Randevúzás, legénykérés, gyerekkérdés – Házasság hete Gyergyószentmiklóson

Külhoni – 2019. február 19., kedd | 10:42

Húsz év házasság után is hasznos a házban a randiszoba és sosem veszteséges befektetés virágot vinni a felségnek – többek között ezekre derült fény a házasság hete rendezvénysorozat gyergyószentmiklósi programján.

A gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia nagytermébe házasokat hívtak meg tanúságtételre. Az évek óta népszerű rendezvényt Vincze Csilla moderálta. Az asztal mellett ülő négy házaspár korban, élményekben és felekezeti hovatartozásban is különbözött egymástól.

Benjámin és Rebeka öt éve házasok. A férj elmondta: 21 éves korában kezdett imádkozni feleségért, és 22 évesen megnősült. Felesége a következőket mondta: „Őt rendelte Isten hozzám illő segítőtársnak.” Tisztán őrizték meg magukat a házasságig, s bár szüleik távol vannak, segítőik mindig akadnak.

A 17 éve házas Attila és Melinda „bajkeverőkkel” is találkozott páros életük elején, amely ezért szinte váláshoz vezetett, alaptalanul. A házasság kezdetén Gyergyó és Marosvásárhely között babával és dadával ingázó család már szép emlékként tud mesélni a nehézségekről. Mára azt is tudják, hogy a ház nem nagy, hanem lélekkel telt kell hogy legyen, a kocsi pedig csak annyira felszerelt, hogy gurulni tudjon.

András és Katalin húsz esztendeje hiszi: a nap nem nyugodhat le az ő haragjukkal. A férj két kezével építette fel a ház felét, míg felesége az anyagiak megszerzésének oroszlánrészét vállalta. Mindent együtt csinálnak, a tortasütést is beleértve; négy gyermekük számára pedig példás, hogy vallják: este egymáshoz bújni a legnagyobb ajándék.

Menyhért és Judit hamarosan a harmincötödik házassági évfordulójához ér. A négyunokás nagyapa a nagyközönség előtt ígérte meg feleségének: az évforduló egyhetes kiruccanással lesz megfejelve. Okkal határozott így, hiszen a harmincévesen addig vonakodott, hogy a felesége majdnem nélküle ment a pezsgőfürdős kényeztető szállodai éjszakára. Megnevettették a hallgatóikat, miközben beszéltek hitükről, emberségükről, különbözőségükről, amely láthatóan nem állt kikerülhetetlenül közös életük útjába.

Kiderült, hogy a meghívottak többségénél nem leány-, hanem legénykérés volt házasságkötés előtt. A férfi vonakodott színt vallani, s addig hitte, hogy ő talán nem is megfelelő az ügyes, okos, szép hölgynek, hogy végül a nőnek kellett feltennie a kérdést, akár teljesen konkrétan is: „Elveszel-e feleségül?”

Benjáminéknak van kire hagyniuk kétéves kislányukat a nagyszülők távollétében is: a baptista közösség vigyáz rá. Attiláék most döbbennek rá, milyen kevés idő volt az ígéret beváltására, hogy sokat lesznek együtt gyerekeikkel: a kicsik hamar felnőnek, nincs holnap a ma pótlására. Andrásék is kezdik érezni a kirepülés szelét: ugyan még legkisebb gyerekük helyet kér magának hálószobájukban, a legnagyobb kuckója már üres, hétvégenként jár csak haza. Itt is felmerül a kérdés: kicsi a ház, vagy túl nagy? Menyhérték bölcsen tudják kijelenteni: igaz, hogy két fiuk Németországban él, de legalább a testvérek és családjuk ott egy házban laknak. Igaz, hogy a négy unokának mesét mondani csak úgy lehet, ha van internet, messze vannak, de amint nagymama fogalmazott: „Az ő kicsi szívük itthon alakult ki”.

Elfogadni a megváltoztathatatlant, nevetni néha a nehézségen is, és ünnepelni házassági évfordulót, együttlétet, névnapot… randevúzni egy életen át – ezt emelték ki a gyergyószentmiklósi programon.

Forrás és fotó: Romkat.ro; Szentistvanplebania.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria