Talán még életben van az Iszlám Állam által 2013-ban foglyul ejtett jezsuita, Paolo Dall’Oglio

2019. február 15., péntek | 13:15

A Time napilap február elején megjelent híre szerint a 64 éves jezsuitát két másik nyugat-európai tússzal együtt arra akarja használni az Iszlám Állam, hogy szabadon bocsátásukért cserébe szabad elvonulást kapjon az ellenőrzése alatt álló utolsó területről.

A Rakkában 2013. július végén elrabolt Paolo Dall’Oglio jezsuita szerzetes, a keresztény–iszlám párbeszéd előmozdítója kurd források szerint azok közé tartozik, akiket az Iszlám Állam arra használ fel, hogy zsarolja tárgyalópartnereit. Rajta kívül a terrorszervezet foglya még egy 49 éves brit újságíró, John Cantlie és a Vöröskereszt egy új-zélandi ápolónője. A hat évvel ezelőtt elrabolt brit újságíróról a dzsihadista propaganda több videót is közzétett, az utolsót 2016-ban. A hír forrása szerint az Iszlám Állam megegyezésre törekszik az Egyesült Államok által támogatott kurd-arab haderővel, amely bekerítette katonáit, és szabad elvonulást kér a túszokért cserébe.

A Vatikán bejelentette, hogy jelenleg nincs semmi bizonyíték arra, hogy Dall’Oglio életben van és a tárgyalásokon fel akarják használni. „Az egyetlen dolog, amit mondhatunk, hogy továbbra is imádkozunk Paolo dall’Oglio életéért” – jelentette ki Alessandro Gisotti, a vatikáni sajtóközpont megbízott igazgatója. Mario Zenari, Szíria apostoli nunciusa is csak reménykedik abban, hogy a jezsuita szerzetes még életben van. Az Iszlám Állam elleni harcot vezető kurd-szíriai haderő cáfolta, hogy tudomása lenne Dall’Oglio hollétéről, illetve arról, hogy továbbra is túszként tartanák fogva a dzsihadisták által ellenőrzött területen.

Riccardo Cristiano Közel-Kelet- és Vatikán-szakértő újságíró, Paolo Dall’Oglio barátja szerint elképzelhető, hogy a hír igaz, csakúgy, mint egy másik, amely szerint a kurd-szíriai haderő különleges alakulatot küldött az Iszlám Állam központjába, hogy elfogják al-Bagdadit. Ebben az esetben a jezsuitát és két társát élő pajzsként akarják felhasználni a fundamentalista vezér megmentéséhez.

Nehezen elképzelhető, hogy az amerikaiak által támogatott kurd-arab hadsereg engedélyezi al-Bagdadi szabad elvonulását. Ugyanakkor több helyen, például Libanonban is volt már példa arra, hogy a tárgyalásokon engedélyezték az Iszlám Állam harcosainak szabad elvonulását, viszont Cristiano szerint nem mindegy, kik azok a katonák, akikről jelen esetben szó van.

Az elrabolt jezsuita szerzetes testvére, Pietro Dall’Oglio, aki ismert rapénekes Olaszországban, megrendítő dalt írt fivéréről Abuna Paolo címmel. „Paolo, hol vagy, kivel vagy, beszélsz, vagy hallgatsz? Talán van valaki, aki meghallgat téged. Talán félsz ott egyedül. Ki tudja, mire gondolsz. A te csended rejtély számunkra, a rád emlékezés átjárja lelkünk mélyét… Számunkra te már győztél… Értelmet találtál az életednek…”

Forrás és fotó: Famiglia Cristiana

Magyar Kurír
(tzs)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink – olvasta már?
-miert-csak-szakallas-embereket-latni-templomi-kepeken-derus-egyuttlet2-gyori-szeretetnapon
„Miért csak szakállas embereket látni a templomi képeken?” – Derűs együttlét a győri Szeretetnapon

Május 25-én ismét szeretetnapot rendeztek Győrben, amelynek minden bevétele Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványát illeti. Nagyszalontai sportközpontra gyűjtenek.

2019. május 26., vasárnap
a-keresztenyseg-hetkoznapokban-dol-el-interju-szilvasy-laszlo-uj-piarista-tartomanyfonokkel
A kereszténység a hétköznapokban dől el – Interjú Szilvásy László új piarista tartományfőnökkel

A Piarista Rend Magyar Tartományának káptalanja Szilvásy Lászlót, a tartomány ökonómusát választotta tartományfőnökké márciusban. Hogyan tölti be hivatását az egyén, a szerzetesközösség, az iskola életében? Sok egyéb mellett ezekről a kérdésekről beszélgettünk a provinciálissal.

2019. május 26., vasárnap
Útravaló – 2019. május 26., húsvét 6. vasárnapja

Útravaló – 2019. május 26., húsvét 6. vasárnapja

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Seregély István nyugalmazott egri érsek útravalóit olvashatják.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle