Adventi koncertet ad a Makám Budapesten, a terézvárosi templomban

Kultúra – 2018. december 16., vasárnap | 16:23

A terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban ad koncertet a Makám együttes december 22-én, „Ó, gyönyörű éj” címmel.

A terézvárosi adventi zenei esten Sík Sándor megzenésített versei is elhangzanak; a koncertről filmfelvétel készül – közölte Krulik Zoltán, a Makám együttes vezetője, gitárosa, énekese az MTI-vel.

A zenekarban Krulik Zoltán mellett ezúttal Bede Sári és Magyar Bori (ének), Boros Attila (basszusgitár), Varga Bori (szaxofon), Szabó Árpád (hegedű), Gyulai Csaba (cajon és gadulka) szerepelnek majd.

Az Ó, gyönyörű éj című Makám-koncerten december 22-én, szombaton közreműködik az örmény fúvós hangszert, a dudukot megszólaltató Juhász Endre, valamint Bálint Péter, aki az ausztrál őslakosok kürtjén, a didgeridoo-n játszik.

A magyarországi világzene egyik úttörőjeként ismert Makám együttes szellemi elődjének tekinthető Creativ Studio Öt (C.S.Ö.) 1975 és 1980 között működött. 1980-tól 1984-ig Makám és Kolinda néven létezett Krulik Zoltán zenekara, amely 1984-ben lett Makám. A zenekar azóta húsz stúdiólemezt készített – a legutóbbi, a Szerelem című album 2016-ban jelent meg.

Forrás: MTI

Fotó: a Makám együttes Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria