Szombathelyen is megáldották a tanszereket

Kishírek – 2017. szeptember 16., szombat | 12:27

Szeptember 10-én, vasárnap közös tanévkezdő szentmisére és első alkalommal az iskolatáskák és tanszerek megáldására gyűltek össze a szombathely-kámoni plébániához tartozó hittanosok és a helyi hívek.

A Szombathely-Kámon plébániájához tartozó iskolások részvételével tartott közös tanévnyitó szentmisén a helyi plébános hagyományteremtő szándékkal megáldotta az iskolatáskákákat és a tanszereket.

A szentmisén a napi szentleckéhez kapcsolódóan adott „házi feladatot” a plébános a gyerekeknek: minden napot úgy kezdjük, hogy „Istenem ma szeretni akarlak téged, a szüleimet, tanáraimat, barátaimat, és azokat is, akik nem állnak közel hozzám”. Ez a feladat nemcsak egy-egy napra szól, hanem egész tanévre, sőt még a szünetekre is. Aki ezt a feladatot megtartja, máris egy lépéssel közelebb kerül Istenhez – tette hozzá Szabolcs atya.

Szöveg és fotó: Koroknai András

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria