Sebestyén Márta: Kallós Zoltán nélkül nem lenne a térképen Magyarország népzenéje

2018. február 20. kedd 18:40

Nem lehet felmérni és elmondani szavakban, mi mindent köszönhetünk neki, nélküle nem lenne a térképen Magyarország népzenéje – emlékezett a február 14-én elhunyt Kallós Zoltán néprajztudósra Sebestyén Márta népdalénekes.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész február 15-én az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: szükséges, hogy akik még itt maradtak, olyan méltón tudják folytatni, feldolgozni, valamint élni az ő örökségével, ahogyan várná. „Továbbra is rajtunk tartja azokat a jellegzetesen szúrós, de nagyon szeretetteljes nagy fekete szemeit” – fogalmazott Sebestyén Márta. „Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk” – idézte Kallós Zoltán szavait a népdalénekes; majd hozzátette: öt földrész magyarságára vonatkozik, és kötelességünk, hogy ezzel éljünk, hogy a maga területén mindenki a hozzá legméltóbban folytassa a munkáját.

Amit Kallós Zoltán véghez vitt, az páratlan, sok emberéletre való. Éjjelét-nappalát ez tette ki, rengeteg embernek segített, mérce volt, és tekintély – jellemezte a néprajztudóst Sebestyén Márta. Felidézte: 2017 nyarán találkoztak utoljára, s már akkor is úgy érezte, ez volt a búcsú. „A mindig viccelődő, csipkelődő Zoli bácsi nagyon szomorúan maga elé nézett, mint az idős sas egy szirt fokán, aki tudja, hogy vége, vagy egy idős sziú indián, aki leszámol az élettel.” Sebestyén Márta elmondta: a szomorú hír előtti estén egy jótékonysági koncerten énekelt a Mátyás-templomban, ahol a záróénekként elhangzó moldvai csángó dal olyan, mint egy elszámolás, s mintha neki szólt volna, tőle búcsúzott volna. Megtisztelő és különleges dolognak nevezte, hogy akadémikustársak lehetettek a Magyar Művészeti Akadémiában, ahova Kallós Zoltán és Erdélyi Zsuzsanna védjegyével csatlakozhatott. Élete háromnegyed részében ismerhette a néprajztudóst; első lemezére Kallós Zoltán írt ajánlást; sok közös út, gyűjtőélmény fűzte össze őket. Ajánlócédulát adott, megmondta, hogy kikhez menjen gyűjteni, és mindenütt bizalommal, szeretettel fogadták, „mert Kallós Zoltán ajánlója menlevél volt”.

Vigasztalt, erőt és hitet adott, ha kellett – fogalmazott Sebestyén Márta, és kifejezte, hogy számára Kallós Zoltán halála olyan, mintha egy édesapát veszített volna el.

Forrás: MTI

Fotó: Sebestyén Márta Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
egyben-tart-ferences-zarandoklat-matraverebely-szentkutra
Egyben tart – Ferences zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra

Augusztus 14–20-áig immár huszonnegyedik alkalommal szervezték meg a ferencesek Esztergomtól Mátraverebély-Szentkútig vezető zarándoklatát. A résztvevők száma idén is meghaladta a kétszázat. Augusztus 19-én, a Szécsénytől Szentkútig tartó szakaszon csatlakoztunk a zarándokokhoz

14:27
a-kereszt-tartja-meg-hazat-szent-istvan-kiraly-unnepe-gyori-egyhazmegye-fotemplomaban
A kereszt tartja meg a hazát – Szent István király ünnepe a Győri Egyházmegye főtemplomában

Veres András győri megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be augusztus 20-án, Szent István király, hazánk fővédőszentje ünnepén a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

13:00