Szent Család-ikont áldottak meg Kecelen

Hazai – 2017. január 5., csütörtök | 10:01

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek tartotta december 30-án a keceli Szent Család-templom búcsúünnepét, amelynek keretében egy új ikont is megáldott a főpásztor.

Az 1980-ban épült kis templom zsúfolásig megtelt imádkozó hívekkel, hogy a főpásztorral együtt adjanak hálát Istennek a kapott kegyelmekért. Szentbeszédében Bábel Balázs  részletesen elemezte a család helyzetét és fontosságát, úgy az egyes ember, mint az egész társadalom, illetve az egyház életében. Saját családjából hozott példát azt szemléltetendő, hogy a családi életet nem lehet könyvekből tanulni. Az otthon, szülőktől, nagyszülőktől látott példák tanítanak.

Szép színfoltja volt az ünnepi szentmisének az új Szent Család-ikon megáldása. A hívek egyenként hódoltak az ikon előtt, kifejezve szeretetüket és tiszteletüket a Kisded Úr Jézus, a Boldogságos Szűz Mária és Szent József iránt. Az ikont Krokker Krisztina, Nagypáliban élő ikonfestő művész készítette. A szentmise után a hívek szeretetvendégségen vettek részt.

Forrás és fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria