Többezres tüntetés kezdődött Marosvásárhelyen a katolikus gimnázium védelmében

Külhoni – 2016. november 13., vasárnap | 15:33

Több ezer ember gyűlt össze –a szervezők kérésére könyvvel a kezében – november 12-én, szombat délután a marosvásárhelyi Vársétányon, hogy a magyar felekezeti oktatásért tüntessen, és tiltakozzon a római katolikus gimnázium ellehetetlenítése, igazgatójának, Tamási Zsoltnak a meghurcolása ellen.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszédet mond a Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett tüntetésen a marosvásárhelyi Vársétányon

A tiltakozó nagygyűlést eredetileg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hétfői, Maros megyei választási kampányindító rendezvényén hirdették meg. A Magyar Polgári Párt korábban nyilatkozatban vállalt szolidaritást a római katolikus gimnázium meghurcolt vezetőjével, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pedig válságkezelő csoport létrehozását sürgette a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megmentésére. Közvetlen érintettsége miatt végül – a gyulafehérvári főegyházmegye vagyonának egy részét kezelő – római katolikus Státus Alapítvány vette át a demonstráció megszervezését. A megmozdulás így felülemelkedhetett egy pártrendezvény szintjén, és a körülötte kibontakozott széles körű szolidaritás jelezte: az erdélyi anyanyelvű oktatás, azon belül a felekezeti iskolák működése összmagyar ügy.

A marosvásárhelyi Vársétányra – jelentős, de diszkrét rendőri jelenlét közepette – többnyire kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a történelmi egyházi közösségek, a magyar iskolák tanárai és diákjai, jelen voltak a magyar pártok országos és helyi vezetői. A Ne hagyjuk az iskolát! jelmondattal meghirdetett demonstráció nemcsak címében utalt Reményik Sándor Templom és iskola című ismert versére: a szemerkélő hideg esőben, jelentős karhatalmi jelenlét közepette gyülekező marosvásárhelyieknek a szervezők a költemény szövegét tartalmazó szórólapokat osztogattak, hogy a demonstráció végén együtt szavalhassák el a kisebbségi sorba jutott erdélyi magyarságnak 1925-ben írt felhívást: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát”. A marosvásárhelyi demonstrációval egy időben a Kárpát-medence számos településén szolidaritási megmozdulásokat rendeztek.

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye tulajdonában lévő iskolaépület

Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben is tüntettek szombaton délután a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium és a magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében. Több helyszínen is felolvasták azt a petíciót, amelyben az erdélyi magyar történelmi egyházak kijelentették: a marosvásárhelyi katolikus gimnázium elleni ügyészségi eljárás után úgy érzik, hogy Erdély valamennyi magyar iskolája veszélybe került.

Mécsest gyújt a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett gyertyagyújtás egyik résztvevője a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium előtt

„Számunkra a magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét. Nem engedjük, hogy ezt bárki kockára tegye! Mi olyan Erdélyt akarunk, ahol jogainkat és javainkat ténylegesen biztonságban érezzük. Olyan országban akarunk élni, ahol a kisebbségpolitikát nem a titkosszolgálat és nem a bűnügyi szervek alakítják” – áll a petícióban. Az egyházak petíciója szerint véget kell vetni a közösség megfélemlítésének, a szerzett jogok bírósági és közigazgatási eszközökkel történő csorbításának, megvonásának. Az egyházak az oktatásban tapasztalt jogcsorbítás mellett a nyelv- és a szimbólumhasználat szabadságát sértő intézkedések ellen is szót emeltek.

„Azt kérjük minden felelős intézménytől, az ország kormányától és államelnökétől, hogy szavatolja a kisebbségek jogainak feltétlen tiszteletben tartását, közösségünk biztonságát, gyermekeink jövőjét!” – áll az erdélyi magyar történelmi egyházak közös petíciójában. A kolozsvári tiltakozáson a Mátyás-szoborcsoport elé gyűlt mintegy félezer tiltakozó előtt Kovács Sándor római katolikus főesperes kijelentette: nem szeretné, ha az iskolaügy etnikumközi vitává alakulna. „Ne féljünk azoktól, akik a testet ugyan megölhetik, életünket ugyan megnehezíthetik, de a lélek fölött nincs hatalmuk” – jelentette ki a főesperes, utalva Jézus szavaira.

A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett gyertyagyújtás résztvevői a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium előtt

A kolozsvári tiltakozáson felszólaló Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közép-erdélyi alelnöke arról beszélt, hogy egykor azt remélték: a szövetségnek egyre kevesebb dolga lesz az érdekvédelemben, és egyre több az oktatás szakmai kérdéseiben. Csalódottan állapította meg, hogy továbbra is szükség van az érdekvédelemre. A diákság, valamint a református, az evangélikus és az unitárius egyház nevében szólók után a tiltakozók közösen mondták el Reményik Sándor Templom és iskola című versét. A résztvevők közül sokan könyvvel és gyertyával a kezükben hallgatták végig a szónoklatokat, énekelték el a magyar himnuszt, a könyveket pedig – a szervező Római Katolikus Státus Alapítvány felhívásának megfelelően – a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium alakuló könyvtárának ajándékozták.

Forrás: MTI

Forrás: MTI

Fotó: Boda L. Gergely; Veres Nándor/MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria