Ünnepeltek a nagyváradi görögkatolikusok

2017. június 8. csütörtök 10:27

Pünkösd másodnapján, június 5-én ünnepelte templombúcsúját a nagyváradi magyar görögkatolikus egyházközség a Görögkatolikus Teológiai Szeminárium kápolnájában.

A keleti rítusú egyházban – a római katolikustól eltérően – pünkösd másodnapján ülik a Szentháromság ünnepét, az idén pedig külön emelte az esemény fényét, hogy szinte napra pontosan 325 éve annak, hogy a török uralom alól való felszabadulás után újra szabaddá vált Váradon a Szentháromság tisztelete. 1692-ben ezért Benkovich Ágoston püspök hálából templomot építtetett, melyet az eredetileg rutén és később magyar ajkú görögkatolikus közösség kapott meg használatra 1786. május 5-én, és szolgált otthonául a kommunizmus beköszöntéig.

A június 5-én tartott Szent Liturgia kezdetén Vadas Krisztián nagyváradi és Tóth Elek nyíracsádi parókus megáldotta azt a liturgikus készletet, melyet a váradi egyházközség tagjainak adományaiból vásároltak. A búcsúünnepségen egy korábbi látogatást viszonozva nyíracsádi görögkatolikus hívek is részt vettek. Szentbeszédet az ottani parókus mondott. Prédikációjában hangsúlyozta: az első pünkösdkor elindult valami, és a Szentlélek cselekvővé tesz minket is, nem csupán az apostolokkal művelte ezt. Ez a legfontosabb ma is: aktív kereszténnyé válni. Nem elég tudni Istent, a megváltás művét, azt, amit Krisztus kér, tovább is kell adni. A létünk alapjává kell tenni a szentlelkes életet, hiszen „a keresztény élet nem egy fotel”.

A váradi magyar görögkatolikus egyházközséghez jelenleg harminc család tartózik.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kishírek
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-imadkozom-azokert-akik-eretneknek-belyegeznek
Ferenc pápa: Imádkozom azokért, akik eretneknek bélyegeznek

Ferenc pápa január 15-én közel egy hetes apostoli útra érkezett Chilébe és Peruba. A Szentatya a két országban zárt körű találkozón vett részt a jezsuita szerzetesekkel. Az alábbiakban a beszélgetések leírt változatát tesszük közzé, mely a La Civiltà Cattolica jezsuita folyóiratban jelent meg.

2018. február 21. szerda
a-romak-integraciojarol-es-az-egyhazak-szereperol-rendeztek-konferenciat-budapesten
A romák integrációjáról és az egyházak szerepéről rendeztek konferenciát Budapesten

„A romák magyarországi integrációja – Az egyházak szerepe” címmel rendeztek konferenciát a budapesti Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen február 20-án. Az eseményen részt vett Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita és Székely János szombathelyi megyéspüspök.

2018. február 21. szerda