Tagjai vagyunk egymásnak – Közzétették a tömegtájékoztatás 53. világnapjának témáját

Ferenc pápa – 2018. október 3., szerda | 12:26

A Szentszék sajtóközpontja szeptember 29-én tette közzé a tömegtájékoztatás 53. világnapjának témáját. Ferenc pápa a 2019-es világnap mottóját Szent Pál egyik mondata nyomán fogalmazta meg: „»Tagjai vagyunk egymásnak« (Ef 4,25) – A közösségi hálózatból az emberi közösségekbe”.

A téma rámutat annak fontosságára, hogy szükség van a kommunikáció személyességen alapuló perspektívájának visszaállítására – olvasható a szentszéki sajtóközleményében. A kölcsönhatás értékére kell helyezni a hangsúlyt, amelyet mindig mint párbeszédet és a másikkal való találkozás lehetőségét kell értelmeznünk.

A témaválasztás arra ösztönöz, hogy elgondolkozzunk az internetes kapcsolatok jelenlegi állapotáról és természetéről. A közösség legyen az új kiindulási pont mint hálózat az emberek között. A közösségi oldalak egyes uralkodó irányzatai egy lényegbevágó kérdéssel szembesítenek bennünket: milyen mértékben lehet igazi közösségről beszélni a közösségi oldalakon létrejött kapcsolatok esetében?

A hálózat – ha úgy tekintünk rá mint szolidáris közösségre – magában foglalja egy olyan csoport, a „mi közösségünk” építését, amely a másik meghallgatásán, a párbeszéden és ebből adódóan a nyelvezet felelősségteljes használatán alapul.

Ferenc pápa már 2014-ben, a tömegtájékoztatás világnapjára írt első üzenetében rámutatott: „A digitális hálózat lehet egy emberségben gazdag hely, amely nem vezetékek, hanem személyek közötti hálózat.” A 2019-es üzenet témaválasztása megerősíti, hogy a Szentatya figyelmet fordít a kommunikáció új csatornária, különös tekintettel a közösségi oldalakra, melyek közül a Twitteren és az Instagramon ő maga is jelen van.

* * *

Paolo Ruffini, a Kommunikációs Dikasztérium prefektusa a Vatican Newsnak adott interjújában elemezte a 2019-es tömegtájékoztatási világnap témáját. Rámutatott, hogy a pápa a témaválasztással a párbeszédre és az emberek közötti találkozásra helyezi a hangsúlyt. Ezáltal lehet leküzdeni az önimádatot, az önmagunkba zárkózást, amely megoszt és meggátolja a kiengesztelődést.

Túl gyakran elválasztjuk az értelmet a szívtől és a lélektől – mondta Paolo Ruffini. – Ekkor lép fel az a betegség, amelyet Ferenc pápa „szívszklerózisnak” nevezett. A szívünk megkeményedik. Azt kockáztatjuk, hogy elveszítjük emberi természetünk legszebb részét, amely a találkozásból, a párbeszédből, a kapcsolatteremtésből, az egymással és az Istennel való találkozásból táplálkozik.

Napjaink egyik veszélye, hogy nem közösséget, hanem „törzsi csoportokat” építünk, ami a másik kirekesztésén alapul. Meg kell haladni a téves képet, hogy a világot két részre osztjuk: magunkra és a többiekre. Ez megakadályoz abban, hogy a másik emberben testvérünket, Isten gyermekét lássuk. Ehelyett vissza kell térnünk a kezdetekhez, mivel – ahogy Szent Pál mondja – „tagjai vagyunk egymásnak”.

A közösségi oldalak a kommunikációt társalgássá alakították át. Ezeken a felületeken kiépülhetnek igaz, szép, szilárd kapcsolatok, de a társalgás táplálkozhat gyűlöletből is, követheti a kirekesztés mechanizmusát. Arra a kérdésre, hogy Ferenc pápa hogyan járul hozzá a „digitális földrész” lakóinak életéhez, a prefektus azt válaszolta: a Szentatya közösségi oldalakon való jelenléte alternatívát kínál fel, képviselve pápasága ferences gyökereit. Visszaadja a hálózat legszebb jelentését, rámutat, hogy az nem olyan valami, ami csapdába ejt, hanem szabaddá és a szabadság eszközévé tesz. A szeretetközösség a legjobb ellenszere mindannak, ami hamis – mutatott rá a Kommunikációs Dikasztérium prefektusa, idézve Szent Ferenc imáját: „Uram, tégy engem békéd eszközévé, hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek, hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak.”

Hamarosan kezdődik a fiatalokról szóló püspöki szinódus. Azzal kapcsolatban, hogy a fiatalok közösséghez tartozásának igényét hogyan szolgálhatja a kommunikáció, Paolo Ruffini kifejtette: a fiatalok azért keresik a közösséget, mert még nem veszítették el a kapcsolat, a találkozás, a párbeszéd igényét. Szívük még nem keményedett meg. A hálózat, amelyet keresnek, emberekből, nem vezetékekből áll – ahogy Ferenc pápa írta 2014-ben. De ha a közösség, amelyet az interneten találnak, az irigységen, a neheztelésen, a sértettségen alapul, akkor tönkretesszük a jövőjüket és a saját jövőnket is. Fontos, hogy az egy kattintással kitörölhető, hamis barátságok helyett az igazság és a találkozás közösségeit építsük. Ez az építkezés olykor fáradságos, azonban a szeretetközösség az igazság legjobb őrzője. A fiatalok keresik a szabadságot, de csak az igazság tesz minket szabaddá.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria