A tízparancsolatig rendben volt a gyilkosság? Párbeszéd az új ateistákkal 4.

Michael Novak (balra) 1933-ban született. Többek közt teológiát tanult a Pápai Gergely Egyetemen, a Harvard Egyetemen pedig történelmet és vallásfilozófiát. A II. Vatikáni Zsinatról tudósított a National Catholic Registernek. Jelenleg az American Enterprise Institute munkatársa, ahol vallástudománnyal, filozófiával és a közjó mibenlétével foglalkozik. 1994-ben elnyerte a Templeton-díjat. Számos könyv szerzője, kedvenc témája a kereszténység, a kapitalizmus és a demokrácia kapcsolata, egymást erősítő vonásai.

Christopher Hitchens (jobbra) (1949) egy, az Egyesült Államokban élő angol baloldali publicista. Magát antiteistának tartja, az új ateisták mozgalmának egyik jeles alakja. Filozófiát, politikát és közgazdaságtant tanult az Oxfordi Egyetem Balliol College-ában. Küzdött alkoholproblémákkal, jelenleg gégerákban szenved.

Hitchens számos helyen publikált felvetéseit dőlt betűvel szedtük, alattuk olvasható a Novak által adott válasz. A négyrészes sorozat befejező részét olvashatják.

A bizonyság terhe nehezebb a hívőknek, akik azt állítják, hogy tudják: Isten létezik, ismerik az akaratát, és a Pasas barátai.

Sajnáljuk, Christopher, de a „kik vagyunk” igazsága keresésének súlya mindenkit ugyanannyira terhel. Senki nem futhat el eme döntés elől, és azelől, hogy a döntése, meglátásai szerint éljen. Hogy Isten mit szeretne, az általánosságban nem nehéz megtudni. A judaizmus és a kereszténység istene azt kéri, teljes valónkkal szeressük őt, egy szívvel, lélekkel. És hogy szeressünk minden embert, az ő gyermekeit, ugyanazzal a szeretettek. Tovább azt kéri, hogy tartsuk meg a parancsait.

Hogy mi Isten akarata minden egyes kis döntési helyzetben, az már nehezebb ügy. Ezért imádkozik a legtöbb ember – hogy tisztán lássanak, meggondoltan döntsenek, és hogy legyen önkritikájuk. Hogy észrevegyék és helyesen értelmezzék azokat a jeleket, amelyekben bővelkedik a valóság. A moralitás legfőbb alapja, hogy világosan gondolkodjunk – írja Pascal. A második, hogy aszerint cselekedjünk, amit tapasztalunk.

A „Pasas” minden férfinak és nőnek felajánlotta a barátságát. Hogy ezt elfogadják-e vagy sem, az minden egyes embernek a saját döntésén múlik – a döntés felelőssége mindenkire egyformán hárul. A „Pasas” kifejezés egyébként félrevezető, mert úgy hangzik, mintha Isten egy emberi személy volna. A minden létező forrása kifejezés még mindig nem tökéletes, de sokkal mélyebbre vezet minket Istennel kapcsolatban, mint az, hogy „Pasas”.

Szóval azt gondolod, hogy a gyilkosság sokáig teljesen elfogadott volt, aztán jött Mózes a kőtáblákkal, és ettől kezdve a gyilkosság nem volt kóser?

A tízparancsolat minden pontja mellet lehet érvelni, el lehet fogadni puszta ésszel is. De azért Isten mérce gyanánt mégis adott nekünk egy tízparancsolatot, mint ahogy a lovaknak is körbekerítik azt a területet, ahol szabadon mozoghatnak. A tízparancsolat két kőtáblán szűkszavúan összefoglalta mindazt, amit a filozófusok is tanítottak. Aquinói Szent Tamás és Maimonidész is úgy gondolja, hogy a tízparancsolat a természetes törvényt foglalja össze. A természettörvény pedig puszta ésszel megérhető, felfogható, megismerhető, ésszerű. A tízparancsolatban foglaltakat a puszta ész alapján is vallotta számos pogány, ókori filozófus. Isten nyilván jónak látta – már csak pedagógiai okokból is –, ha a kőtáblák által is emlékezetünkbe vési ezeket a törvényeket.

A síita iszlám a katolicizmus paródiája.

Az volt a szocializmus, a kommunizmus és a ma divatos zöldideológiák (egy apokalpszissel kiegészülve) is azok, ahogy vannak vallási paródiái is a katolicizmusnak. De a szegényes és sokszor csúf paródiák is elismerései egy nagyon sikeres, kitartó, folyamatosan alakuló és fejlődő életmódnak, amely az emberi természetben meglévő minden fontos momentumot érint.

Minden vallás titokban várja az idők végezetét, a világvégét. Szeretnék, ha vége lenne ennek a szegény, hitvány világot. A menny ígéretére várnak.

De a judaizmus és a kereszténység úgy tekint e világra, mint ami a végtelenül jóságos Istentől származik, és amelyet beragyog az ő fénye. Valaki ezt a zenében találja meg, a költészetben, a drámában, és az univerzum csillagaiban, a „szférák zenéjében”. Testünk pedig a Szentlélek temploma. Az az elképzelés, miszerint a keresztényeknek gyűlölniük kellene a saját testüket, a kereszténység pedig anyagellenes, testellenes volna, bizarr. A kereszténység az egyetlen vallás, ami azt tanítja, hogy Isten annyira szereti testünket, hogy az „feltámad az utolsó napon”. Azt is tanítja, hogy a lelket és a testet nem lehet élesen elválasztani egymástól, a kettő hat egymásra, kölcsönösen áthatják egymást: lelkes, élő test, testben élő, megtestesült lélek vagyunk. Semmi szükség arra, hogy „gépben élő szellemekként” tekintsünk magunkra.

Első rész: Diktatórikus egyház? Párbeszéd az új ateistákkal 1.
Második rész: Az istenfélelem és a megbocsátás erkölcstelen? Párbeszéd az új ateistákkal 2.
Harmadik rész: Isten 98 ezer évig tétlenül nézte a szenvedést? Párbeszéd az új ateistákkal 3.

Magyar Kurír