Szeretni az elképzelt ideált – Bresson-filmklub a Párbeszéd Házában

Kultúra – 2016. november 12., szombat | 13:59

A Párbeszéd Háza 13 részes Robert Bresson-filmklubjának november 11-ei, tizedik vetítésén a filmművészet transzcendentális stílusát képviselő rendező 1971-ben készült, „Egy álmodozó négy éjszakája” című alkotását láthatta az ezúttal is nagyszámú közönség.

Bevezetőjében Jelenits István piarista teológus felhívta a figyelmet, hogy az alkotás Robert Bresson egyetlen szerelmi témát tárgyaló filmje, Dosztojevszkij Fehér éjszakák című, 1848-ban megjelent kisregényének adaptációja.

A regényben szereplő ifjú férfi egyes szám első személyben meséli el történetét. Magányosan él Szentpétervárott, de nehezen viseli ezt az állapotot. Álmodozó típus, éjszakánként az utcán bolyong, s egy téren ráakad egy síró lányra, Nastyenkára. Két bánat találkozik egymással. Beszélgetni kezdenek. A lány feltárja a másik magányos lélek előtt, hogy együtt él vak nagymamájával, s mivel szegények, albérlőket fogadnak a lakásukba. Az egyik albérlőjükbe beleszeretett, s viszonzásra talált, de a fiatalembernek hosszabb időre el kellett utaznia. Megígérte, hogy ha visszajön, megkeresi és feleségül veszi, a férfi azonban visszajövetele után sem kereste fe. A pétervári fiú részvéttel, együttérzéssel hallgatja Nastyenkát. Egymásba szeretnek, de mielőtt még teljesen kibontakozhatna szerelmük, felbukkan a lány korábbi szerelme, és a lány rájön, hogy ő az igazi számára. A kisregény végén az esküvőjére készülő Nastyenka levelet ír az elhagyott fiatalembernek, a bocsánatát kérve: „Ha megbocsát, örök, soha nem enyésző, szerető hála fog szívemben élni ön iránt. Híven fogom őrizni ezt az emléket, szívem nem fog tőle elfordulni: sokkal állhatatosabb. Hiszen tegnap is oly gyorsan tért vissza ahhoz, akié elejétől fogva volt”. Az esten Jelenits István idézett a kisregényből, majd kiemelte, hogy a könyvben ábrázolt hihetetlenül bonyolult érzések kifejezésére a szó sokkal jobban alkalmas, mint a film. Mindezek dacára Bresson mozija képes volt feltárni a szerelem mélységét, gazdagságát, alkotása Dosztojevszkij nagyságát hordozza magán. 

Bresson a történetet áthelyezte Párizsba, a 20. század hatvanas éveinek a végére. A főhős neve Jacques, akadémiára jár, festőművésznek készül. Az alkotásnak és az álmodozásnak él. Ismeretlenül sok lányba volt már szerelmes, de valójában az elképzelt ideálba szeretett bele. A lány neve itt Marthe, aki anyjával él együtt. Szülei elváltak, és apja tartásdíjából nehéz megélni, ezért fogadtak lakót, egy fiatal irodalmár személyében. Marthe inkább unalomból és a helyzetéből való kiszabadulás reményében adja oda magát a férfinak. Hatalmas csalódásként éli meg azonban, hogy nem tér vissza hozzá. Öngyilkos akar lenni, Jacques menti meg, s meghallgatja történetét, lelki társává válik. A fiú valóban beleszeret a lányba. „Kerestem álmaim asszonyát és Isten küldött egy angyalt, hogy megmutassa, milyen” – tesz neki vallomást. Marthe hálás Jacques-nak, szinte magára erőlteti, hogy viszont szeresse őt, de érzéseinek nem tud parancsolni. A forgalmas utcán sétálva a közös jövőt tervezik Jacques-kal, amikor váratlanul felbukkan a hűtlennek hitt szerető. Marthe azonnal hozzárohan. Alighanem a filmművészet szerelmi történeteinek egyik leghatásosabb, legkifejezőbb jelenete ez: Marthe hosszan szájon csókolja a férfit, majd visszamegy a döbbenten figyelő Jacques-hoz, átöleli, és hasonló hosszúsággal tapasztja rá száját mindkét fülcimpájára, mintha valamit a fölébe súgna. Utána pedig a megérkezett kedveséhez siet, összeölelkezve tűnnek el a tömegben.

A film végén Jacques az állandóan magával hordozott magnóra mondja rá Marthe-nak talán fülébe súgott szavait, melyekkel köszönetet mondott a szerelméért, hasonlóan ahhoz, ahogyan Dosztojevszkijnél tette ezt Nastyenka a fent említett, kedveséhez intézett levelében. Jacques egy rövid ideig tartó, de lelkéből kitörölhetetlen szerelemmel él tovább, átadva önmagát az alkotásnak. A film befejező képsorában, miközben a magnót hallgatja, elmélyült figyelemmel rakja fel a festéket a vászonra.

A vetítést követőn Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója megkérdezte a nézőket, hogyan foglalnák össze egy szóban vagy mondatban a film lényegét. „A szerelem, akár csak a kegyelem, nem érdem szerinti jutalom; Nem szeretjük, aki szeret, azt szeretjük, aki nem szeret; Szeretetet lehet adni, elfogadni, de kikövetelni nem; A szerelem irrealitás, megmagyarázhatatlan vonzalom; Jacques sokáig a szabadság illúziójában élt, valóságosan nem kötődött senkihez, és boldognak hitte magát, amikor viszont kötődött és együttérzett a szenvedő lélekkel, a szerelem mellett megtapasztalta a boldogtalanság érzését” – hangzottak el a hozzászólások.

Jelenits István arra hívta fel a figyelmet, hogy szemben Bresson többi filmjével, itt egy művészt helyez az alkotás középpontjába, mintha arra akarná felhívni a figyelmet, hogy ebben a veszélyeztetett világban a művészek azok, akik különleges érzékenységük folytán képesek lehatolni az emberi lélek mélységeibe. Sokszínű egyéniségek, akik ragaszkodnak az élet szépségeihez, értékeihez, megőrzik és továbbadják azokat. Bressonnak ebben a filmjében ősi, mély emberi érzések játszanak egymásba, határozzák meg a magatartásformákat, a döntéseket.

Pentelényi László, a Bresson-filmklub ötletgazdája, a Francia Új Hullám Kiadó Kft. szerzőfilmes könyvtárának sorozatszerkesztője Bresson legtökéletesebb filmjének nevezte az alkotást, többek között azért, mert szemben sok színes filmmel, a színek teljesen életszerűek, mesterkéltségnek nyoma sincsen. Ez pedig egészen különleges atmoszférát teremt. Úgy vélte, hogy a lány, Marthe nem volt szerelmes, csak a szerelem illúziójába, Jacques viszont valódi szerelemmel szerette őt. Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a 98 évet megért Robert Bresson, ahogyan öregedett, úgy készített egyre több fiatalokról szóló filmet, és teljesen hitelesen ábrázolta a lelkivilágukat, érzéseiket, gondolataikat.

A Bresson-filmklub további vetítéseiről a Facebookon is tájékozódhatnak.

Egy álmodozó négy éjszakája
/Quatre nuits d'un reveur/

feliratos, francia-olasz romantikus dráma, 87 perc, 1971

Szereplők

Isabelle Weingarten
Guillaume des Forets
Jean-Maurice Monnoyer
Giorgio Maulini
Lidia Biondi

RENDEZŐ:
Robert Bresson
ÍRÓ:
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
FORGATÓKÖNYVÍRÓ:
Robert Bresson
ZENESZERZŐ:
Chris Hayward
Michel Magne
OPERATŐR:
Pierre Lhomme
VÁGÓ:
Raymond Lamy

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Fotó: Cinelounge.org

Kapcsolódó fotógaléria