Virrasszatok! – Győztesek találkozása a Lehel téren

2017. november 13. hétfő 14:34

Nem mindennapi szentmisét ünnepelt november 12-én, vasárnap két XIII. kerületi plébánia közössége az újlipótvárosi Szent Margit-plébániatemplomban.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Idén április 22-én az Esztergomban, a főegyházmegye védőszentje, Szent Adalbert vértanú püspök ünnepe alkalmából rendezett ministránstalálkozó versenyén két plébánia csapata osztozott az első helyen: a mostani vendéglátók, a Lehel téri Szent Margit-os ministránsok és a Babér utcaiak, vagyis az angyalföldi Szent Mihály-plébánia ministránsközössége. A győztes csapatnak járó kupát először fél éven át a Lehel tériek őrizték, mostantól pedig újabb fél éven át a Babér utcaiak tekinthetnek rá hasonló büszkeséggel saját plébániájukon.

November 12-én kilenc órakor kezdődött az ünnepi szentmise az újlipótvárosi Szent Margit-plébániatemplomban számos fiatal család, gyermekek, lelkes énekesek és természetesen a két plébánia ministránsainak aktív részvételével. A főcelebráns Monostori László plébániai kormányzó volt, aki házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket. A párbeszédszerű homíliában Kovács Zoltán angyalföldi plébános beszélgetett a gyerekekkel az evangélium témájáról, azaz a virrasztó keresztény lelkületnek, az élet Isten akarata szerinti vezetésének, valamint a kegyelmi élet belső tüze táplálásának fontosságáról.

Különösen bensőséges volt a Miatyánk imádkozása, melyen a ministránsok és a gyerekek olyan hatalmas kört tudtak alkotni, hogy azzal jelképesen nemcsak az oltáron már az Eucharisztiában köztünk lévő Krisztust, hanem a jelen lévő híveket, családokat is mintegy átölelték.

A szentáldozást követően pedig sor került a kupa ünnepélyes átadására; a két plébánia ministránsai örvendezve kezet fogtak egymással. A szentmisét testvéri összejövetel követte az alagsori helyiségben, ahol már körvonalazódott egy újabb, hasonló testvéri „szomszédolás” terve, ezúttal majd a Babér utcában.

1997 óta minden évben meghívják a főegyházmegye ministránsközösségeit Szent Adalbert ünnepén Esztergomba. Programjuk ünnepi szentmisével kezdődik, majd közös ebédet követően vetélkedőn vesznek részt.

Idén, a huszadik találkozón az ötállomásos akadályverseny elméleti és gyakorlati feladatai az alapításának 450. évfordulóját ünneplő esztergomi szemináriumhoz kapcsolódtak. A szervezők szándéka az volt, hogy a gyerekek figyelmét a papi hivatás értékére irányítsák. Az ünnepi szentmisén, amelyet Erdő Péter bíboros mutatott be a jelen levő paptestvérekkel, több mint 250, a ministránstalálkozóra érkezett fiatal vett részt.

Fotó: Mudrák Attila

Forrás: Angyalföldi Szent Mihály-plébánia

Fotó: Horváth Józsefné

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-fiataloknak-jezus-elott-nem-kell-photoshoppolni-szivedet
Ferenc pápa Limában a fiataloknak: Jézus előtt nem kell photoshoppolni a szívedet!

A Szentatya január 21-én, vasárnap nem a Vatikánban, hanem a perui Lima városában imádkozta el a hívekkel az úrangyala imádságot. Nem a szentmise szövegeiről elmélkedett (azt megtette az utána tartott misében), hanem a fiataloknak mondott szívhez szóló buzdító beszédet.

09:01
egyszerre-mindent-fenntartas-nelkul-brenner-janos-boldogga-avatasara-keszulve
Egyszerre mindent, fenntartás nélkül – Brenner János boldoggá avatására készülve

Székely János szombathelyi megyéspüspök írásával indítjuk havonta megjelenő rovatunkat, amellyel Brenner János vértanú május elsején Szombathelyen sorra kerülő boldoggá avatására készülünk.

09:56