Szabó Ráhel OP fordította.

Paul Murray OP: Bizalommal imádkozni
Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Nővérek – Kairosz Kiadó, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír