Sant’Egidio közösség: negyvenhárom éve a szegények szolgálatában

Kitekintő – 2011. február 8., kedd | 11:51

„Küldetésetek minden keresztény ember küldetése: meglátni a testvért, meglátni Krisztust a másik ember arcában” – hangsúlyozta beszédében Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke.

A bíboros homíliájában négy pontban foglalta össze, milyen a cselekvő keresztény ember: út, amelyen sok szegény ember jár; ház, amelyben sok idős és beteg lakik; szó, mely vigasztal; kéz, mely nem fél megérinteni a súlyosan beteg embereket.

Február 3-án a közösség tagjai a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában gyűltek össze az ünnepélyes szentmisére, amelyre meghívták szegény barátaikat is. A szentmisén körülbelül száz püspök vett részt, köztük ortodoxok és protestánsok is. Jelen volt hetven olaszországi és szentszéki nagykövet, valamint a római zsidó közösség elnöke is.

Ravasi bíboros elmondta, hogy a közösség jelenleg hetvenhárom országban van jelen, több mint hatvanezer önkéntessel. Tavaly az afrikai földrész megsegítésére helyezték a hangsúlyt. Jelentős munkát végeztek Nigerben és Guineában a válságos helyzet enyhítése érdekében, továbbá az egészségvédelem, a fertőző betegségek gyógyítása és a gyermekek jogainak védelme területén. Jelenleg nagy szerepet vállalnak az afrikai gyermekek anyakönyveztetésében a Bravo elnevezésű program keretében. A földrészen ugyanis az újszülöttek mintegy harminc százalékát nem anyakönyvezik, ami annyit jelent, hogy nem rendelkeznek jogokkal, így könnyen a kizsákmányolás áldozataivá válnak. A közösség által DREAM néven működtetett program az AIDS-fertőzöttek kezelését és a kór terjedésének megakadályozását segíti Afrika különböző országaiban.

A Vatikáni Rádió magyar nyelvű műsorában interjú készült Szőke Péterrel, a magyar közösség felelősével, aki beszámolt az ünnepi szentmiséről és a magyarországi közösség által végzett szolgálatokról is.

Magyar Kurír

(tzs)