Megújul a nagyváradi Szent László-templom főoltárképe

A restaurátori műhelyben a főoltárképen levő sérüléseket kijavítják, a felszínét megtisztítják, a vásznát kifeszítik és megerősítik, hogy a Szent László-év alkalmából régi pompájában kerülhessen vissza évszázados helyére, a nagyváradi főtéri római katolikus templom főoltárára. A restaurálási munkálatokat Pék Sándor plébános kezdeményezte a Bihar Megyei Tanács anyagi segítségével és a Szent László-plébánia híveinek támogatásával.

A Szent László-plébániatemplom Nagyvárad törökdúlás utáni második székesegyháza, amelynek építését, pontos forrás híján, 1717 és 1734 közé helyezik a történészek. Amikor Benkovich Ágoston püspök a törökök 1692. évi, várbeli kivonulását követően megtarthatta első szentmiséjét, Váradon nem talált hajlékot Isten számára. Ezért építtette fel az aprócska Szent Brigitta (ma ortodox) templomot, ez lett a város ideiglenes székesegyháza. Várad fokozatos újranépesedése és újjáépülése tette szükségessé egy nagyobb püspöki székestemplom létrejöttét, ez lett a főtéri Szent László-templom, amely a mai impozáns barokk székesegyház 1752-es megépüléséig, ugyancsak ideiglenesen látta el e nagybecsű funkciót. A templom alapkőletételére legkésőbb 1720-ban kerülhetett sor, hiszen 1723. január 13-án az építtető Csáky Imre püspök ünnepélyes pompával vonult be a már majdnem kész hajlék falai közé, és ezzel egy időben a káptalan is használatba vette az istenházát. Imre püspök 1732. évi halála után, Okolicsányi János püspöksége, majd Csáky Miklós regnálása alatt is folytatódott a hajó és a templomtorony építése, illetve a szentély átalakítása.

Az egyszerű, provinciális barokk stílusban épült templom egyik legszebb és legértékesebb része a főoltára, amelynek elkészüléséről viszonylag részletesen tájékoztat az újvárosi plébánia levéltára. Az oltárfestmény restaurálása kapcsán végzett kutakodások és az oltár történetéről készült összefoglaló tanulmány sok szempontból átalakítja a templombelsővel kapcsolatos ismereteinket. A város második legrégebbi épületének számító templom főoltáráról ezidáig úgy lehetett tudni, hogy Várad legrégebbi barokk oltárépítménye, és az 1730-as évekből származik. Ezzel szemben a források egyértelműsítik, hogy a templom első oltára leghamarabb a 18. század ötvenes éveiben készülhetett, a jelenlegi építmény pedig egy ennél is későbbi darab a 19. század legelejéről, viszont autentikus váradi alkotás, hűen tükrözi a korabeli váradi közízlést. Tervezője és kivitelezője is nagyváradi, Weis János neve tervezőként, Piringer János és Georg Appel neve pedig kivitelezőként jelenik meg a levéltári forrásokban.

A festmény ezzel szemben művészettörténeti szempontból sokkal érdekesebb és értékesebb darab, mint azt korábban a szakértők sejtették. Alkotója nem egy névtelen bécsi kismester, Friedrich Silcher, hanem a bécsi akadémizmus és történelmi portréfestészet egyik kiváló alakja, Friedrich Schilcher, akinek 1841-től nyomon követhető munkássága. Első fontos megbízatása Marcantonio Chiarinis mennyezetfreskóinak restaurálása volt Savoyai Jenő herceg téli palotájában, Bécsben. Ő állította helyre az Alsó-ausztriai Kúria Palotája nagy tanácstermének Antonio Beduzzi által festett mennyezetfreskóit, nevéhez fűződik Franz Rosenstingl Szent Benedek mennyezetfreskójának 1852-es restaurálása is a melki apátság Bencés-csarnokában, valamint az ottani főpapi udvar oromzati festményének átfestése. Friedrich Schilcher alkotta a bécsi Kahlenberg Szent József-templomának főoltárképét, az ugyancsak bécsi Dumba-palota egyik termének mennyezeti freskóit, reprezentatív portréi közt található egy 1860 körül készült Ferenc József-kép, illetve egy, II. Alajos lichtensteini herceget megjelenítő, 1858-ban készült arckép.

A Bécsi Művészház elnöki tisztét 1878-tól töltötte be a festő. Fiatal éveiben jelentősebb időt töltött nemcsak bihari vidékeken, de Erdélyben, Havasalföldön és Magyarországon is. A festő 1863 és 1876 között a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye három templomában is tevékenykedett: 1863-ban készítette el a Szent László-templom főoltárképét, 1866-ban, Belényesben Mária megkoronázását, végül pedig a nagyvárad-olaszi Szentlélek plébániatemplom három oltárképét és freskóit festette meg. A Szeplőtelen Szűz 1870-ben, a Szentháromság-oltárkép 1876-ban készült el, jelentősen módosította még Glösz Jakab Szentlélek kiáradása című oltárképét.

A restaurálás alatt álló főoltárkép érdekessége, hogy egy ikonográfiailag ritkán használt, ám Nagyvárad és az egyháztörténet szempontjából fontos jelenetet rögzít: Szent László király Várad püspökének átadja a székesegyház kulcsait. Schilcher festményének középpontjában a díszmagyarba öltöztetett királyszent áll, aki egy természetes mozdulattal, az ugyancsak díszornátusba öltöztetett és fókuszban levő, méltósággal teli váradi püspöknek a kezébe illeszti a székesegyház kulcsait, Várad jövőjét. A magyar historikus festészet előhírnöke a mű, amely egy Nagyváradon közismertnek számító metszet ábrázolásából merítkezett. A kiváló bécsi grafikus, Johann Ernst Mansfeld Gánóczy Antal könyvéhez 1775-ben készített borítójának tükörben megfordított mása azzal a különbséggel, hogy a metszeten hangsúlyt kapnak a háttérben álló kanonokok és főurak, a festményt viszont a két karizmatikus főszereplő határozza meg. Mansfeld metszetének létezik egy 17. századi előzménye is, Tarnóczy István jezsuita szerzetes gazdagon illusztrált Szent László-könyvének egyik ábrázolása.

Forrás: Balla Tünde/Bihari Napló

Fotó: Bihari Napló

Magyar Kurír