Húsvéti vigília Szatmárnémetiben

2016. március 28. hétfő 12:04

Krisztus boldogsága, az ő megváltói tettének a nagyszerűsége bennünket is lázba hoz, újra el akarjuk határozni magunkat a Krisztus-követés mellett – mondta szentbeszédében március 26-án, nagyszombaton este Schönberger Jenő püspök a szatmárnémeti székesegyházban bemutatott szertartáson.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Nagyszombaton este tűzszenteléssel kezdődött a feltámadási vigília szertartás aa szatmárnémeti székesegyház főbejárata előtt. Schönberger Jenő püspök a megáldott tűzzel gyújtotta meg aztán a húsvéti gyertyát, amellyel jelenlevő papjai és ministránsai körében fél kilenckor bevonult a teljesen sötét templomba. A hívek ekkor már megtöltötték a padsorokat és sokan álltak is, úgy követték a szertartást. „Krisztus világossága!” – énekelte háromszor Barta Barnabás segédlelkész, amelyre a hívek minden alkalommal válaszoltak: „Istennek legyen hála!”

A ministránsok, a húsvéti gyertyáról meggyújtották a hívek gyertyáit – a fény szétterjedése Krisztus világosságának szétterjedését jelképezi –, majd Barta Barnabás elénekelte az Exultetet, a Krisztus győzelmét hirdető öröméneket. Öt olvasmány hangzott el, a dicsőségre újra megszólaltak a nagycsütörtökön elhallgatott csengők, a harangok és az orgona, és ezzel megkezdődött az allelujás húsvéti szentmise.

Schönberger Jenő püspök szentbeszédében rámutatott, a feltámadt Jézus a halálon is uralkodik. „A feltámadásakor ez volt az első szava, »békesség nektek, vegyétek a Szentlelket« (Jn 20,19-22). Majd missziós parancsot adott, elküldte tanítványait az egész világra, hogy kereszteljenek meg minden népet. A liturgiában nem sokára ezt ünnepélyesen tesszük meg.”

A püspök kérte híveit, elmélkedjék át újra keresztségüket – hogyan születtek újjá és lettek a keresztvíz által új emberek: „Krisztus boldogsága, az ő megváltói tettének a nagyszerűsége bennünket is lázba hoz, újra el akarjuk határozni magunkat a Krisztus-követés mellett. A tanúi akarunk lenni, ha kell, akár a vérünk, az életünk árán is, ahogyan azt az apostolok is tették. Hiszen ezért vagyunk mi keresztények. Krisztussal együtt meghaltunk és vele együtt feltámadtunk. Az első hírre üres beszédnek gondolták az apostolok a feltámadás tényét. De mi ne kételkedjünk. Ha Krisztus nem támadt volna fel, a mi hitünk nem érne semmit. De Krisztus feltámadt, él és ennek a feltámadt Krisztusnak akarunk ma újra fogadalmat tenni. Ki akarjuk jelenteni, hogy hozzá tartozunk!”

A homília után a hívek megtették ezt a fogadalmat: a püspök atya megáldotta a keresztkutat és a vizet, a ministránsok újra elvitték a húsvéti gyertya tüzét a híveknek, akik égő gyertyával a kezükben újították meg keresztségi ígéreteiket. Az áldozás után régi magyar hagyomány szerint a szent sírnál „keltegették” Jézust, onnan indult el aztán a körmenet – a régi főtér parkját megkerülve. A templomba visszaérkezve a Te Deumot énekelték együtt, Schönberger Jenő püspök négy – magyar, román, német és olasz – nyelven kívánt boldog húsvétot, majd megáldotta a hívek által, kosárban elhozott eledeleket.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
mariapocson-talalkoztak-cursillo-mozgalom-debrecen-nyiregyhazi-egyhazmegyei-tagjai
Máriapócson találkoztak a Cursillo mozgalom debrecen-nyíregyházi egyházmegyei tagjai

A Cursillo mozgalom debrecen-nyíregyházi egyházmegyei tagjai „ultreyán” vettek részt augusztus 28-án, vasárnap a máriapócsi kegytemplomban. Linzenbold József kisvárdai plébános, a mozgalom egyházmegyei lelkivezetője évente megrendezi a találkozót, amelyen idén több mint háromszáz fő vett részt.

2016. augusztus 29. hétfő
gorogkatolikus-aldozopapot-szenteltek-debrecenben
Görögkatolikus áldozópapot szenteltek Debrecenben

Kocsis Fülöp érsek-metropolita augusztus 28-án áldozópappá szentelte Kocsis Dánielt a debreceni Attila téri főszékesegyházban (Istenszülő Oltalma-templom).

2016. augusztus 29. hétfő