Szent Cirill és Metód Emlékéremmel tüntették ki Beer Miklóst

2014. november 11. kedd, 19:03

A szlávok megtérítőiről, a szláv írásbeliség megteremtőiről elnevezett Szent Cirill és Metód Emlékérmet vehetett át Beer Miklós váci megyéspüspök Tibor Mikuštól, a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat elnökétől november 10-én a váci püspöki palota dísztermében – írja a Váci Egyházmegye honlapja.

A 2013-ban alapított érmet még tavaly ítélték oda a főpásztornak, átadására azonban csak most kerülhetett sor. Beer Miklós mellett Fördős Attila, Vác polgármestere, valamint Alt Gyula, a Váci Szlovák Önkormányzat elnöke is átvehette a díjat.

Tibor Mikuš szlovák nyelvű köszöntőjében felidézte találkozásait az egyházmegye és Vác városának vezetőivel. Hangsúlyozta: mind az egyházi, mind a világi kapcsolatokban gyümölcsöző együttműködést és jó szándékot tapasztalt a határ mindkét oldalán. Ennek egyik motorja Beer Miklós megyéspüspök – jelentette ki Nagyszombat megye vezetője. „Büszke vagyok rá, hogy a hivatalos együttműködésen túl, a barátomnak is nevezhetem a püspök urat” – tette hozzá Tibor Mikuš.


Beer Miklós, a kitüntetést megköszönve, felidézett egy korábbi találkozást: amikor ő, még esztergom-budapesti segédpüspökként, először ment át az újjáépített Mária Valéria-hídon. Emlékezzünk rá, hogy a második világháború során lerombolt számtalan Duna-híd közül éppen ezt, az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria-hidat állították helyre utoljára – hívta fel a figyelmet a megyéspüspök. Felidézte Ferenc pápának a berlini fal lerombolásának huszonöt éves évfordulóján mondott szavait: „Hidakat kell építenünk, és nem falakat!” Emberként és keresztényként talán a legfontosabb feladatunk, hogy újabb és újabb hidakat építsünk, ember és ember, nép és nép, ország és ország között. A hídhoz azonban mindenekelőtt hídfőkre van szükség, olyan pontokra, amelyek képesek megtartani a híd terhét. Ilyen hídfők lehetünk, a barátságunk révén, mi ketten is az elnök úrral – fejezte be köszönő beszédét Beer Miklós.

A ceremónián részt vett többek között Rastislav Kačer, Szlovákia budapesti nagykövete; Varga Lajos váci segédpüspök; Berényi József, a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat alelnöke és Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke.

Fotó: Magyar Bertalan

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
a-pasztor-feladata-hogy-gyogyitsa-baranyok-sebeit-tagle-biboros-eloadasa
A pásztor feladata, hogy gyógyítsa a bárányok sebeit – Tagle bíboros előadása

Csütörtök óta tart a Vatikánban a püspökök négynapos tanácskozása a kiskorúak védelméről az Egyházban. Plenáris előadások és kiscsoportos összejövetelek váltják egymást.

06:34
nem-jo-az-embernek-egyedul-lennie
Nem jó az embernek egyedül lennie

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg hazánkban a házasság hetét, amely február 17-én ért véget. A házasság öröméről, hivatásáról és küldetéséről Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását olvashatják.

2019. február 22. péntek