Madrid várja a 41. európai taizéi találkozó résztvevőit

2018. december 17., hétfő | 11:55

December 28. és január 1. között a spanyol főváros látja vendégül a fiatalok európai találkozójának résztvevőit.

A madridi rendezvényre fiatalok ezrei gyűlnek össze egész Európából. A tazéi közösség által kiadott közlemény szerint Lengyelországból eddig háromezer-ötszázan, Ukrajnából kétezren jelentkeztek az ötnapos programra. Az idei témát Alois testvér, a taizéi közösség perjele választotta: „Ne feledkezzünk meg a vendégszeretetről!” Az Ibériai-félszigeten már több alkalommal tartottak taizéi találkozót: Barcelonában, Valenciában és Lisszabonban, Portugáliában. Madrid először ad otthont az év végi találkozónak.

A spanyol fővárosban 170 plébánia és családok ezrei nyitják meg otthonaik ajtaját a befogadás szellemében. Madridban már több fontos nemzetközi találkozóra, rendezvényre került sor, amelyeken békeegyezmények születtek. „A bizalom zarándoklatának” mostani állomását a szolidaritás értékei gazdagítják majd, amelyeket a spanyol főváros lakói és intézményei is kifejezésre juttatnak.

A taizéi találkozón december 29. és 31. között délután egy órakor imádságokat tartanak Madrid központjának templomaiban, az este 7 órakor kezdődő közös imákra pedig a madridi vásárközpontban (Ifema) kerül sor. Számos logisztikai kihívással kell szembenézniük a szervezőknek. A közel 800 önkéntes a találkozó kezdete előtt két nappal érkezik a spanyol fővárosba, hogy elvégezzék az utolsó feladatokat. December 28-án 250 autóbusz érkezésére számítanak. 45 ezer adag meleg ételt osztanak majd szét, 7,5 tonna kenyeret, 39 ezer narancsot és 95 ezer mandarint csomagolnak az ételekhez – tájékoztatott a SIR olasz katolikus hírügynökség.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink – olvasta már?
megnyitja-kapuit-gyori-puspokvar-palotaszarnya
Megnyitja kapuit a győri Püspökvár palotaszárnya

Aki szívesen járna Boldog Apor Vilmos püspök és Szent II. János Pál pápa nyomában, érdemes ellátogatnia a győri Káptalandombra. Március 21-től újabb terek nyílnak meg: az érdeklődők minden csütörtökön csoportos vezetéssel betekintést nyerhetnek a Püspökvár palotaszárnyába és a kertbe is.

15:41
szetmallo-hangerdo-nuncius-latogatasa-pannonhalman-szent-benedek-tavaszi-unnepen
Szétmálló hangerdő – A nuncius látogatása Pannonhalmán Szent Benedek tavaszi ünnepén

Szent Benedek tavaszi ünnepét Pannonhalmán, Michael August Blume apostoli nunciussal és a szerzetesi közösséggel együtt misével és utána a „Csend” kiállítás megnyitójával ültük meg március 21-én.

12:44