Szarvasbőgésen vettek részt a miskolci katolikus iskolások

Kishírek – 2017. szeptember 25., hétfő | 15:25

A teremtésvédelmi nap keretében különleges kiránduláson vettek részt szeptember 18-án a miskolci Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola harmadikosai.

A gyerekek megtanulták az erdőlátogatás szabályait, elsősorban azt, hogy a természetben „vendégségben” vannak, továbbá azt, hogy az erdő is a teremtett világ része. Az iskolások állattrófeákat tekintettek meg és megfigyelték a különböző állatok lábnyomatit, melyeket azonosítottak gazdáikkal. Mindannyiukra nagy hatással volt az erdőben tapasztalható békesség, melyet a szarvasok bőgése tört meg időnként.

„Tanítóként fontosnak tartom, hogy már gyermekkorban olyan élményekkel gazdagodhassanak a diákjaim, melyre felnőttként is szívesen emlékeznek vissza. Külön öröm volt látni, hogy a gyerekeken túl a felnőtteket is meg tudtuk szólítani és ezáltal ők is közelebb kerülhettek a természethez. Különös felelősségünk van abban, hogy a teremtett világ védelméről, Istentől ajándékba kapott világunk fennmaradásáért tegyünk meg minden tőlünk telhetőt!” – mondta Hegyiné Stefancsik Mónika, a kirándulást szervező tanítónő.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria