Tizenhatodszor adták át a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

Hazai – 2016. január 27., szerda | 21:44

Szalézi Szent Ferenc ünnepéhez kapcsolódva január 27-én ünnepi szentmisét mutatott be Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a médiában dolgozókért a budapesti Egyetemi templomban. Ezután adta át a főpásztor az újságírók védőszentjéről elnevezett sajtóösztöndíjat.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Központi Papnevelő Intézet dísztermében megrendezett díjátadón H. Pezenhófer Brigitta, a Szombathelyi Televízió munkatársa vehette át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elismerését.

Istenről alkotott képe torz, nem helyénvaló volt Szalézi Szent Ferencnek gyermekkorában, mint sokaknak még napjainkban is: Istent rettegető mumusnak látta. Az evangélium alapján döbbent aztán rá, hogy Isten szerető Isten – derült ki Veres András homíliájából. A szombathelyi megyéspüspök rámutatott: nem Isten, hanem az ember maga teszi pokollá maga és mások számára az életet. Isten a maga irgalmas szeretetével nyer meg minket, hogy szeretettel viseltessünk – tette hozzá.

Bár a mai ember számára ez felfoghatatlan, Istenben az igazságosság és az irgalmasság nem két egymásnak ellenfeszülő fogalom, hanem harmóniában vannak – mutatott rá a püspök. Isten végtelenül irgalmas, végtelen szeretettel van az ember iránt, ahogy Gál Ferenc atya szokta mondani: Isten botrányosan jó. Az embernek nem félnie, remegnie kell Istentől, hanem fel kell ismernie az ő irgalmas szeretetét és erre irgalmas szeretettel kell válaszolnia – folytatta homíliáját Veres András.

Mindezt Szalézi Szent Ferenc is megértette, és elvezette arra felismerésre, hogy erről másokat is informálnia kell. Sokat írt és még többet prédikált, hogy ezt elérje – mondta a püspök. Veres András az Úr közbenjárását kérte, hogy minden hívő megismerje az evangélium valóságos Istenét, és akkor az irgalmas szeretet szigeteit ki tudják alakítani maguk körül.

Az MKPK elnöke kérte az újságírókat, hogy ha megkapták a Jóistentől a tehetséget az írásra, a beszédre, használják a média eszközeit az irgalmas isteni szeretet hirdetésére.

A szentmisét követő díjátadón Veres András arról beszélt, az elmondott szó sok mindent kifejezhet, többek között rámutat a belső világunkra. Akár szóban, akár írásban nyilvánulunk meg, az mindig következményekkel jár, legyen az pozitív vagy negatív – tette hozzá. Olyanok tudnak a világra hatást gyakorolni szavaikkal, írásukkal, akiknek van mondanivalójuk, és annak pozitív üzenetértéke van – hangsúlyozta a püspök.

Az emberek sokszor okoznak fájdalmat, ejtenek maradandó sebet mások lelkében írásaikkal – fogalmazott a főpásztor, aki szerint az MKPK a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjjal éppen ezért olyan újságírókat kíván jutalmazni, akiknek írásai, szavai képesek építeni, akik bizonyították, hogy az evangélium szolgálatában állnak. Veres András hitet tett amellett, hogy az ilyen szellemű újságírás előretörése visszaszoríthatja a mások megsértésén alapuló újságcikkeket, médiamegjelenéseket.

A Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat 2001 óta ítéli oda az MKPK a nem egyházi média egy-egy munkatársának, elismerve ezzel, hogy a keresztény értékrendet szakmailag megalapozottan és hitelesen képviselik munkájuk során. Idén H. Pezenhófer Brigitta, a Szombathelyi Televízió munkatársa vehette át az elismerést.

H. Pezenhófer Brigitta Szombathelyen született 1984-ben. Középiskolai tanulmányait a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban végezte, majd az érettségit követően a Bécsi Egyetem magyar–német szakos hallgatója lett, ahol 2008-ban diplomázott. Ezzel párhuzamosan a Győri Hittudományi Főiskola lelkipásztori munkatárs, katekéta szakát végezte el, majd 2013-ban hittanár-nevelő tanár mester-szakképzettséget is szerzett.

2006 és 2011 között a Rádió Szombathely munkatársaként többek közt az egyházi témájú összeállításokért felelt. 2007-től a mai napig a Szombathelyi Televízió külsős munkatársa, szerkesztő-műsorvezetője. Mint rádiós, valamint televíziós hírszerkesztő és műsorvezető, elkészíti az egyházi év ünnepkörei szerinti összeállításokat, amelyekben a hangsúlyt természetesen az evangéliumi üzenetre fekteti. Beszámol a helyi egyházi intézmények aktualitásairól, olyan egyházi témájú programokról, mint iskolafelújítás, tanulmányi versenyek, kiállítás-megnyitók, előadások. Katolikus egyházi vezetők mellett a helyi evangélikus és református vezetőkkel is rendszeresen készít anyagokat. Munkája során interjúiban törekszik rá, hogy a nem hívő embereket is megszólítsa, szeretné megmutatni, hogy a katolikus egyház nem egy zárt közösség.

A Magyar Katolikus Rádió helyi adásának elindításában nyújtott közreműködése nagyban hozzájárult a műsorok sikeréhez. Két éven keresztül hírösszefoglalókat is készített a rádió helyi adása számára.

Harmadik éve a Horváth István Sándor atya által készített és üzemeltett evangelium365 nevű evangéliumküldő szolgáltatás audió részének szerkesztője testvérével, Pezenhófer  Györggyel együtt, aki 2012-ben nyerte el a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat. A Bartimeus nevű elektronikus levelezőlista vak és gyengénlátó tagjai az általuk készített összeállítás nyomán hallgathatják meg a napi evangéliumot és a hozzá tartozó elmélkedést.

Közel egy évtizede működik közre a Martinus egyházmegyei havilap szerkesztésében, valamint az Élet-Forrás egyházmegyei televíziós műsor elkészítésében. Munkáját pedagógusi pályája, illetve három gyermeke nevelése mellett önzetlenül végzi. Írásaival az egyházmegye számos eseményét közvetítette már az olvasók felé, készített interjúkat a szombathelyi egyházmegye főpásztorával, plébánosaival, így hozva közel személyüket, életüket, mindennapjaikat a hívekhez. Riportjaival tudatosan törekszik az evangélium üzenetét átadni, amelynek köszönhetően segítséget nyújt az embereknek hitük megéléséhez, megerősítéséhez.

H. Pezenhófer Brigitta a Magyar Kurírnak elmondta: nagyon nagy elismerésnek tartja a sajtóösztöndíjat és ösztönző erőt jelent számára a jövőre nézve is, hogy érdemes ezt a munkát végeznie. Úgy véli, a családjának is köszönetet mondtak ezzel a díjjal, akik nélkül ezt a mindennapos munkát nem tudná végezni.

A díjátadó ünnepségen Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek, metropolita mellett az egyházi és világi médiában dolgozó számos katolikus újságíró részt vett.

Fotó: Lambert Attila

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria