Megnyitották Romano Guardini és Fritz Gerlich boldoggáavatási eljárását

Kitekintő – 2017. december 21., csütörtök | 16:35

Reinhard Marx bíboros, münchen-freisingi érsek december 16-án jelentette be, hogy elindították Romano Guardini teológus és a vértanúhalált halt Fritz Gerlich katolikus újságíró boldoggáavatási eljárásának egyházmegyei szakaszát.

Romano Guardini katolikus pap, teológus, egyetemi tanár, lelkiíró Veronában született 1885. február 17-én. Gyermekkorát Mainzban töltötte, ahol édesapja Olaszország konzuljaként szolgált. Mivel általános iskolai tanulmányait Németországban végezte, felnőttkorában német állampolgárságot vett fel. Először vegyészeti és közgazdasági tanulmányokat folytatott, majd belépett a szemináriumba: 1910-ben szentelték pappá. 1923-ban a berlini Humboldt Egyetemen az akkor mindössze 38 éves Guardini számára szervezték meg a vallásfilozófia és keresztény világnézet tanszéket. A nemzetiszocializmus ideológiájára válaszként 1937-ben megírta a Der Herr (Az Úr) című művét, melyben kifejtette, hogy a betlehemi születésű Jézus Krisztus a keresztények egyetlen Vezetője. 1939-ben a nácik eltiltották a tanítástól. A világháború után 1945-ben először Tübingenben, majd 1948 és ’63 között Münchenben kapott katedrát. A katolikus világnézet kifejtésével a huszadik századi katolikus megújulás egyik vezéralakja és a II. vatikáni zsinat egyik előfutára volt.

Carl Albert Fritz Michael Gerlich katolikus újságíró 1883-ban született Stettinben (ma: Szczecin, Lengyelország). A német ellenállási mozgalomba müncheni egyetemi tanulmányai idején kapcsolódott be. 1927-ben ismerte meg Therese Neumann misztikust, aki megérlelte benne a döntést, hogy református hitéről a katolikusra térjen át. Az 1930-ban indított Illustrierter Sonntag című hetilapot 1932-ben átkeresztelte Der Gerade Wegre, (Egyenes Út), mely nyíltan állást foglalt a nemzetiszocializmussal szemben. Hitler 1933-as hatalomátvételét követően letartóztatták, és a dachaui koncentrációs táborba internálták, ahol tizenöt hónapon át tartották fogva és kínozták. Hivatalos tárgyalása sosem volt, 1934. június 30-án agyonlőtték.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria