Pillanatképek a kalkuttai Ásálajam életéből – magyar szemmel

Tegnap nem sokkal éjfél előtt érkeztem meg. Míg a delhi csúcsforgalomban húsz perc alatt kiértem a repülőtérre a széles utak miatt, Kalkuttában késő este is szinte egy órába telt eljutnom az Ásálajamba. Egyrészt azért, mert az Ásálajam a város másik végén van, másrészt pedig, mert az utak tele voltak járművel: este kilenc után beengedik a nehéz teherautókat is. Ilyenkor áramlik be a másnapi zöldség a városba - magyarázta a taxisom. Így még haragudni sem tudtam a sok lassú, zöldséggel megrakott teherautóra. Ha megértjük a bennünket irritáló dolgokat, akkor a haragunk is könnyebben elpárolog.

Az Ásálajamban még ébren találtam a két igazgatót. Elmondták, hogy másnap, vasárnap lesz Don Bosco előrehozott ünnepe: négy órakor mise Bhattanagarban, utána körmenet lesz. Emellett még aznap lesz a havi mélá, a gyerekünnep is, az utcán élő gyerekeknek.

A gyerekek közül most már nem ismernek fel annyian, mint régebben. Sok az új gyerek, és 2003 után már mindig csak egy-két napot töltöttem velük, és azt sem minden évben. A legrégebben itt élő gyerek a most huszonöt év körüli Prabhát, aki Delhiben tanult, és most az Ásálajam egyik vezetője. Delhiben jól fizető üzleti állása volt, de otthagyta, mikor felajánlották neki, hogy visszajöjjön az Ásálajamba. George atya szakmai kifejezéssel élve "mental satisfaction"-t, szellemi elégedettséget ígért neki, amit nyilvánvalóan el is ért, mert egész nap hatalmas mosollyal járkál fel-alá. Most ő bonyolítja le a gyerekkel a napi rutint, és szervezi a programokat. Emellett levelező tagozaton egy második mesterit is végez: pszichológiát tanul, mert fogyatékos gyerekekkel szeretne foglalkozni. A napi rutin lebonyolításában Dévrádzs és a tizennyolc éves Pintu segíti. Pintun ugyanazt a hatalmas mosolyt látni.

Az újak közül eggyel barátkozom különösen össze. Megkér, hogy írjam le a nevét angolul, hogy megmutathassa egy belga látogatónak. Nincs papír, de egy tollat tudunk szerezni, és a kezére írom. Sok az új gyerek, elfelejtem a neveket, de az övét megjegyzem: Dzsammu Séikh. Ez nagyon meghatja, és beszél a családjáról. Apja halála miatt őt elküldték otthonról dolgozni, és egy teaárusnak segédkezett Kalkuttában. A teaárus csak ételt adott neki, fizetést nem. Szeretne tanulni, de nehezen megy neki.

Egy másik fiú a bihári Rádzsgirből származik. Maga sem tudja, hogy ez India egyik legrégibb városa. Ez volt Buddha idejében a főváros: Rádzsagriha. Ő is teaárus, és csak a gyerekfesztiválra, a mélára jött. Ő szerencsésebb Dzsammunál, mert egy földije üzletében dolgozhat, és még fizetést is kap. Nyáron haza is küldött ötezer rúpiát az anyjának.
Egy harmadik, a kicsi „Déb" azért szökött el otthonról, és jött az Ásálajamba, mert filmsztár szeretne lenni, aki olyan jól táncol, mint a bengáli sztár, Déb.

Új dolog, hogy a gyerekfesztivál már nem kétnapos, hanem aki akar, még egy hétig maradhat táborozni. Őket a Kaljáni nevű faluban levő otthonba viszik. Ez átmenet afelé, hogy valaki az Ásálajam tagja legyen. A tábor végén aztán egyesek maradnak, mások elmennek.

Délután a mise egy külvárosi leányotthonban van. Szinte az egész Ásálajam odajön. A távolabbról érkezőket látványosan tömött kisbusszal hozzák, de a legtöbben gyalog jönnek. Jól esik, hogy a különböző otthonokból idejött gyerekek között vannak, akik felismernek, mert valamelyik évben elvittem őket kirándulni. A mise kezdetén a bevonuláskor a három celebráns pap előtt lányok táncolnak hindi vallásos zenére. Sötétedés után jön a körmenet. Ez szintén újszerű. Régebben részt vettem egy feltámadási körmeneten, ami hasonló volt a mi körmeneteinkhez, csak éppen ment mellettünk a forgalom az utcán a maga normális zajával: szinte folyamatos dübörgés, berregés, dudálás. Nem voltak templomi zászlóink és nem igazán énekeltünk. Ének és zászlók itt sem lesznek, de helyette a körmenet elején dobosok vannak. Itt viszik Don Bosco szobrát is. Utána a királyi jelvénynek számító négy nagy, színes ernyő jön. A gyerekek rudakra tűzött feliratokat visznek, melyek a gyermekek védelmére szólítanak fel bengáli és angol nyelven. A körmenet fényét időnként tűzijáték emeli. Többségében hinduk által lakott utcákon és sikátorokon megyünk keresztül. Néha leállítjuk a forgalmat, néha elférnek mellettünk a kocsik, sőt még egy busz is. Az emberek megállnak és néznek. Az egyik erkélyen egy kis társaság van, amely apró cimbalmokkal ünnepli és lelkesíti a körmenetet. Mellesleg a körmenetben résztvevők többsége sem keresztény. Az egyik kezemet egy Muhammad nevű kis muszlim, a másikat egy hindu barátja fogja meg.

Bangha Imre/Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

***

A szervezet igazgatója, George Chempakathinal október elején Magyarországon töltött néhány napot. Ez alkalomból szerkesztőségünk interjút készített vele, amely itt olvasható.