Szombatfalván nyitották meg a Szent György-búcsúk sorát a gyulafehérvári főegyházmegyében

Külhoni – 2018. április 24., kedd | 12:37

Szent György vértanú közbenjárását kérték a székelyudvarhely-szombatfalvi egyházközség hívei: április 21-én szentségimádást és búzaszentelést tartottak; 22-én, vasárnap a plébániatemplom kertjében, a szabadtéri oltárnál búcsúi szentmisét mutatott be Kovács Csaba Antal OFM a jelen levő papsággal.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Tamás Barna, a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-egyházközség plébánosa, főegyházmegyei ifjúsági lelkész a hitről és a hit harcairól beszélt.

„A hit Isten ajándéka, de a hit megtartása mély belső mozgás, mondhatni harc, amit azok tudnak igazán megerősíteni, akik Szent Györgyhöz hasonlóan megvívták a hit belső harcait, annak kemény ellentmondásait, amikor életük alapja remegett meg egy-egy megpróbáltatás során: akik elveszítették azt, akit a legjobban szerettek, akik kegyetlen betegségeken mentek át vagy abban szenvednek ma is, és mégis hisznek a szerető, gondviselő Istenben” – mondta a szónok.

A székelyudvarhelyi plébános a hit példájának nevezte Kovács Sándor volt főesperes-plébánost, aki három nap múlva tölttötte volna be hetvenedik évét. Tamás Barna idézte Kovács Sándornak a betegágyán, a legmélyebb emberi mélység megtapasztalásakor fogalmazódott imáját. „Szent György vértanú legyen a közbenjárónk, hogy a hitet mint pislákoló mécsbelet, mit Istentől ajándékba kaptunk, és amit őseink kemény küzdelmek árán megőriztek, mi is megtartsuk, és megerősödjünk benne” – hangzott el a szentbeszédben.

A szentmise zenei szolgálatát a Psallite kórus látta el. Szólót énekelt András Ildikó, vezényelt Simó Zsuzsa karnagy. Közreműködött: Lókodi András zongorán, Bodurian Ágota hegedűn, valamint Deritei Júlia fuvolán.

* * *

Csíkszentgyörgyön is április 22-én ünnepelték az egyházközség védőszentjét. A szentbeszédet Bilibók Géza tusnádfürdői plébános mondta.

Esztelneken a Szent György vértanúról nevezett ferences templom búcsúján, április 24-én tartották a Szent György-napi búcsút; a 11 órakor kezdődő szentmise szónoka itt is Bilibók Géza tusnádfürdői plébános volt.

Marosszentgyörgyön április 28-án ünneplik az egyházközség védőszentjét; a búcsúi szentmisén Baróti Csaba székelyszentkirályi plébános prédikál. Az április 28-án Györgyfalván tartandó ünnepi szentmise szónoka Szőcs Béla sinfalvi plébános lesz. Sepsiszentgyörgyön, a Krisztus Király-plébániatemplomban április 29-én, vasárnap ünneplik a Szent György-búcsút, melyen Bilibók Géza tusnádfürdői plébános mond szentbeszédet.

Forrás: Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye; Romkat.ro

Fotó: Dávid István; Horváth Enikő/Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria