Sikeresen zárult az idei 72 óra hazánkban

2017. október 16. hétfő 18:46

Tizedik alkalommal rendezte meg a három történelmi keresztény egyház a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akciót, „Több vagy, ha adsz!” mottóval. A közel nyolcezer résztvevő kilencvenhat településen több mint háromszáz szociális, ökológiai és fejlesztő projektet vállalt a három nap folyamán.

A fiatalok – akik a közös munka során megtapasztalhatták a közösségben végzett önzetlen munka örömét – országszerte az elvégzett több tízezer munkaóra folyamán számtalan köztéren és közhasznú intézményben végeztek felújító munkálatokat; szemetet szedtek, növényeket ültettek, adományt gyűjtöttek, szociális otthonokba látogattak el előadást tartani, kirándulni vagy csak beszélgetni az ott lakókkal. A három nap alatt bekapcsolódó önkéntesek – akik között idén cseh és horvát fiatalok is voltak – átélhették, hogy mennyit épülhetünk a környezetünkért és a másokért hozott áldozatokkal. Személyes tapasztalatot szereztek róla, hogy mit jelent, hogy „több vagy, ha adsz!”.

Az idei 72 órához a Margaret Island együttes és Horváth Boldi fővédnökként csatlakozott. A Margaret Island a budapesti Normafa óvoda kerítését festette többedmagával. Horváth Boldi a székesfehérvári HÉROSZ állatmenhely és a budapesti Ida utcai Görög Katolikus Kollégium és Közösségi Tér helyszíneken segített. A fővédnökök mellett Nagy Adri énekes-színésznő is csatlakozott az akcióhoz, aki a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában tapasztalhatta meg, hogy adni jó.

Európában először a magyarországi 72 óra kompromisszum nélkül akció érte el a tizedik évet. A jubileum keretében „Több vagy, ha adsz!” címmel filmpályázatot is hirdettek a szervezők. A zsűri által legjobbnak ítélt filmek a rendezvény honlapján tekinthetők meg.

Az idei 72 óra népszerűsítéséhez a közösségi médiában aktív, népes követőtáborral rendelkező fiatal youtuberek – úgy mint Gökler Kriszti, Sági Evelin, Almási Petra, Barabási Lizi, Kinga és Nasz Dani – is büszkén csatlakoztak. Videóik és képeik megosztásával és a rájuk irányuló figyelemmel nemcsak a 72 óra népszerűsítéséhez járultak hozzá, hanem közülük többen résztvevőként is jelentkeztek a háromnapos önkéntes akcióra. Almási Petra és Barabási Lizi nagy lelkesedéssel vetette bele magát a rájuk váró feladatokba, így közös csapat szervezésével készült az önkénteskedésre.

Forrás: www.72ora.hu

Fotó: Bakos Dávid/www.72ora.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
keletrol-jon-lux-nyugatrol-luxus-kiss-rigo-laszlo-magyar-puspokok-ad-limina-latogatasarol
Keletről jön a lux, nyugatról a luxus – Kiss-Rigó László a magyar püspökök ad limina látogatásáról

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai november 20. és 24. között ad limina látogatáson vesznek részt Rómában. A küldöttség tagjaként Rómában tartózkodó Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök a Vatikáni Rádió magyar adásában beszélt eddigi tapasztalatairól, élményeiről.

14:28
ferenc-papa-misen-belepunk-golgota-esemenyeibe-es-nem-szinieloadasra-megyunk
Ferenc pápa: A misén belépünk a Golgota eseményeibe, és nem színielőadásra megyünk!

A Szentatya november 22-én folytatta katekéziseit a szentmiséről. A mise emlékezet jellegéről elmélkedett, a szentmise ugyanis Krisztus húsvéti misztériumának emlékezete.

2017. november 22. szerda