Szalézi elöljárók is nyilatkoztak a venezuelai politikai helyzet kapcsán

Kitekintő – 2017. május 4., csütörtök | 10:29

A világ aggodalommal figyeli a venezuelai helyzetet, ahol több hete kormányellenes tüntetések zajlanak, melyek során eddig huszonkilencen vesztették életüket. A venezuelai szalézi tartományfőnök, Francisco Antonio Méndez Serrano is aggodalmát fejezte ki az országban uralkodó szociális válság miatt.

Nagy tüntetések zajlanak Venezuela utcáin, amelyekben sok pap és szerzetes is részt vesz. „Nekünk is hordoznunk kell ezt a keresztet ugyanúgy, ahogy az emberek teszik, nemzeti és nemzetközi szinten, egy aljas kormány miatt” – áll a venezuelai püspöki konferencia nyilatkozatában.

Antonio Méndez Serrano aggodalmának adott hangot a nehéz politikai és társadalmi helyzetben, szembesülve az emberi jogok és a szabadság elleni súlyos visszaélésekkel, látva a sok halálesetet.

„Már egy éve nagy zűrzavar uralkodik az országban – fogalmazott a tartományfőnök az Agenzia Info Salesiana honlapján megjelent nyilatkozatban. – Úgy érzem, lelkiismereti kötelességem, hogy tájékoztassalak benneteket mindenről, mindenekelőtt az emberekről, akik irányítanak minket […]: a legtöbb venezuelai nem akarja, hogy továbbra is abban az irányban folytassák, ahogy azt eltervezték.”

Az egész világból érkeznek az üzenetek, melyekben a helyzet békés, igazságos és az emberi jogokat tiszteletben tartó megoldására szólítanak. Számos ország kérte Nicolás Maduro kormányát a békés távozásra, a halált okozó erőszak megszüntetésére, mivel az elmúlt hetekben már huszonkilenc ember vesztette életét a tüntetések során.

A bizonytalan helyzetben Mario Moronta, San Cristóbal püspöke április 27-én, csütörtökön imanapot hirdetett, kérve a híveket, hogy csatlakozzanak. „Ha tagadjuk, hogy az emberek éheznek és hogy sokaknak kell gyógyszer és egészségügyi ellátás, olyan, mintha vakok lennénk a valóságra, amely sokakat érint” – fogalmazott a főpásztor.

A szalézi tartományfőnök úgy nyilatkozott, hogy sok venezuelai nem a szocializmust választotta, „amely az éhezést, a szegénységet és az elmaradottságot hozta”. Raúl Biord, La Guaira szalézi püspöke megjegyezte, hogy a „politikai modell, amely az úgynevezett 21. századi szocializmust akarja bevezetni (a szocialista forradalom, amely azt állítja, hogy kommunista), szegénységhez és kirekesztéshez vezetett. Természetesen ez éhséget és sok ártatlan ember halálát okozta és okozza.”

A szalézi rendfőnök, Ángel Fernández Artime üzenetet küldött Francisco Antonio Méndez Serranónak, amelyben hangsúlyozza, hogy Venezuelában élő rendtársai és a Szalézi Család mellett áll ezekben a nehéz napokban, és figyelemmel kíséri a történéseket.

„Veletek vagyunk, a ti oldalatokon állunk. Érzékelni tudjuk azt a fájdalmat, amit éreztek és a fáradtságot, amit tapasztaltok. Már hosszú ideje imádkozunk ezért a gyönyörű országért és lakóiért. Imádkoztunk az elmúlt hetek halottaiért, akik közül néhányan közel álltak a szalézi művekhez. Szeretném kifejezni szeretetünket, támogatásunkat és segítő szándékunkat” – áll a rendfőnök üzenetében, amely e szavakkal zárul: „Imádkozom mindannyiótokért és az emberekért, hogy legyen béke, béke, amely csak akkor lehetséges mindig és mindenütt a világon, ha az igazság oldaláról érkezik, és tiszteletben tartják minden egyes ember sérthetetlen emberi jogait.”

A venezuelai tömegtüntetések azután kezdődtek, hogy az elnökhöz hű legfelsőbb bíróság megpróbálta hatalmától megfosztani az ellenzéki többségű parlamentet. Nicolás Maduro elnökkel szemben többször volt kritikus a parlament, a tüntetők szerint maga az elnök áll a bírósági döntés mögött. Madurót 2013-ban szűk többséggel választották meg az olajkitermelés hasznából finanszírozott jóléti programok reményében. Mára az elnök támogatottsága 20 százalék alá esett a recesszió miatt.

Miközben Venezuelának jelentős kőolajkincse van, az ország gazdasága romokban hever, nagyon magas az infláció mértéke, rendszeres az élelmiszer és a mindennapi fogyasztási cikkek hiánya.

Forrás: Euronews.com

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria