Új klippel jelentkezik a Képmás zenekar

Kultúra – 2016. augusztus 21., vasárnap | 16:00

A Képmás zenekar a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye emblematikus csapata, akik az egyházmegye gyermek és ifjúsági pasztorációs programjai mellett, aktív résztvevői és formálói az északkeleti régió kulturális életének. „A felejtés városa” című új daluk klipje nemrég


Az együttes nemrégiben új klippel jelentkezett a közönség és a zenekedvelők számára, ami egyben dalpremier is, hiszen egy újabb nótát ismerhetnek meg a rajongók és az érdeklődők a csapat hamarosan megjelenő első nagylemezéről.

A felejtés városa című dal zenéjét Bolega László és Kostyál András jegyzi, míg a dalszöveget a Képmás állandó szövegírója Tamaskovics „Bobek” Róbert írta.

„A klipet Kondás Kristóf írta és rendezte, aminek az alapötlete egy saját szubjektív élménynek a megformálása. A felejtés városa című dalt egy gyerekkori barátomnak írtuk Andrással és Robival, aki közel hat esztendeje ment el Magyarországról, hogy munkát vállaljon Nyugat-Európába, mint sokan mások. Az indulás előtt éjszakába nyúló mély és tartalmas beszélgetéssel búcsúztunk el egymástól kívánva neki szerencsét és, hogy találja meg a számítását külhonban. Ennek az estének a hangulatára épül a nóta és a klip is, amit azt gondolom mind a szerzők és a rendező is sikeresen interpretáltak a közönségnek” – mondta el Bolega László a Képmás zenekar dalszerző-énekese.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír