Reisz Pál atya 75 éves és aranymisés

2017. február 17. péntek 12:22

Február 17-én tölti be hetvenötödik életévét Reisz Pál ferences szerzetes, az esztergomi ferences gimnázium korábbi igazgatója.

A jelenleg Sümegen szolgáló szerzetes 1942. február 17-én született Gyöngyösön. Édesapja az egyházi iskolák államosításáig a helyi katolikus polgári iskola igazgatója volt, s mikor elbocsátották, csak segédmunkásként helyezkedhetett el. Pál atya idősebb testvéreit mint osztályidegeneket nem vették fel a helyi gimnáziumba, így két bátyja Esztergomban, a ferenceseknél érettségizett 1954-ben, illetve 1956-ban. Reisz Pál harmadik fiúként meg sem próbálkozott az állami középiskolával, hanem egyenesen Esztergomba ment, ahol 1956 és 1961 között volt gimnazista. Később hét unokaöccse is „frankás” diák lett.

Érettségi után belépett a ferences rendbe, 1962-ben tett egyszerű fogadalmat, 1965-ben örökfogadalmat, és 1967. február 26-án, vagyis 50 éve szentelték pappá. Bár történelemtanár szeretett volna lenni, a rendi szükségletek miatt matematika–fizika szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett, és 1971-től tanár és prefektus volt egykori iskolájában, 1984 és 1997 között pedig ugyanitt igazgató. Ezt követően Kárpátalján volt missziós plébános, majd Szombathelyen és a pesti ferenceseknél házfőnök. 2014-től a sümegi rendházat vezeti.

Egykori diákjai tapasztalata szerint Pál atyán alig fog az idő. A Ferences Sajtóközpont megkérdezte a jubilánst, hogy vélekedik erről. Így válaszolt:

„Az embernek a tűrőképessége csökken, a fiatalos megnyilvánulásokat nem úgy tudja elviselni, mint mikor szinte kortársa volt a diákjainak. Ebből a szempontból bizonyos öregség mutatkozik még egy ferences tanárnál is. Ha azonban az ember figyelemmel kíséri, hogyan alakul a világ, és igyekszik abban otthonosan helyet találni, akkor bizonyos szellemi frissességet meg tudunk őrizni. A távolság, az események felülről látása hozzásegít minket az objektív látásmódhoz, amelyre esetleg szüksége lehet azoknak is, akik az élet sodrában jobban benne vannak. Vagyis a fiatalság számára is tud még mit mondani az ember. Az osztálytalálkozók alkalmával az arcok ismerősek, de a nevek már nem ugranak be azonnal. Egy idő után, mikor beszélgetek velük, rájövök, hogy ki kicsoda, és hogy s mint volt gimnazista korukban. Ilyenkor nemcsak nosztalgiázunk, hanem a jövő dolgait is szívesen megbeszéljük a régi diákokkal.”

Forrás és fotó: Ferences Sajtóközpont

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
szoljunk-mai-nyelven-hitrol-erdo-peter-volt-katolikus-radio-kozonsegtalalkozojan
Szóljunk mai nyelven a hitről – Erdő Péter volt a katolikus rádió közönségtalálkozójának vendége

A Magyar Katolikus Rádió március 28-án közönségtalálkozót és nyilvános felvételt szervezett, melynek vendége Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek volt. A főpásztort Sályi András felelős szerkesztő és Szikora József főszerkesztő kérdezte.

14:50
ujabb-adomanyokkal-folytatodott-katolikus-karitasz-korhazmisszioja-karpataljan
Újabb adományok átadásával folytatódott a Katolikus Karitász kórházmissziója Kárpátalján

Két éve kezdődött kórházmissziós munkája keretében orvosi műszereket és betegszobai berendezéseket juttatott Kárpátaljára a Katolikus Karitász. Az adományok átadása alkalmából Écsy Gábor igazgató látogatott el az ungvári és a munkácsi gyermekkórházba március 28-án.

10:44