Piros lufi, mindenféle remény, „szerencsétlen amatőrök”

A vetítéssel rendesen megkaptam a magamét – mondta Szövényi-Lux Balázs, miután péntek délután levetítették filmjét a jubileumi, 15. Faludi Filmszemlén. – De nem is fűztem hozzá nagy reményeket, hiszen már egy éve, 2010 nyarán csináltam a filmet, és már pár hónappal később kifejezetten patetikusnak éreztem a saját alkotásomat. Úgy pályáztam vele, hogy veszteni valóm nincs, és érdekel a zsűri véleménye. De függetlenül attól, amit mondtam, én nem érzem rossznak – tette hozzá filmjével, a Drága Illa!-val kapcsolatban. „Ugyanakkor nagyjából egyetértek a zsűri tagjainak véleményével.” Balázs már negyedszerre pályázott a Faludi Filmszemlére, amit kiváló lehetőségnek tart arra, hogy „mi,

szerencsétlen amatőrök,

akik nem jutnak be semmilyen komolyabb helyre, valahogy megmutassuk, hogy létezünk, csinálunk valamit, és komolyan vesznek minket”. Azért mondtak róla pozitívumokat is – emlékeztetjük biztatólag a fiatal rendezőt a filmjére érkezett kritikák összetettségére. A mű, amelyet az első, egy órás, öt alkotást felvonultató, csütörtök délutáni versenyfilm-blokk közepén vetítenek, egy húszhoz közelítő fiú plátói szerelméről szól; ő csak álmodozik a lányról, akinek mindig igyekszik a közelében lenni, de sosem meri megszólítani, de azért megnézi a Facebookon, hogy kivel csókolózik a közzétett fényképeken.

A sokak számára ismerős, szorongós-szerelmes életérzést bemutató alkotás végül heppienddel zárul, a (fő)hős ráveszi magát, hogy odaüljön a Duna-parti padon ücsörgő lány mellé, és bár eleinte nem szólítja meg, a sors rásegít: Illa eltüsszenti magát, így az epekedő fiú a 15 perces alkotás legvégén  megkínálhatja egy zsebkendővel a lányt, hogy aztán csak az üres pad, a túlpart és a filmen végigvonuló piros lufi maradjon utánuk. És ez, a

piros lufi

az, amit a zsűri tagjai (Bereményi Géza, Buglya Sándor rendező, Gelencsér Gábor filmesztéta, Győri Márk operatőr, valamint Lázár Kovács Ákos esztéta) kiemelnek, mikor rögtön „fogyasztás után”, a még friss, ropogós élmény hatása alatt gyorselemzést nyújtanak a padsorok közt, a közönség felé fordulva, a jelenlévő alkotók számára is. Az idei szemle újítása ugyanis, hogy a zsűri nem döntötte el előre, szűk körű vetítéseken, hogy kik a nyertesek, hanem a szemle forgatagában véleményezik a pályaműveket. Azonnali visszacsatolás – mondhatnánk a webkettő korában, de tegyük hozzá: lesz külön szakmai nap, amikor nyugodt körülmények közt folytathatnak elmélyült eszmecserét a pályázók és az ítészek. A zsűri játékfilm, dokumentumfilm valamint kísérleti film kategóriában oszt ki díjakat, a filmművészeti hallgatók alkotásait pedig külön szekcióban értékeli.

Idén harmadik alkalommal fotópályázatot is hirdettek: a szemle témájában meghirdetett fotópályázatára 68 alkotó küldte el 146 pályamunkáját. A beérkező fotográfiákat Haris László, Móser Zoltán, Stalter György és Vékás Magdolna értékelte; az arra legméltóbbakat november 10. és 30. között a nagyközönség is megtekintheti az Uránia kiállítóterében. Ugyancsak kísérőrendezvénye a szemlének egy filmválogatás Bereményi Gézától.

Filmellenes – mondja Bereményi az első csütörtöki blokk utolsó filmjéről, a spanyol Gyűlöllekről, értve ezalatt, hogy nagyon eszköztelen, csupán két arcot mutat, amelyek beszélnek. Egy lány és egy fiú, akik hosszan kifejtik, hogy egykor szerették, de most már gyűlölik egymást. Aztán elválnak – majd megölelik egymást. Odi ezt amo, gyűlölök és szeretek, juthat eszünkbe a gimnáziumi magyar órákról Catullus szállóigéje. Pont ez a lecsupaszított, eszköztelen egyszerűség, amivel szembeállítják többek közt Balázs filmjét is, ami játékos, sokszínű, ám az ítélet szerint túl közel kerül tárgyához, és nem elég egységes a formavilága. Viszont kiemelik a lufit és az ötletességet.

Az én nézőpontom biztos, hogy nagyon különbözik a magyar filmművészet átlagos felfogásától – jelenti ki szerénytelenül a húszas évei közepét taposó, pázmányos alkotó. – Mindig is a játékosság, a sokféleség érdekelt. Szövényi-Lux Balázs nyolc éves kora óta filmrendező szeretne lenni, annak ellenére is, hogy eleinte környezete szkeptikusan állt hozzá az ötlethez. Szerinte most már van rá esély, hogy álma valóra váljon, és már megtanulta, hogy „csak az igaz, amit érzek, és semmi más”.

S hogy miért nem újabb filmmel nevezett? Mert ugyan készült három is az előző másfél évben, de mindegyiket rosszabbnak érezte valamilyen szempontból, mint a Drága Illát. Az újabbak ugyanis félig-meddig kényszerből születtek, „kell csinálni valamit” alapon, például a Filmművészetire való felvételi miatt. „Ez inkább mechanikus dolog.” A Drága Illa! egy „őszinte film volt”, habár Balázs fel volt rá készülve, hogy „nem fognak tapsolni”, de vállalja.

Lelkigyakorlat

– feleli arra a kérdésre Lázár Kovács Ákos esztéta, a szemle igazgatója, a Pázmány bölcsészkarának oktatója , hogy miként tud 41 filmet áttekinteni és azonnal véleményt formálni róla. – Zsűrinek lenni azt jelenti, hogy nyitott emberként állunk a dologhoz, nem zárjuk ki magunkat. Ezért mondom, hogy lelki feladat.

Bereményi Géza, szerint, bár még az elején járunk, nagyon érdekesnek ígérkezik a szemle, a téma, a remény sokféle interpretációnak ad helyet, ami maga is mutatja, hogy nincs rossz téma, hiszen más az első körben volt olyan alkotás, amiből nem is gondolta volna, hogy így is lehet a reményről „beszélni”. Lázár Kovács pedig megjegyzi: „mindenféle remény van itt, szociális, gazdasági, politikai, pszichológiai, családtörténeti, látszik, hogy a pályázók mindenféle vonatkozásban meg tudják fogni a témát”.

Pedig nem volt teljesen biztos,

hogy lesz idén jubileumi szemle. Talán hogy lett, ez is a remény jele, hiszen tavaly kimaradt a rendezvény, hiába volt évek óta a jezsuita rend egyik legnagyobb dobása. Mint arra Kovács Lajos, a Jezsuita Stúdió vezetője, a szemle „atyja” emlékeztet: a jezsuiták mindig is inkább a színház, a kultúra segítségével próbálták megszólítani az embereket. Az egy év szünet oka Lázár meglátása szerint az, hogy a rend tavaly épp a Horánszky utcai központi épület, a Párbeszéd Háza felújításának kellős közepén volt. A szemle pedig kibírta, hogy egyszer kimaradt. Habár az is igaz, hogy úgy hatott a kihagyás, mint ahogy „a szívre hat, ha kimarad egy dobbanás: megbillenti az egyensúlyt.”

Nem az volt a cél, hogy a profik kerüljenek be, hiszen amatőrfilmek számára hirdették meg a szemlét, hanem elsősorban azt nézik, hogy melyikben van gondolat – meséli Hankovszky Anikó, a mustra egyik fő szervezője. – A szervezés egy éves munka, amikor vége van az egyik szemlének, már szervezzük a következőt. Két nagy hajrá van: tavasszal, amikor az alkotók számára hirdetjük, és ősszel, amikor magát a szemlét hirdetjük, illetve össze is kell raknunk a filmes blokkokat. Hozzáteszi: idénre 22 országból (köztük Törökországból, Norvégiából vagy épp az Egyesült Államokból) 138 film érkezett, ebből 41 maradt fenn az előzetes szűrés rostáján. Az előzsűri és a szemle zsűrije közt nincs személyi átfedés. Illetve mégis van, Lázár Kovács Ákos, a rendezvény igazgatója.

Miért lett nemzetközi?

– kérdezzük az igazgatótól. „Az ide jövő külföldi rendezők világosítottak fel, hogy máshol is jelen vannak ugyanezek a problémák.” Hat társszemle hirdeti egymást, így tudnak ezekről más országokban is. Hat nemzetközi amatőrszemle van itt jelen, akikhez mi is elmentünk – mondja Lázár. Leszögezi azt is, hogy a fesztivált a szakma komolyan veszi, fontosnak tartja, a 138 nevezés pedig önmagáért beszél.

Hankovszky Anikó is úgy látja, hogy 15 év alatt elismertté vált a szemle, vannak szponzorok és partnerfesztiválok. Nem szigetelődött el, sőt inkább egyházi közegen kívül tartják számon. Sokan nem is tudják, hogy ez a jezsuita rend filmszemléje, a közönséget alkotó fiatalokat inkább az érdekli, hogy jó filmeket lehet látni. „Ez is volt a cél. De vannak olyanok, akik a programjaink által közelebb kerültek a valláshoz is, és rájöttek, hogy nem kell tőle félni.”

Amikor Pécsen doktoriztam, a körülöttem ülő évfolyamtársaim időnként szóba hozták a Faludi Akadémia filmszemléjét, anélkül, hogy tudták volna, ki vagyok – mondja Kovács Lajos. Azaz a rendezvény benne van az értő, érdeklődő közönség köztudatában, annak ellenére, hogy a főáramú média nem kapott rá, mivel „szembemegy a bulvár szemlélettel: tematikus, keresztény és tradicionális értékeket képvisel, a benevezett filmektől pedig nem a szenzációt, a sokkolást várják el”, nem ezeknek kell „elvinnie a filmet”, hanem – mint Kovács Lajos fogalmaz – „a hétköznapi élet szentsége, szakralitása a fontos”.

Szöveg, fotó: Szilvay Gergely/Magyar Kurír